Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-134

m. országos ülés 1911 április 3-án, hétfőn. 403 szór olyan intézkedéseket kell foganatosítania, melyeket a nép nem igen kedvel, vagy a mely intézkedéseknek foganatosítása esetleg terhekkel jár. Jakabffy Elemér : Nevelni kell a népet! Zelenyák János: A mi a népnevelést illeti, megnyugtathatom t. képviselőtársamat, olyan vidéken élek, a hol igazán önérzetes, tiszta magyar nép lakik, de midőn arról van szó, hogy ujabb terheket vállaljon, akkor elsősorban megy neki a bírónak, azután a jegyzőnek és a papnak. Mielőtt közegészségügyi viszonyaink taglalását czélba venném, kötelességem itt részletezni mindazt az óhajt, a melyet vagy privát beszélgetés közben, vagy nyilvános tárgyalás alkalmával az orvosi kar részéről tapasztaltam. Az orvosi kar, a mint én tapasztaltam, két részre oszlik. Az egyik rész óhajtja az u. n. közegészségi ministeriumot, vagy legalább egy államtitkárságnak szervezését, mondván, hogy mivel a közegészségügy, mint ilyen tisztán nemzeti ügy és épen ennek az ügynek a fellendítése adja meg egyszersmind a nemzetnek az erőt a teherviselésre, ennek következtében ennek az ügynek a. vezetése resszortember kezében kell hogy legyen. Én nagyon jól tudom, hogy a pénzügyi helyzet nem engedi meg ilyen ministerium alakítását és rendszeresítését, de azt gondolom, az óhaj talán méltányos és talán Horváth Mihály t. barátom azt fogja mondani, hogy jogos is, egyszerűen azért, mert akkor senkinek sem lesz kifogása az ellen, hogy nem szakember vezeti az ügyeket, hanem idegen. Az államtitkárságnak rendszeresítése ugyanazokból az okokból kívánatos, mert így legalább az orvosi kar is tudja, hogy előremehet. Hisz ma az orvosi kar álmainak netovábbja nemcsak az egyetemi tanszék, de gyakran, a mint én tapasztaltam, a vidéki orvosoknál egy tisztességes lakás. Bizony sok orvostól hallottam, hogy vágyainak netovábbja egy legalább három szobából álló tisztességes falusi lakás: (Ugy van ! bálfelől.) A másik, a mit kívánnak, a felügyelői állások deczentralizácziója. Én nem tudom, de ugy vagyok meggyőződve, hogy a deczentralizáczió Magyarországon feltétlenül szükséges. Már topografikus helyzetünknél fogva is rá vagyunk utalva, hogy az ország minden részében, a hol csak lehet, őrségeket alakítsunk, hogy bennünket a keletről, nyugatról, északról és délről körülvevő ellenség ellen megvédjen. Leginkább szükséges, hogy a közegészségügyi téren bizonyos deczentralizáczió legyen, mert ez által azt fogjuk elérni, hogy a körorvosok, esetleg járási orvosok nem fogják a betegeket minden alkalommal, a midőn nagyobb bajról van szó, Budapestre küldeni, hanem a deczentralizált helyeken gondozás alá venni és ugy ápolni, mint Budapesten. Ez egyszersmind ambicziót adna az egyes orvosoknak, midőn tudnák, hogy nincsenek kis falura szorítva, hanem deczentralizált helyekre is tudnak eljutni. Ez által ambicziójuk kielégíttetnék és minden lehető idejüket arra szánnákj hogy a betegeken segítsenek és önmagukat fejleszszék, vagyis dicsőséget szerezhessenek. Nálunk a deczentralizáczió politikai szempontból is szükséges, mert, mint mondottam, topografikus helyzetünknél fogva rá vagyunk utalva, hogy védekezzünk Kelet és Nyugat ellen, s ha minden Budapesten összpontosul, a perifériákon védelem nélkül maradunk. A harmadik óhaj, a init észrevettem, az, hogy legyen meg az orvosi státusrendezés, a mely nélkül sok vidék körorvos nélkül marad. En ugy vagyok meggyőződve, hogy különös kort élünk manapság, midőn az ember fölfelé törekszik, saját szellemének mintegy szárnyat akar adni, nem akar bizonyos helyhez kötve lenni, hanem magasabb régiókban, szférákban megfordulni. De ezt csak akkor érheti el, hogyha statusa rendezve van, ha megválasztása nincs helyhez kötve, ha előtte áll az előléptetés és áthelyezés lehetősége. Másik része azt mondja, hogy a statusrendezésen kívül szükséges, hogy Magyarországon úgynevezett egészségügyi hivatal szerveztessék, melynek élén egy szakember áll, s melynek keretében úgynevezett egészségügyi biztosok lennének. Ezek végeznék mindazt a feladatot, melyet most a községi biró, esetleg a törvényhatóság végez. Vagyis ezek a biztosok kitanítanák a népet a fertőtlenítésre, megmagyaráznák járvány idejében a szükséges rendszabályokat, és foganatosítanák mindazokat a rendeleteket, melyeket a felsőbb hatóság kiad. Ilyen egészségügyi hivatal nélkül meddő az egész akczió, mert bármit és bárhogyan intézkedik is az az orvos, az a szaktekintély, ha a községi elöljáróság, vagy a törvényhatóság azt nem foganatosítja, hanem negligálja, ad graecas calendas eltolja, hiábavaló minden rendszabály. Az 1910. évi népszámlálás mély bepillantást enged nekünk a nemzeti élet műhelyébe. Meggyőződhetünk arról a hangulatról, mely abban a műhelyben uralkodik, és én őszintén mondhatom, hogy a hangulat az forrongós és komor, mert a természetes szaporodás kis perczentjét csakugyan felemészti a mindinkább elharapózó kivándorlás. A támadt űrt nem tölti ám be a bevándorló tömeg, mert ennek a tömegnek kulturális értékéhez, legalább mostanában, kétség fér. Sőt a tapasztalat bizonyítja, hogy ez a bevándorló tömeg nem nemzetfentartó, nem egységesítő, hanem inkább korroziv és bomlasztó elem. De bármilyen mély és fájó sebet üssön a kivándorlás, mégis mélyebb és fájóbb az a seb, a melyet a közegészségügy rendezetlensége üt rajtunk. Ezt tapasztaljuk a nagy gyermekhalandóságnál és tapasztaljuk — a mi nekem leginkább fáj — a tuberkulózis folytonosan növekvő elharapózásában. Mig az egyik a gyermeket mintegy a bölcsőből ragadja ki, a másik a nemzet szinevirágát viszi magával. Az a kérdés: tehetünk-e valamit ez eUen, szükségesek-e olyan kormányintézkedések, a melyek ennek a bajnak elejét vennék ? Minden intézkedésünk, minden rendeletünk hiábavaló, ha pre51*