Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-134

13í. országos ülés 1911 április 3-án, hétfőn. 409 és ebből kifolyólag a mellőzött pályázók irigysége mindjárt kész gyanúsításokkal illetni az engedélyezés körül eljárt hatóságokat és közegeket. , Szerény felfogásom szerint, ha a szerzett jogok szigorú tiszteletbentartása mellett, a nélkül, hogy az azokon nyugvó állami terheket a legcsekélyebb mértékben is apasztanék, e jogosítványokat fokozatosan a politikai községek birtokába bocsátanék, akkor az állam minden anyagi áldozata nélkül jelentékeny uj jövedelmet biztosítanánk községeinknek. Nem legkisebb előnye lenne ezen intézkedésnek, hogy megvalósítása esetén községeinknek alkalom és mód nyújtatnék, hogy az alkoholizmus ellen az eddiginél sokkal hatályosabb eszközökkel küzdjenek. (Helyeslés.) Az úrbéres birtokosság ügyeinek uj és korszerű rendezésével kapcsolatban is jelentékeny jövedelmi forrás kínálkozik községeinknek. A törvényhozás ugyanis, a mikor egy évtizeddel ezelőtt a községi háztartások körében az úrbéres ügyek terén minduntalan felmerült panaszokat orvosolni kívánta, az úrbéres vagyon kezelését kivette az akkor még igen tökéletlen községi közigazgatásunk hatásköréből és külön e ezélra szervezett autonóm szervezet hatáskörébe utalta. A mint a következmények igazolják, igen tökéletlenül oldotta meg a felvetett kényes problémát. (Ugy van ! ügy van f a jobboldalon.) Hiszen ha e kérdést vizsgálat tárgyává teszszük, rájövünk mindnyájan arra, hogy az úrbéres birtokosság vagyonának az ő kezükbe való letétele által kiküszöbölte ugyan a törvényhozás a kórt okozó anyagokat a községekből, de egyáltalában nem fojtotta el magát a kórt, (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) hanem átcsempészte a különben eleve is már beteg birtokosságokba, a hol szakszerű ellenőrzés nélkül még végzetesebben pusztít az előrelátás nélküli egyéni önzés. Egyetlen és legfőbb eredménye az volt, hogy az erdészet államosítása által a műszaki szolgálat jelentékenyen tökéletesbedett. Épen azért, ha ezzel a kérdéssel foglalkozunk, azt kell vizsgálat tárgyává tennünk, hogy mi az oka annak, hogy ez a törvény nem vált be a gyakorlatban ? Én ennek okát abban vélem feltalálni, hogy az egész 1898. évi XIX. t.-czikkben az az eszme vonul mindvégig, hogy ki-ki olyan mértékben vegyen részt a közös ügyek intézésében, olyan mértékben részesüljön a közös vagyon hasznaiban és viselje annak terheit, a milyen mértékben részes a közös vagyon tulajdonában. Ez az egészséges és helyes eszme azonban a gyakorlatban nem vált be. A birtokosságok, kevés dicséretes kivételtől eltekintve, a középkori ököljognak utolsó mentsvára. (Ugy van I Ügy van ! a jobb- és a baloldalon.) Ugy áll a dolog, hogy kiterjedt vidékeken csak a terhek oszlanak meg a birtokarányban, mig a haszonban, a jövedelmekben mindenki — legyen az jogosult, vagy jogosulatlan — olyan mértékben vesz részt, azokból olyan mértékben veszi ki részét, a milyen mértékben könyökének erejével igényeinek nyomatékot szerezni képes. KÉPVH. NAPLÓ 191Q—1915. VT. KÖTET. Ilyen viszonyok között, t. ház, ugy hiszem, elérkezett az ideje annak, hogy a kormány és a törvényhozás tegye megfontolás tárgyává, hogy nem lehetne-e a községeket arra kötelezni, hogy a területükön elterülő úrbéres birtokokat sajátítsák ki. Ebben az esetben, a nélkül, hogy az úrbéreseken a legcsekélyebb sérelem esnék, megtörténnék az első eredményes lépés községeink sikeres felsegélyezésére. (Helyeslés a jobboldalon..) Korunkban, t. ház, a mikor a szocziális áramlat mindinkább erősödik, a községi háztartások szanálására alkalmas eszköznek látszik a községi takarékpénztárak szervezése. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Faluhelyen ennek kiváló jelentősége van. Sajnos, be kell vallanom, hogy nincsenek meg az ország minden részében azon kulturális és gazdasági feltételek, a melyek mellett a községi takarékpénztárak kellő eredményeket érnének el. Azonban az ország gazdasági életének fellendülésével kapcsolatban lehet remélni, hogy mindinkább megérnek a viszonyok ezen inzézmény befogadására. Pro fűturo tehát annál kívánatosabbnak tartanám a községi takarékpénztárak meghonosítását, mert azok nemcsak jelentékeny direkt jövedelmet juttatnának községeinknek, hanem nagy, majdnem kiszámíthatatlan indirekt hasznot is biztositanának, a mennyiben lehetővé tennék, hogy .a községek szegénysorsu - lakosságuknak olcsó kölesönt juttassanak és ez által anyagi megizmosodását mozditsák elő. A kérdés technikai megvalósítása sem ütközik túlságos nehézségekbe, mert a részben hasonló czélt követő szövetkezeteknél szerzett tapasztalatok alapján könnyen meg lehetne azt oldani. A legelső lépés az lenne, hogy egy országos központi takarékpénztár szerveztetnék, melynek kizárólag politikai községek lennének részvényesei, a mely az egyes községi takarékpénztárak visszleszámitolási igényeit kielégíthetné és a mely köré az egyes községi takarékpénztárak bizalommal csoportosulhatnának. A közérdek szempontjából is jelentékeny feladat várna egy üyen intézetre, mert a községi tőkepénzek előnyösebb elhelyezéséről és a községi hitel olcsóbb kielégítéséről akként gondoskodás történhetnék. A községi takarékpénztáraknak ilyenképen az egész országot felölelő hálózata, a hitelszövetkezetekkel kapcsolatosan, lehetővé tenné, hogy kisembereink az országszerte mindinkább elharapózó uzsora hatásai alól magukat emanczipálhassák. Nemzetiségi szempontból is egy igen fontos feladat várna ezekre az intézetekre, a mennyiben számos helyen ellensúlyozhatnák az irredentista tendencziát követő nemzetiségi, bankok veszélyes üzelmeit. Nagy szerénytelenség lenne tőlem azt állítani, hogy a községi közigazgatás csak ily módon szervezhető eredményesen újjá és csak ezen eszközökkel lehetne a meglevő bajokon gyökeresen segiteni. Viszont azonban bátran állithatom, hogy a 52