Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-134

414 13b. országos ülés 1911 április 3-án, hétfőn, nemzeti ügy, a melyhez jogtalanul hozzányúlnia senkinek nem szabad. (Ügy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Még csak röviden ki akarom jelenteni, hogy mindahhoz, a mi itt a városok segítéséről elmondottak, én is teljes mértékben hozzájárulok. Hozzájárulok a vármegyei tisztviselők helyzetének javításához is. Hiszen 7—8 esztendővel ezelőtt, midőn az 1904 : X. t.-czikket megalkották, az akkori belügy minister ur maga is kijelentette, hogy minden olyan intézkedés, a mely javitólag hat a kinevezett tisztviselők helyzetére, ipso jure hatálylyal brr és alkalmazandó a vármegyei tisztviselőkre is. Mindnyájan tudjuk, hogy mily nagy nyomoruságban élnek Magyarországnak mindama tisztviselői, a kik fixfizetésből kénytelenek megélni. Az állami, a városi tisztviselő, a kinek privát vagyona nincs, felülről lefelé nyomorog. Akkor tehát, a mikor itt milhárdokat szavazunk meg császári érdekből idegen czélokra, legalább a magyar nemzet igazi becsületes munkásait fizessük meg becsülettel, hogy azt az érdeket, a melyet a nemzet rájuk biz. hiven, lelkiismeretesen és anyagi gondoktól menten képviselhessék. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A belügyi tárcza költségvetését nem fogadom el. (Helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra ki következik ? Vermes Zoltán jegyző: Pető Sándor! Pető Sándor : T. ház ! Azt hiszem, az idő elérkezett ahhoz, hogy kérhessem beszédemnek holnapra való elhalasztását. (Felkiáltások a jobboldalon : Nem lehet!) T. ház ! A belügyi tárcza költségvetésénél a választói jog kérdését kívánom szóvátenni, vagyis olyan tárgyhoz kívánok hozzászólni, a mely ma nem divatczikk. Az általános választói jog kérdése körülbelül 10 év óta, a mióta az agitáczió intenzivebben megindult, valóságos hajléktalanok menhelye az uralomról leszorult, vagy ama pártok részére, a melyek uralomra törekednek. A mikor gróf Tisza István volt a ministerelnök, őt az ellenzéki pártok az általános választói jog jelszavával ostromolták, később pedig, midőn ezek a pártok uralomra kerültek, annak ellenére, hogy trónbeszéd, programm, királylyal megkötött paktum, az országnak adott Ígéretek, mind-mind az általános választói jog behozatalát Ígérték, olyan formában, hogy az semmi más kérdés által félre nem tolható : a koaliczió négy éve alatt minden megtörtént arra nézve, hogy az általános választói jogból törvény ne legyen. A szerencse is kedvezett nekik, mert Bosznia annexiója és az ezzel kapcsolatos kérdések kerültek előtérbe, s ezek azután a koronát meg tudták ingatni a maga szilárd és egyenes álláspontjában és ki tudták eszközölni a pluralitásnak előzetes szankczióját. A koaliczió uralkodása alatt a régi szabadelvű pártnak leszorult igen sok tagja kaczérkodott az általános választói joggal, de mikor a koaliczió megbukott és a régi szabadelvű párt uj név alatt az országban a többséget megszerezte, az a kaczérkodás, melylyel az általános . választói jognál évek során át találkoztunk, megszűnt, és most gróf Tisza István, nem ugyan a képviselőházban, hanem a delegapzionális tárgyalásoknál, ép akkor, midőn hadügyi költségekre több százmilliót szavaztak meg, melyet nemcsak a czenzusos választók fizetnek meg, hanem a mely a nép tömegeit is terheli, kijelentette, hogy csak néhány fanatikus ember van az országban, ki az általános választói jogot akarja. Ez és egyéb ilyen nyilatkozata gróf Tisza Istvánnak — igazán nem tudom, miért egyházkerületi gyűléseken, miért a főrendiházban, miért a delegáczióban és miért nem a képviselőházban hangzik el és miért nem itt indítjuk meg a vitát a választói jogról ? A tényeknek ez nem felel meg, mert ma Magyarországon a polgári lakosságnak mindössze 6'8%-a rendelkezik választói joggal, és hogy mást ne mondjak, a munkásrétegek, melyek a felnőtt férfilakosságnak 46%-át képezik, ma ki vannak zárva a választói jogból. Ily körülmények közt, mikor százezren és százezren várják, hogy a jogtalanság keserű pohara elmúljon tőlük, és hogy ők is. kik a terheket viselik, részt vegyenek az államfentartó munkában, hogy ők is, kik vérükkel adóznak, bejuthassanak a választói j og sánczai közé, azt állítani, hogy csak néhány fanatikus ember kívánja az általános és egyenlő választói jogot, igen szűk látás, vagy igaz tényeknek szándékos félreismerése. Ugyancsak tévedés az is, mikor gróf Tisza István ur azt állította a delegáczióban, hogy a korona tulaj donképen sohasem angazsálta magát az általános választói jog érdekében. Ez sem felel meg a történeti tényeknek, mert köztudomású dolog, hogy a Fejérváry-kormány törvényjavaslata a korona hozzájárulásával vagy talán kezdeményezésével került nyilvánosságra. Köztudomású, hogy a koaliczió békét a királylyal épen csak az általános választói jognak akczeptálásával tudott kötni, és hogy ahhoz, a mi a trónbeszédben volt a koaliczió alatt, vagy a mit a jelenlegi ministerelnök ur akkor, a mikor 1910-ben januárban a képviselőházban bemutatkozott, az általános választói jogról mondott, parlamentáris formák szerint szintén volt valami köze a koronának. Tehát azt állítani, hogy a korona ebben az országban nem angazsálta volna magát az általános választói jog mellett, a történelmi tények letagadását jelenti. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Még egy nyilatkozatára vagyok bátor reflektálni gróf Tisza István urnak, melyet a delegáczióban mondott, midőn az általános választói jog hivei elé egy rettenetesen szomorú képet festett, a melyben rámutatott arra, mily züllött állapotok vannak Francziaországban és Ausztriában, ne kívánjuk tehát az általános választói jogot. Francziaország züllött állapotairól beszélni egy kissé komikus. A magyar nemzet nem kívánhat magának jobbat, mint hogy kultúrában, erőben, hatalomban, iparban és mindenben, a mi egy