Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-137

490 137. országos ülés 1911 Jelen voltam Verseczen a pótválasztásnál és jelen voltam a választásnál is, mikor Karátson Lajos t. képviselőtársam megválasztatott. A verseczi szerbekre vonatkozólag is ugyanazt a bizonyítványt állíthatom ki, hogy jó hazafiak. Nem szabad azonban őket önérzetükben megsérteni, (Igaz ! a jobboldalon.) mert ez volt az oka annak, hogy az első választáskor tömegesen szavaztak a német párt jelöltjére. Mint biztos forrásból értesültem, a szerbek, illetőleg az ő kívánalmaik figyelmen kívül hagyattak a magyarság és a pártok részéről akkor, mikor a városi bizottsági tagválasztás megejtetett és városukban a tisztújító szék megtartatott, valamint akkor is, a midőn az eddig külön utón haladó, de egy és ugyanazon programmot valló 67-es pártok egyesülése és nemzeti munkapárttá való átalakulása történt. Ezt a mellőzést megapprehendálták a szerbek és azért szavaztak a német párt jelöltjére, holott ha másként kezelték volna a kérdést, akkor már az első választáskor is a nemzeti munkapárt, vagy legalább is a magyar párt aratott volna fényes győzelmet Verseczen. Én nem kezelem a nemzetiségi kérdést pártpolitikai szempontból. Nem. Én csak azt követelem, hogy minden nemzetiségi jó hazafi legyen, minden honpolgártól elsősorban azt követelhetjük, hogy hű fia legyen a hazának. A nemzetiségi kérdés megoldása az államnak és a nemzetiségeknek érdekében állván, mindenki hazafias missziót és kötelességet teljesít, midőn e kérdéssel foglalkozik ; midőn az e kérdés igazságos és méltányos megoldásához vezető utakat és módokat megjelöli és midőn az állam és a nemzetiségek közötti nézeteltérések s differencziák eltüntetésére, megszüntetésére és a két álláspont közötti ür áthidalására törekszik. A megoldás különösen azáltal segíthető elő, ha az államhatalom respektálja a nemzetiségek törvényen alapuló jogait, s kívánalmait és kerül minden olyan intézkedést, cselekményt vagy tettet, a mely a nemzetiségekben vagy azok egy részében, annak a gyanúnak látszatát kelthetné, hogy velük szemben igazságtalanul bántak el. Az egyenlőség és testvériség elve és eszméje szerint kell velük bánnunk, azonban viszont megköveteljük a nemzetiségektől azt, hogy az állameszmét elismerjék. (Helyeslés jobb felől.) hogy az állam eszméjét és érdekeit szem előtt tartva, ők is kerüljenek minden olyan cselekményt és tettet, a mely a magyarság részéről megint annak a gyanúnak akár csak látszatát kelthetné, hogy ők nem hű fiai a hazának és nem megbízható polgárai az államnak. (Helyeslés jobb felől. Halljuk I) Még a következő körülményre vagyok bátor a t. képviselőház figyelmét felhívni. (Halljuk!) Midőn Bosznia és Herczegovina okkupácziójából kifolyólag monarchiánk és Szerbia között mármár kitörni látszott a háború, határszéli községeink lakossága hazafias magatartást tanúsított, s nem lehetett attól tartani, hogy háború esetén hazaárulás történik. Békét, őszinte békét kívánok a április 6-án, csütörtökön. nemzetiségekkel és azt, hogy ők is elismerjék a magyarság szupremácziáját, a magyar állam egységét ; hogy mindenben azt a meggyőződést keltsék, hogy őszinte, hű fiai ennek a hazának. E tekintetben segítségünkre jöhet a sajtó és azt hiszem, hogy kötelessége is volna mindenkinek, a ki teheti, támogatni bennünket, mert a sajtó utján szintén lehet a nemzetiségekre hatni és őket abba a helyes irányba és arra a helyes útra terelni, a mely őket a magyarsággal egy táborba hozná és a mely őket igazi hű alattvalókká és a magyar haza igaz, hű fiaivá nevelné. Bűnt követ el az a gyermek, a ki felemeli karját az édesanyja ellen, de még nagyobb bűnt követ az a honpolgár el, a ki megfeledkezik a haza iránti szeretetéről, hűségéről és kötelességéről. Itt meg kell emlékeznem az időközben kalocsai érsekké kinevezett dr. Csernoch János róm. kath. püspökről, (Halljuk! balfelal.) a ki rövid főpásztori működése alatt az egész megyében, s az egész Délvidéken megnyerte a szerbeket, olyannyira, hogy örömmel vették tudomásul az ő kineveztetését és sajnálattal távozását, tisztelettel és örömmel emlékeznek meg róla. Békés, barátságos viszonyt kívánok Ausztriával is. E két állam egymásra van utalva; az egyik a másik nélkül gyenge, holott egyesült erővel könynyen leküzdhetik az eléjük tornyosuló nehézségeket. Véleményem szerint alaposan megváltozott a szellem, a vélemény a közös hadseregben és annak tisztikarában is, mert eltűnt már onnan, ha ugyan volt, a kedvezőtlen hangulat; szeretik már a magyar nyelvet beszélni a tisztek, még a legmagasabb rangúak is. Hogy pedig ez igy van, legyen szabad felolvasnom a Temesvári Hírlapnak a Délvidék egyik legtekintélyesebb magyar lapjának erre vonatkozó közleményét, (Halljuk! Halljuk!) a mely azt mondja (olvassa) : ,»A hadtestparancsnok páholyt bérelt, örvendetes tehát a bérlők számának szaporodása, de ezenkívül az idei bérletnek van egy másik örvendetes momentuma, a melyről sietünk pár sorban megemlékezni. Arról van szó, hogy Seefranz Antal hadtestparancsnok páholyt bérelt az idei évadra a temesvári színházban. Magában véve a dolog nem feltűnő, de mégis megérdemli, hagy a közönség figyelme reá irányuljon és megérdemli, hogy a magyar színészetért lelkesedéssel és buzgalommal küzdő újság megemlékezzen róla. Nincs rajta mit titkolni, mi örülünk annak, hogy a hetedik hadtest parancsnoka feleségével, a ki magyar hölgy, rendes látogatója lesz a temesvári színháznak, örülünk neki, miként örültünk, ha Schwitzer lovag humánus intézkedéseiről és magyarbarát nyilatkozatairól hallottunk, és mint mikor Frank Libóriusz jóindulatáról és Temesvár minden intézménye iránt vallott szimpátiájáról értesültünk és — ugy véljük — örül Temesvár közönsége, mert Seefranz tábornok eme elhatározásából joggal lehet arra