Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.
Ülésnapok - 1910-135
426 135. országos ülés 1911 április 4->en, kedden. vizeken vezeti tovább az ország hajóját, (Derültség balról.) ennek a nemzetnek a megerősitésére, fejlődésére okvetlen szükségesnek fogja ő is látni, hogy a meglévő emberanyagot megvédjük a pusztulástól, az elsorvadástól, ezt felteszem róla. Nem vagyok ilyen szerencsés helyzetben akkor, a mikor a t. ministerelnök urnak arra a tevékenységére vagyok kénytelen rámutatni, a melyet a Pool-szerződés, a kivándorlási szerződés nyélbeütése körül kifejt. Ugy tudom, ennek a szerződésnek a belügyi költségvetés során való tárgyalása az elnökség részéről akadályokba ütközik. Nem is kávánok ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozni, hiszen vagy én vagy t. képviselőtársaim a szerződés előterjesztésekor erre vonatkozólag a magok kifogásait és hazafias aggodalmait, azt hiszem, bőven elő fogjuk adni. Azonban azt mindenesetre ezen alkalommal is leszegezni kívánom, hogy mindannyijunknak nemcsak szavakkal, hanem tényekkel is azon kell lennünk, hogy ebből az országból a kivándorlást, tehát a jövő nemzedékeknek a messze Oczeán habjain tul egy más világba való vándorlását megakadályozzuk; 8 ez a megakadályozás csakis ugy lehetséges, ha. azon módozatoknak is megnehezítésére törekszünk, a melyek ezt a kivándorlást mesterséges és üzleti alapon elősegítik. (Igaz I Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Már pedig a Pool-szerződés szerintem a kivándorlásnak üzleti alapon való nem megakadályozására, hanem elősegítésére irányul, és így én az ellen, nemcsak a magam, hanem t. pártom nevében is teljes erővel tiltakozom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A mi most már azt illeti, hogy a belügyi költségvetés rendelkezésére álló összegek alapján mikép fedeztetnek azok a kiadások és szükségletek, a melyeknek rendezése a nemzeti élet fejlődésének is követelményeit képezi, arra vonatkozólag legyen nekem szabad Beöthy László t. képviselőtársamnak, mint előadónak szavaira hivatkoznom és a magam megjegyzéseit az ő szavához fűznöm. Azt mondotta Beöthy László t. képviselőtársam, hogy nekünk, a kik élni és fejlődni akarunk, politikánk végczélját nem abban kell keresnünk, hogy minden igényünket ki tudjuk elégíteni, hanem arra kell törekednünk, hogy a bizonyos időpontban jelentkező igények .összességéből minél nagyobb hányadot legyünk képesek juttatni azoknak az igényeknek, a melyek kielégíthetők és minél kevesebb hányadot legyünk kénytelenek irni a ki nem elégíthető igények teherlapjára, E nagyon ékesen, nagy szőrszálhasogatással és nagy tömörséggel megfogalmazott előadói javaslat alapján kénytelen vagyok felvetni azt a kérdést, hogy Beöthy László t. előadó ur mit értett a »minden igény« alatt, a melynek kielégítéséről, feltétlenül kell, hogy szó legyen. Hát én azt hiszem, hogy Beöthy László t. előadó ur bizonyára nem a selyemruhát értette, nem az automobilon való száguldozást, nem is a négyesfogaton való kocsikázást... Gr. Batthyány Pál: A szoknyanadrágot! Kun Béla : . . . nem is, a mint gróf Batthyány Pál t. képviselőtársam mondja, a vasalt nadrágot ... • • •. .... ,'. Huszár Károly (sárvári) : Szoknyanadrágot! (Derültség a szélsőbaloldalon.) Kun Béla: . . . hanem bizonyára értette azt, hogy kenyér és ruházat legyen elegendő azok számára, a kik ebben az országban ugy a megyei,. mint a városi közigazgatásnak a munkáját végzik. Már pedig, t. képviselőház, ha így értelmezzük az ő szavait, akkor más következtetésre nem juthatunk, mint arra, hogy a helyzet épen megfordítva van, mint a hogy Beöthy László t. kép-, viselőtársam mondotta, mert ebben az országban nagyon kis hányad van kielégítve és nagyon nagy hányadot kell a ki nem elégített kívánalmak és jogos követelmények teherlapjára irni. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) ,: Az állami és városi alkalmazottak sorsa sokkal nagyobb hányaddal van közelebb a nyomorhoz, mint a jóléthez, ebből kifolyólag sokkal nagyobb . hányaddal van közelebb az élete végéig való függőséghez, mint a lelki függetlenséghez és a valódi szabadsághoz. Ezer meg ezer intelligens ember van Magyarországon, a kinek élte végéig nem jut mód és alkalom arra, hogy a saját lelki meggyőződését és véleményét nyilváníthassa, a ki ugy kény-: telén sírjába szállni, mint a más szolgája, mint más, erősebb, sokszor láthatatlan kéz alkalmazottja, és mindez abból következik, mert Magyarországon a tisztviselőkre nézve a teljes anyagi függőség rendszere van ma is életben és érvényben. Ily körülmények közt valóban fura Beöthy László t. előadó ur azon kijelentése, hogy az állami tisztviselők, a városi tisztviselők jobb sorsának előmozdítása felé »a legnagyobb óvatossággal* kell törekedni. Hiszen szép a legnagyobb, óvatosság, szép akkor, a mikor a magyar gazda számot vet a maga háztartásával, a mikor az egyik ujján elszámolja, hogy ennyi pénzem van, a másik ujján elszámolja, hogy ennyi kiadni valóm van, és az egyensúlyt minden körülmények közt megtartani képes és meg is akarja tartani. De a legnagyobb óvatosság mindjárt, torz-, képpé fajul akkor, ha csak akkor őrizzük meg,, ; a mikor az állami, törvényhatósági és városi tisztviselők jogos igényeinek kielégítéséről van 3zó, de a legnagyobb óvatosságot mindjárt sutba dobjuk, a mikor a hadügyi költségek kielégítéséről van szó. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert kérdem, hol van a. legnagyobb óvatosság akkor, a mikor az adriai tenger fodros hullámai közül megszólalnak a tengerészeti atyaisten, Montecuccoli követelései. (Ugy van ! Ugy van l. Derültség, a szélsőbaloldalon.) Akkor az egész munkapárt nem tesz mást, mint először hallgat,. másodszor is hallgat, harmadszor pedig Bosenberg Gyula t. képviselőtársunk felszólal az előadói jelentéssel, hogy ez nagyon sok, de azért megadjuk, mert meg muszáj adni. Nos, a mikor a legnagyobb óvatosságot a magyar állami tisztviselők és törvényhatósági autonóm tisztviselők jogos igényeinek kielégité-.
