Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-121

64 121. országos ülés 1911 egyenlően a kiadásokkal, holott a kiadások leg­nagyobb része, a mint látjuk, olyan, a melyet egész Közép-Európában megállítani nem lehet; ilyenek a katonai és kulturális kiadások. Ha pedig ez igy van, akkor gondoskodnunk kell arról, hogy a bevételek növekedjenek. A bevé­telek növekedésének tervét a háznak egy rend­kívül érdemes tagja, Széll Kálmán volt minister­elnök ur oly érdekesen fejtegette itt, hogy én arra bővebben ki nem térek, csak jelzem, hogy a pénzügyi bizottság is nagyjában azon az ala­pon áll, a melyet Széll Kálmán igen tisztelt volt ministerelnök ur a múlt év végén az indem­nitási vita során kifejtett. A magam részéről csak azt vagyok bátor a t. ház figyelmébe ajánlani, hogy nekünk be­vételeinket növelnünk kell, s erre nézve egy oly szempontot is tekintetbe kell venni, a melynek eddigelé figyelembevételéről nem hallottam, s ez a következő: A mi u. n. közösügyi kiadásaink a költségvetésben aránylag nem nagy tétellel szerepelnek. Ebben a költségvetésben összes kö­zösügyi kiadásaink: Bosznia, külügy, hadsereg, hajók, rendes és rendkivüli, alig éri el a száz millió koronát, — 1672 millióból — ennek oka az, hogy ma közös kiadásaink nagy része a közös vámbevételekből fedeztetik. Most már ugy állunk itt, hogy egy meg­lehetősen ingadozó alapra van fedezetünk ala­jfitva, s a mai kedvező helyzet ideiglenes. Mert igaz, hogy az 1908. évi előirányzathoz képest hatvan millión is felül volt a több-bevétel, mint a mennyire számítottunk, és az idei 1911. évi közös költségvetésben is tiz millióval nagyobb vámbevételt lehetett előirányozni. Azt hiszem, 1917-ig még nagyobb bevételeket fogunk ta­pasztalni. De, t. ház, ez nem állandó alap két okból: először azért, mert ez a nagyobb vámbevétel onnan van, mivel nagy a behozatalunk. Magyar­ország mérlege passzív; Ausztria és Magyar­ország közös kereskedelmi mérlege is passzív; ez pedig nemzetgazdaságilag nem egészséges tünet. A nagy vámbevétel jDénzügyileg hasznot, de gazdaságilag kárt jelent. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl,) Magyarország tavalyi kereskedelmi deficzitje, melylyel kivitelünk a bevitel mögött maradt, 121 millió korona, Ausztria-Magyar­országnak körülbelül négyszázötven millió volt a behozatali passzívuma. Ez a nagy behozatal adja a nagy vámbevételt, és erre van alapítva a közös költségvetés fedezete. Eekünk arra kell törekednünk, hogy kereskedelmi mérlegünk e passzivitásától megszabaduljunk, és ha meg­szabadulunk tőle, akkor vámbevételünk csök­keni fog. Más szempontból is figyelemreméltó jelen­ség ez azért, mert hiszen senki sem állithatja azt, hogy a mostani védvámok 1917-ben fen­tarthatók lesznek, sőt vannak olyanok, a kik valószínűnek, magam bizonyosnak tartom, hogy 1917-ben Közép-Európában az amerikai ujabb m'árczius 13-án, hétfőn. fejlemények hatása alatt enyhébb vámrendszer fog érvényesülni. Ha ez a valószínűség bekövet­kezik, akkor vámbevételeink ismét csökkennek. Ez tehát azt mutatja, hogy belső bevételeink fejlesztésére kell törekedni. E belső bevételek között a jelenlegi javas­lat két eszmével foglalkozik. Az első — a mit a honvédelmi minister ur olyan szépen elmon­dott a múlt héten — az, hogy a hadmentességi dijat reformálni kell, még pedig progresszív ala­pon, a mint ahhoz a pénzügyi bizottság ragasz­kodik. Megjegyzem azonban, hogy ez nem adó. A hadmentességi dij abban különbözik minden más adótól, hogy mig minden más adónál az állam érdeke az, hogy minél több legyen, a hadmentességi dijnál az állam érdeke az, hogy minél kevesebb legyen, vagyis minél többen szol­gáljanak. Ezt adóreformnak nem lehet nevezni, ez vele jár a véderőreformmal, azonban ez nem pénzügyi probléma. A második pénzügyi probléma, a melyről a költségvetés indokolása szól, az, hogy a pénz­ügyminister ur az örökösödési illeték javítását tervezi. Ehhez a pénzügyi bizottság hozzájárul és a t. ház hozzájárulását is kéri azért, mert egész pénzügyi rendszerünkben a legelmaradot­tabb a még az abszolutizmusból ránk maradt igen bonyolult illetékrendszer és legjobban elma­radtunk épen az örökösödési adó terén. A pénz­ügyi bizottság azon az alapon áll, hogy egy. progresszív örökösödési adó megfelelne az adó­igazságosságnak és helyes volna, ha a kisebb örökségekről a nagyobbakra hárittatnék ennek az adónak terhe. (Helyeslés jobbfelöl.) Hogy ez helyes irány, azt mutatja az, hogy maga Anglia, a mely annyira konzervatív az egyéni jövedelem megadóztatásában, négy külön­féle legace duty-val fogja meg a nagyobb örök­séget, és hogy Németországban az ujabb pénz­ügyi fejlődésnek tengelye — igaz, hogy egyúttal a pártviszályok oka is — az örökösödési adó. Mi tehát ettől nem tágíthatunk és a pénzügyi bizottság helyesnek tartja, hogy a pénzügy­minister ur az örökösödési illetéknek progresszív alapon való reformálását tervezi. (Helyeslés jobb­felől.) Azonban ettől valami nagy eredményt nem várunk. Azt kell tehát nézni, hogy vagy az egyenes adó vagy a fogyasztási adó terén van­nak-e olyan forrásaink, a hol a bevételek ter­mészetes vagy legalább is könnyen keresztül­vihető fokozásáról szó lehet. Magam részéről azt hiszem, hogy az egye­nes adókhoz jelenleg alig lehet nyúlni, legalább addig, a mig az uj adóreform keresztülment. Ez egy próba, a melyet meg kell tenni. Meg fogjuk látni, hogy mennek — azt hiszem, már előre is némi változtatást kell tenni rajta — ezek az adótörvények, de ha ma emelnénk őket, a legnagyobb bajt fognánk magunkra zúdítani, i s elriasztanék a közönséget a becsületes adó­vallomástól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom