Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-138

138. országos ülés 1911 április 7-én, pénteken. 501 témára vonatkozó részéből pár idézetet olvasok fel, hogy meggyőzzem a t. képviselőházat arról, hogy itt már mélységesebb okokról van szó, a melyekkel az államhatalomnak és elsősorban a törvényhozásnak foglalkoznia kell. Itt. van a kezemben az erdészeti és vadászati altiszteknek nagyon szerény hangon tartott kérelme, a mely azt a kifejezést használja (olvassa) : »Vadász, ki maga is üldözött vad ! Osztályrésze pedig az elkülönités, kiről mint a regényes berkek lakójáról felteszik, hogy a természet szépségeivel is el tud táplálkozni.<< Itt van a magyar postatisztek és ellenőrök peticziója, a mely azt a kifejezést tartalmazza, hogy »tisztviselői dekórumunk lealacsonyittatott.« Az állami és törvényhatósági altiszteknek peticziója azt mondja : »Az utolsó napszámosra nézve is megszégyenítő fizetéssel nyomorgunk.« Itt van az adóhivatali tiszteknek peticziója, mely azt mondja: »A méltó felháborodásszülte elkeseredés fojtogat bennünket.* Itt van a dijnokok esete, a mely, mint méltóztatnak tudni, most már katasztrófával fenyegeti az államot. Ök annak bizonyítékául, hogy szegények vagyunk, de jól élünk, különvonattal akarnak ő felsége elé Bécsbe zarándokolni. Nem szándékozom ezeket a kérvényeket — nincsenek is napirenden — érdemlegesen tárgyalni, de szimptomatikus dolgok ezek, mert vagy igaz azoknak tartalma, s ebben az esetben állami életünknek legjelentékenyebb tényezői olyan helyzetben vannak, hogy azoknak állapotán gyorsan segiteni kötelességünk, vagy pedig túlzottak ezek az állitások •— mint ahogy én hiszem — és ez esetben az egész egy oly szervezett agitácziónak szüleménye, a mely, azt hiszem, a törvényhozónak figyelmét kettős mértékben is kell hogy kihivja. Abban a véleményben vagyok, hogy akár a megyei tisztviselők, akár a birói kart értsem, az a nizus, a mely a tisztviselőt az állammal szemben bérmunkásnak tekinti, egy rettentően elhibázott irányzat, mert a tisztviselői kar —• legyen az akár a bíróságnak, mint külön szervezett állami organizmusnak tényezője, akár a közigazgatásnak részese — nem ellenfele az államnak. Az impérium és a jurisdiotio az, a melyben az állami élet megnyilatkozik ; az állami életnek a tisztviselői kar és a birói kar személyesitője. Ennek folytán mindenféleképen helytelen, ha az az organizmus, a mely a jurisdiotio és az impérium szolgálatában áll, ha akár a quaerulansnak szerepében jelenik meg a törvényhozás szine előtt, akár a szindikahzmusnak terrorizmusával akar hatni. Már most én a birói karra vonatkozólag is azt tudom, hogy az egyesülési és gyülekezési jog tekintetében a birói kart nem az a testület képviseli a törvényhozás előtt, a mely magát ma az országos szervezet czége alatt reprezentálja, hanem a törvényhozás maga gondoskodott róla, hogy a birói testületi jogok érvényesítésére is megvan a maga törvényes fóruma, a mennyiben a királyi táblák és törvényszékek testületileg szervezett hatalma mindenkinek megadja azt a módot, hogy a törvényhozás elé saját autoritativ fórumai által kívánságait, jogos sérelmeinek orvoslását előterjesztheti. De az a szervezés, a mely ez idő szerint folyik, talán nem egészen e határok között mozog. Tudom én azt nagyon jól — akár a közigazgatási tisztviselőket, akár a birói kart veszem, — hogy azok a férfiak a kik ezt a mozgalmat vezetik, tiszteletreméltó és a közéletben minden esetre olyan érdemeket szerzett egyének, a kikkel szemben nem jogosult a bizalmatlanság kifejezése. De az eredmények és a történet arra oktatnak engem, hogy ezek a mozgalmak azután kikerültek azoknak a jóindulatú férfiaknak vezetése alól és nem ritkán odavezetnek — láttuk ezt legközelebb, gondolom Triesztben is — a hol a szindikalizmus szolgálatában egyenesen a sztrájkok támogatására már közhivatali tisztviselők is vállalkoztak. Az a birói kar, a mely a törvényhozás elé például azzal járul, hogy az elégületlenség nem fog megszűnni addig, mig az automatikus előléptetés érvénybe nem lép és bizonyos fizetési kategóriák tekintetében posztulátumokat terjeszt a ház elé, az a birói kar és általában a tisztviselői kar könnyen jut abba a helyzetbe, hogy fizetési meghagyásokat bocsát ki a törvényhozás számára, a melyek, ha nem respektáltatnak, nagy elégületlenségnek lehetnek szülőokai, a mi j)edig a törvényhozásnak nem volt czélja. (ügy van ! jobbfelől.) Meg vagyok győződve róla, — és itt nem akarok kivételt tenni pártokkal szemben sem — hogy a magyar állam képviselőházában sohasem volt és sohasem lesz kormány, a mely az állami tisztviselői kar, vagy a birói kar jogosult érdekeinek védelmében nem menne el a legszélső határig, a meddig azt az állam teherviselési képessége megengedi, (ügy van! jobbfelöl.) En ezt a bizalmat előlegezem a mostani kormánynak is és különösen előlegezem a mélyen t. igazságügyminister urnak is, lévén azon felfogásban, hogy honor non honorantis, sed hónorantis, a mi az adott viszonyok között, magyarul annyit jelent, hogy önmagamat becsülöm meg legjobban akkor, hogyha tisztelem politikai ellenfeleimet. Én hiszem és tudom, hogy a t. igazságügyminister ur és a belügyminister ur is el vannak tökélve arra, hogy jogosult igények sérelmét orvosolni fogják, de zavarólag hat a törvényhozás termében, ha ez az ügy bármiféle fenyegetés alakjában jut a törvényhozás szine elé. (Igaz ! ügy van I a jobboldalon.) A mi az automatikus előléptetés kérdését illeti, ez egy igen érdekes jelenség. Méltóztatnak tudni, hogy a közigazgatási tisztviselők állásai, az állami gépezetnek ezen szervei, választás utján, legalább nagyobb részben választás utján, töltetnek be. A birói kar pedig függetlenségét abban kívánta érvényesíteni és biztosítani, hogy kinevezési rendszer alapján töltetnek be a hivatalos állások. Mindkét rendszer tehát élő organizmus a mi állami törvényhozásunkban. Es mit tapasztalunk ?