Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-121

n 121. országos ütés 191Í márcziüs 13-án, hétfőn. jegyzőink, a ldk a helyett, hogy egyszerre, a törvényben előirt egy hagyatéki felvételi jegyzőkönyvben intéznék el az örökösök dolgát, a mi kötelességük volna és a mire tarifájuk van, a melynél többet nem kérhetnek, mondom, e helyett, ha meg is van az egyezség a felek között, ha van ott — mondjuk — egy özvegy és két testvér, először is az illetőnek, a ki nem tudja, hogy mi a közjegyző állása és azt hiszi, hogy a mit ott neki mondanak, a mit ott neki parancsolnak, azt teljesíteni is kell, előterjeszt egy iratot, a, melyben az áll, hogy őt megbizza a fél azzal, hogy az egyezségi levelet köztük készítse el és azt mondja, hogy irja ezt alá. Ez az egyszerű ember, ha ráparancsolnak, alá is irja. Most a közjegyző ur a hagyatéki jegyzőkönyvben letárgyalja a vagyont, mintha egyezség nem történt volna, és azt mondja, itt van az özvegy, itt van a testvére, itt van a másik testvére, a hányan megegyeztek, mindegyikkel külön jegyzőkönyvet vesz fel, mindegyiknek egyezségét külön jegyzőkönyvbe foglalja, mint magánmunkálatot, és ezen a czimen annyit fizettet az illető féllel, a mennyi jól esik, vagy a mennyit akar. Ilyen eseteket, ha szükséges, adatokkal tudok bizonyítani. De egészen tisztán látom a helyzetet, hogy ez nem helyes, nem jogos eljárás. A közjegyzőségek nem arra valók volnának, hogy a népet az örökösödési adó tekintetében sújtsák, hanem a közjegyzőségek a közigazgatás, vagy a törvénykezés egyszerűsítésére való. De a meddig a közjegyzőségek ebben az állapotban lesznek, nem tudom, hogyan lehetne ezt ellensúlyozni máskép, mint ugy, hogy a köz- • jegyzőségek is állami hivatalok legyenek és az a közjegyző kapjon fix fizetést az államtól, ép ugy, mint a főhiró, járásbiró, vagy akármelyik tisztviselő vagy hivatalnok és azért a munkálatért, a melyet annak a félnek hivatalból teljesit, ne legyen joga dijat szedni, hanem a munkálat diját — ha. az már ingyen nem teljesíthető — köteles legyen a fél bélyegekben leróni az ő egyezséglevelóre, vagy az ő tárgyalási jegyzőkönyvére. Ez által az állam megkapná a maga ellenértékét, de a nép meg lenne mentve attól, hogy a közjegyzők — nem általánosítom a dolgot, de tudom, hogy vannak köztük ilyenek — szükségtelenül, jogtalanul és helytelenül adóztassák a népet, ott is, a hol az illetéknél már ugy is sok az adó. Tudok olyan esetet, hogy egy adóssággal megterhelt birtoknál mondhatni többre ment az illeték és a közjegyzők dija, . mint a mennyi az adósság leszámításával annak -a szerencsétlen kisembernek maradt. Régóta figyelem ezt a helyzetet és itt a legnagyobb helytelenséget és igazságtalanságot tapasztalom. Ezek az állások azok, a melyek, legjobban ránehezednek a népre, és az örökösödési illetéket ezek emelik fel, a nélkül, hogy az államnak ebből különös haszna volna. Helytelen eljárás az is, hogy a közjegyzőségeket politikai szolgálatok jutalmazására használják fel. De ha megszűnnék ott ez a szabad gazdálkodás, ha a közjegyző is fixfizetést kapna, ép ugy, mint minden más tisztviselő, azt hiszem, nem törekednének annyira azokra a közjegyzői állásokra. T. ház! Többletkiadásaink fedezésére szó volt itt a szeszadóról. Az igen t. előadó ur is kilátásba helyezte,, hogy ezt a szeszadót újból emelni fogjuk. Én a szeszadót már a jelen alakjában is magasnak és épen a kisemberek szempontjából nagyon is hátrányosnak találom ; ennek a szeszadónak felemelésébe, annak mai formájában, soha, semmiféle módon bele nem megyek és kisbirtokostársaim nevében, velük együtt, a legnagyobb ellentállást fogjuk az ellen itt kifejteni. Sajnálom, hogy épen Széll Kálmán igen t. képviselőtársam, a ki általános tiszteletnek és becsülésnek örül az országban, a mit meg is érdemel, vetette fel ezt a kérdést, hogy nekünk a szeszadót emelni kell, mert az emelést elbírja, és ennek révén az állam nagy jövedelemhez jut. Már maga a szeszadótörvény is olyan, hogy, a hol csak nagyban lehet gyártani a szeszt, a hol az nagy haszonnal és előnynyel jár, ott az kizárólag a nagybirtokosok kezében van. A kisbirtokosok még csoportosulva is hiába folyamodnának szeszgyárért. Annyi mindenfélét követel a törvény a szeszgyár felállításánál, hogy csakis a nagybirtokosság képes e feltételeket teljesíteni, a kisbirtokosság egyáltalában nem. A kisbirtokososztály a szesztermelésnél arra van utalva, hogy csak általa termelt gyümölcsből, vagy szőlőtörkölyből csinálhat szeszt. Hogyha mi a szeszadót felemeljük, akkor egyszerűen a szeszgyárosok felemelik a szesznek az árát. A gyártulajdonos tehát nem fog kárt szenvedni, hanem a fogyasztóközönség fogja ezt a különbözetet megfizetni. A kisbirtokos azonban nem eladásra termel szeszt, hanem háziszükségletének a fedezésére, s az általa munkált terményekből. Ha tehát felemeljük a szeszadót, akkor értéktelenné válik ez a termelés, mert ha az adót annyira felemeljük, nem is lesz érdemes ezeket a gyümölcsöket összeszedni. így tehát egy egész termelési ágat teszünk tönkre ezzel az adóemeléssel. De másrészt mégis csak volt valami előnye a kisüstön való főzésnek, mert az a nép- a saját pálinkáját ihatta, a mely az ő tiszta voltával egészségének nem ártott, s a mi nem vált neki sohasem kárára. Óriási különbség van tehát itt a társadalmi osztályok tekintetében, mert ez a szeszadóemelés nem fogja sújtani a nagybirtokosságot, hanem a kisbirtokososztályt igenis nemcsak sújtja, de tönkre is teszi. Hasztalan mondják a tudósok, és mindenféle jómódban levő emberek, hogy a szeszivást, mint ártalmasat, a társadalomból ki kellene küszöbölni. A mit mértéktelenül használnak, ha az nem is szesz, bármi