Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-137

137. országos ülés 1911 április 6-án, csütörtökön. 485 nóm testületek államosítását, Magyarország törvényhozásában ezt a szándékát keresztül vinni tudná, (ügy van! balfelől.) Hogy ez a tendenczia a czivilizált államok intézményeivel is mennyire összeegyeztethetetlen, mutatja Angliának példába, a hol a legerősebb parlamenti és alkotmányos élet van, a hol a legvirágzóbb, legfejlettebb gazdasági és önkormányzati életet tapasztalhatjuk és a hol a vármegyék önkormányzati jellegét mindez ideig megvédelmezték, s egyetlen esetben sem engedték meg bármely kormánynak is, hogy az autonóm életet megsemmisíteni törekedjék. (Igaz ! Ugy van ! bálfelől.) Elhangzott itt, t. képviselőház, az az állítás, hogy ha mi a vármegyei tisztviselők anyagi helyzetével annyira törődünk és őket státusba is osztjuk, ez már kizárja azt, hogy a vármegye önkormányzati intézmény maradhasson, mert az önkormányzat abban áll, hogy az illető autonómszervek a maguk díjtalan közegeivel látják el az önkormányzatot; ott, a hol már szakképzett tisztviselők vannak alkalmazva, ki van zárva tulaj donképen az önkormányzat jelentősége és lényege. Én, t. képviselőház, ugy gondolom, hogy ez teljesen téves és helytelen magyarázat. Hiszen úgyszólván az egész élet tele van ilyen önkormányzati jelenségekkel. A bankok, a magánvállalatok, a társulatok mindannyian önkormányzatilag élik életüket és még sem gondolnak arra, hogy szakszerű tisztviselőt ne állítsanak az üzem élére. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Egy bank egy pillanatig sem tétovázhatik a tekintetben, hogy szakszerű könyvvezetőket, pénztárnokokat, s más magasabb tisztviselőket állitson-e oda üzletének vezetése czéljából. Az a körülmény, hogy a vármegyék és önkormányzati szervek szakszerű tisztviselőkre bizzák működésüket, nem zárja ki azoknak önkormányzati jellegét és az a felfogás, hogy ezen szakszerű önkormányzati tisztviselők teendőit csak egy kinevezett közeg által lehetne aztán elláttatni, teljes félreismerése a helyzetnek, mert kellő fizetés ellenében mindenki kap jó tisztviselőt és még inkább megkapják a vármegyék a maguk szakközegeit, a kik aztán egész exisztencziájukat annak az ügynek fogják szentelni, a melynek szolgálatába ők a vármegye életében szegődnek. Az angol közigazgatásban is már régebb idő óta a legképzettebb és óriási fizetésekkel ellátott tisztviselők állanak a vármegyék élén. Ott nem alispánok működnek ; ott a jegyzői karból van megalkotva a hivatásos tisztviselői kar; ott egy vármegyei főjegyző fizetése 40—50.000 K-ban és még magasabb összegekben is van megállapítva, hogy egyéniségét teljesen a maga hivatásának szentelhesse. Ennek következtében teljesen téves állítás az, mintha az önkormányzati tisztviselők kellő fizetettsége, szakképzettsége, státusának rendezése már össze nem függne az önkormányzat lényegével. (Ugy van !) Az államosítás kérdésével kapcsolatban felmerült itt a községi vagy városi rendőrségek államosításának eszméje és ebben az irányban már olyan kívánságok is hangzottak el itt, a melyek ezt közelebbi kormányzati feladatnak kívánják tekinteni. Ezeknek indokolása az, hogy a rendészet állami feladatot képez. De hiszen minden közügyi tevékenységi körben vannak állami feladatok is; a rendészetben is, a közegészségügyben is, a népnevelésügyben, vagy a közlekedésügyben egyaránt mindenütt vannak állami feladatok, a melyeket az állam lát el az ő funkczionáriusai utján, de egyúttal megvan annak lehetősége is, hogy ezeket az autonóm testületek is a maguk hatáskörében, a maguk területén önkormányzati erők utján láthassák el. Mi azt, hogy a városokban a rendészet vezetését kivegyük az önkormányzat kezéből és az állam kezébe adjuk át, szintén el nem fogadhatjuk, mert a mint egészében az államosításnak ellenesei vagyunk, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) épen ugy vagyunk a darabokban való államosításnak is ellenzői. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Es ha ugy méltóztatnának eljárni, hogy a városok megkimélésének szempontját állítják előtérbe és azt mondják, hogy majd anyagilag segíteni fogják a városokat abban is, hogy a rendőrségi kiadásoktól őket megkímélik, ez olyan dolog volna, mint hogyha egy vérszegény betegnek azt mondanák: »A te véred neked nem elég összes szervezetednek ellátására ; elég az, hogyha tested törzsében van véred; majd levágjuk az egyik karodat, utána levágjuk a másik karodat is, hogy ne kelljen azokban a véredet tovább fecsérelned (Mozgás a jobboldalon.) és majd ezek nélkül is végezheted funkczióidat.« (Mozgás és ellenmondások jobbfelől.) Az önkormányzati élet csak a maga teljességében a maga karjaival, a maga szervezetének egységében képes funkczióit teljesíteni. Hogyha szerveitől megfosztjuk és beékeljük leghatalmasabb működési szervei helyébe az állami szerveket, akkor ezzel megbénítjuk annak működését, a mint láthattuk a vármegyékben, hogy a pénztári és más fontos szervek elvonása mennyire bénitólag hatottak. (Ugy van I a szélsőbaloldalon.) Ezt a városi életben sem lehet kívánnunk és mi a magunk részéről ez ellen határozottan állást foglalunk. Hiszen még a nemzeti uralommal bíró államok is, a melyek nincsenek semminő kívülről jövő veszélynek kitéve, nagyon tartózkodnak az államosítás keresztülvitelétől, nekünk Magyarországon pedig, a kik a kívülről jövő veszélyek elleni védekezésre vagyunk utalva, mert e veszélyek mindig itt vannak ; a kik előtt a védekezés szüksége rendszeresen ott áll mindig, az államosításra gondolnunk és ebben az irányban csak egy lépést is előbbre tennünk teljes mértékben káros lenne. Különösen addig, rnig alkotmányos életünket ki nem építjük ; míg alkotmányunkat meg nem erősítjük és míg a lehető legerősebben megalapozott szabad és független parlamentáris rendszert meg nem teremtjük, (Elénk helyeslés a szélsőbahUahn.) addig arra gondolni, hogy egy