Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-144

1H. országos ülés 1911 április 29-én, szombaton. 107 a kik a választói jognak ugy hivei, mint én is az vagyok, vagy tudnak erőt kifejteni a választói jog érdekében, a mint hogy becsületesen megvan ez a szándék bennünk, vagy nem tudnak kifejteni, de sem a Weltner, sem a Bokányi, sem a Buchinger nem fogják az önök parlamenti erejét fokozni. Mert meg vagyok győződve, hogy erőszakos utczai fellépéssel épen azokat fogják egy táborba kergetni, a kik a népjogok legminimálisabb kiterjesztésének is ellenségei. Én tehát akkor, mikor a kongresszuson konstatálták azt, hogy az utolsó három esztendőben elvesztettek hetvenháromezer szakszervezett munkás közül hetvenezerét, nagyon csodálom, hogy épen egy olyan párt, a mely nemzeti álláspontot képvisel, az a párt megy oda lovat adni ezen agitáczió alá. Zboray Miklós: Hazátlan bitangokkal szövetkeznek! (Zaj. Elnök csenget.) Huszár Károly (sárvári): Módot és alkalmat nyújtanak arra, hogy azt a tekintélyt, a melyet ezen szoczialista agitátorok az Alföldön, a Dunántúl és az ország magyar részeiben, Erdélyben elvesztettek, újból visszaszerezzék. A nép nem felejtette el, hogy e szocziáldemokraták a darabont-időben megostromolták az ország szivében azokat a lapokat, a melyek az alkotmányellenes kormánynyal szemben a nemzetet védelmezték. Nem felejtette el, hogy Justh Gyula valamikor szemét- és söpredéknópnek nevezte ezt a társaságot. (Zaj.) Elnök: Szíveskedjék a tárgyhoz szólni. Zboray Miklós: Arról beszél, hogy a földmivesosztályt hazaíiságából kivetkőztetik! Huszár Károly (sárvári) : Azt hiszem nagyon fognak csalódni azok, a kik a mi földmives népünket beviszik a szocziáldemokrata agitáczió tüzébe. Vagy van önöknek, a függetlenségi pártnak, olyan erejük a föld népére, hogy saját erejükből megállhatnak, vagy ne kérjenek kölcsön -statisztikákat. (Élénk helyeslés a középen.) Ha ezeket elmondottam, nagyon kérném, méltóztassék még egyetlenegy szempontot szintén figyelembe venni. Én igen meg voltam lepve, mikor az idei szocziáldemokrata kongresszuson a tőke ellenségei, a szocziáldemokrata pártvezetőségi tagok szószerint nyíltan hirdették, hogy ezt az országot a kapitalisták kezére kell játszani. Ez igen furcsa jelenség, mert azt mutatja, hogy még a marxista harcz sem őszinte. Látjuk, hogy ebben az országban a mozgótőkének kik a képviselői; már pedig ha a proletariátus a maga erejét kölcsönzi oda arra, hogy a mozgótőke kezére juttassa még a földet is, akkor ez nem a munkásság küzdelme többé, hanem azoknak a szocziáldemokrata agitátoroknak a harcza, . a kik a saját kapitalista hitsorsosaik javára akarják téves irányba terelni a magyar munkásságot. Nem lehet azonban ezeken-*-bajokon segíteni, hogy egyszerűen struccz módjára a fejünket beledugjuk a homokba, vagy a magyar politika ősi szabályai szerint a szénaboglyába, hogy ne lássuk a körülöttük történő dolgokat, hanem azért, hogy helyteleníti valaki másnak az akczióját, tendencziáját, modorát, taktikáját, nem kell ezzel föltétlenül együtt járnia annak is, hogy az egész mozgalom igazságos követeléseit is tagadásnak vegye. Mert tagadhatatlan, hogy a magyar mezőgazdasági munkásnép rétegeinek olyan szocziális bajai vannak, a melyek felett napirendre térni nem szabad. Különösen a földmivelési kormánynak van módja és alkalma arra, hogy igyekezzék a földmivelési politika irányításával ezt az országot olyan gazdálkodásra rákényszeríteni, a mely a magyar föld népének ugy gazdasági, mint kulturális, mint szocziális igényeit kielégíti. Meg kell nyitni e nép előtt azokat az utakat, a melyek a haladáshoz vezetnek. Legnagyobb baja mezőgazdasági proletariátusunknak, hogy nem tudjuk a mezőgazdasági munkást egész éven át foglalkoztatni. A kormány ezen a téren is talált módot különböző vidékeken tanfolyamok, háziipari foglalkozások meghonosítása utján a bajok orvoslására. Kívánatos volna, hogy ezeket a tanfolyamokat bővítsék, szaporítsák, tegyék praktikusabbá, és a mi a legfontosabb, ha azt a népet megtanították a háziipari foglalkozásra, tanítsák meg arra is, hogy hogyan kell termékeit értékesiteni, mert ha az a nép munkájának eredményét értékesiteni nem tudja, természetes, hogy elveszíti a kedvét minden foglalkozáshoz. Nagyon érdekes szempont az is a mezőgazdasági proletariátus anyagi kérdésében, hogy mimkásvánclorlásunk nagyon rendszertelen és rendetlen. Történnek ugyan állami intézkedések, hogy bizonyos irányt szabjanak e munkásvándorlásnak, de ezek nem teljesen kielégítők. Ép en azért kívánatos volna, hogy a mezőgazdasági munkásközvetités bizonyos praktikusabb és egészségesebb alapokra helyeztessék. (Helyeslés balfelől.) Igen nagy bajnak tartom, hogy a mezőgazdasági munkánál előforduló kontroverz kérdéseknél munkaadó és munkás között m»g mindig a közigazgatás gyakorolja a bíráskodást. Már a perrendtartásnál voltam bátor erre felhívni a figyelmet. Mezőgazdasági munkásságunk ezzel teljesen kivételes törvények alá került. Nagyon jól tudom, hogy a sztrájk kérdése pl. sokszor egészen másképen bírálandó el a mezőgazdaságban, mint az iparban, de azért lehetetlen, hogy egy-két izgatónak izgágasága miatt egy egész ország mezőgazdasági népét valósággal lenyűgözzük azzal, hogy sokszor olyankor is, a mikor a munkásságnak van igaza, csupa szimpátiából, a közigazgatás egyes emberei módot és alkalmat nyújtsanak jogos törekvések és követelések visszaszorítására. A praktikus életben hogy néz ki az eljárás egy ilyen mezőgazdasági kontroverz kérdés elintézésénél 1 Megjelenik a helyszínen a szolgabíró, és csendőrfedezet mellett ráparancsol a népre, hogy most igy ezt és ezt tegye és ha nem csinálja-, 14*