Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-137

492 137. országos ülés 1911 is bejelenteni, mégis egész napirenden levő dolog, hogy a szolgabíró vagy rendőrkapitány követeli a bejelentőtől, hogy ki fog szónokolni. (Zaj.) Huszár Károly (sárvári): Hozzászólást nem engednek ! Haller István : Erre nézve semmiféle intézkedés nincs. De még ha csak ennyi történnék! Megtörténik, hogy a szolgabíró az iránt érdeklődik, hogy a bejelentett szónoknak mi a foglalkozása, miből él, vájjon tudják-e igazolni, hogy az illető egyesületnél, melynél alkalmazva van, tényleg fizetést kap-e, tényleg megbizta-e őt, hogy gyűlések tartására menjen el. Azt hiszem, hogy ez már feltétlen túllépése a ministeri rendeletben lefektetett diszkréczionális jognak. Ezzel az illető közigazgatási hatóság már módot nyer arra, hogy antipátia és szimpátia, vagy a kényelemszeretet szerint bírálja el, vájjon akar-e ő bizonyos irányzatnak gyűlést engedélyezni, vagy nem ? Sőt nagyon sűrűn látjuk azt, hogy vasárnapi gyűléseket egyszerűen valami ürügy alatt betiltanak, tulaj donképen csak azért, mert az illető közigazgatási hatóságnak, kinek kötelessége a gyűlésen ellenőrizni, vájjon törvény, alkotmány és osztályelleni izgatás nem folyik-e a gyűlésen, a kényelme nem engedi meg, hogy ő azon a gyűlésen részt vegyen, és igy megtörténik, hogy teljesen korrekt, kifogástalan, állami szempontból semmiféle kifogással nem illethető mozgalmak, egyesületek és szervezetek nem tarthatnak gyűlést csak azért, mert a szolgabíró nincs törvény által kötelezve arra, hogy köteles legyen megadni a gyűlésre az engedélyt, ha neki a jog, törvény és közbiztonság szempontjából nincs a gyűlés összehívói ellen kifogása. Várady Zsigmond t. képviselőtársam mint nagy visszaélést és mint kulturális viszonyainkra jellemző tünetet emiitette azt, hogy nálunk a rendőrtisztviselőt akárhányszor a gyűlés pódiumára kell ültetni, és akárhányszor a gyűléseken elnöki jogokat gyakorol. Természetes, hogy ez nem tetszik senkinek, nekünk legkevésbbé, és természetes, hogy ez nincs rendj'én, mert a hatósági személynek semmi másra nincs joga ott felvigyázni, mint egyszerűen arra, vájjon a gyűlés szónokai törvényt nem sértenek-e, a fennálló rend ellen nem izgatnak-e, osztály- és valláselleni izgatást nem fejtenek-e ki ? Erre köteles felügyelni, és ennél az ő hatásköre meg is szűnt. De nálunk nagyon gyakran üdvös és szükséges, hogy a rendőrtisztviselő túllépje a rendeletekben megengedett hatáskörét. Ennek az a magyarázata, hogy a gyülekezés szabadsága nálunk nincs megvédelmezve azon elemek ellen, kik akárhányszor czéltudatosan szervezve vonulnak fel valamely gyűlés ellen csak azért, hogy azt megakadályozzák. Mikor tehát az egyesülési jogot akarjuk törvény által szabályoztatni, egyúttal a törvényben a legszigorúbban kell sújtanunk azokat, kik a törvényben biztosított szabadságjogokat ugy akarják lehetetlenné tenni. április b-án, csütörtökön. hogy a maguk tömegével ráfeküsznek arra a gyűlésre, megjelennek ott, és épen azoknak a gyülekezését teszik lehetetlenné, kik a gyűlést összehívták. Megtörténik nálunk az az anomália is — ez is egy helytelenül fejlődött joggyakorlat — hogy a gyűlést egy szervezet összehívja, de az ellenkező szervezet képviselői tudomást szerezvén róla, megjelennek és akkor ők, kik esetleg többségben vannak, választanak elnököt, természetesen épen azt, a ki az ő expoziturájuk. Megtörténik, hogy épen az vezeti a gyűlést, a ki ellen a gyűlés határozatai irányultak volna. így szoktak előfordulni azok az összetűzések és verekedések, melyek nálunk a gyűléseken napirenden vannak, a melyek szükségessé teszik rendesen a hatósági asszisztencziát és akárhányszor még azt is kevéssé megvédett gyülekezési szabadságot is illuzóriussá teszik. Szükséges tehát, hogy az a törvény, melynek megalkotását rendkívül szükségesnek tartom, kétféle módon biztosítsa a gyülekezési jogot, egyrészt a hatóság ellen, hogy gyűlést tartani tényleg lehessen és a polgárok ezen szabadságának minden körülmények között való érvényesülhetése biztosittassék, másrészt a gyűlés lefolyásának biztonsága is azzal, hogy a gyűlés megzavarói ellen a legdrákóibb rendszabályokat léptessük életbe és azok ellen az elemek ellen, a kik a gyűlésre csak azért mennek, hogy ennek nyugodt lefolyását lehetetlenné tegyék, a törvényben a legsujtóbb határozatokat hozzuk. Ennél a tételnél vagyok kénytelen belekapcsolni az egyesülési és gyülekezési jogba azt a témát, a melyet tegnap Várady Zsigmond t. képviselőtársam megpendített és illetőleg folytatott: a szabadkőmivességet. A szabadkőmivesség is egyesület és pedig alkotmánya tizenegy alaptörvényének egyike, az 1., belügyministerileg van láttamozva, a többi tiz alaptörvény, a mely pedig terjedelménél és fontosságánál fogva feltétlenül messze felülhaladja az 1.-t, ministerileg láttamozva nincs, legalább én nem láttam. Az 1. alaptörvény azonban, a mely 1886-ból láttamozva van, jogot ad a belügyministernek arra, hogy mint rendészeti legfőbb hatóság, ennek az egyesületnek a működését is ellenőrizze és a mennyiben olyan működést fejtene ki, a mely az alapszabályokkal ellenkezik, vagy a mennyiben olyan tevékenységet árul el, mely túllépi az alapszabályokban meghatározott hatáskört, lépjen fel és szorítsa a szabadkőmives egyesületeket és szerzeteket is arra, hogy az alapszabályokat megtartsák. Ez korántsem az egyesülési és gyülekezési jog ellen intézett merénylet, mint a hogy azt Várady Zsigmond t. képviselőtársunk feltüntetni akarta, véleményem szerint csak azért, hogy mint Bodóné, másról beszéljen, mikor a bor árát kérik, hogy ne a konkrét vádakra feleljen, melyeket e házban a szabadkőmivesség ellen felhoztak, hanem nyitott ajtót döngessen és megszerezze magának a könnyű és olcsó diadalnak lehetőségét, a mikor olyant vé-