Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-133

13j. országos ülés 1911 április 1-én, szombaton. 381 intézmény, a mely a magyar alkotmánynak még védelmére tudott kelni. (Ugy van ! balfelöl.) A sajtó nélkül néma az ország: A sajtóval minden intézményt vissza lehet szerezni. Ha valaki a sajtó egyik-másik hibája miatt az egész sajtó megrendszabályozását akarja, ez épen olyan, mintha valaki a íürdővizzel együtt ki akarná önteni a gyermeket is. Azért, mert a viz néha áradást okoz és az árviz kárt tesz, azért, mert a vizbe bele is lehet fúlni, a vizet a világon megszüntetni nem lehet. Épen olyan együgyű felfogás volna az is, hogy azért, mert a gyárkémények füstje egészségtelen, dobjuk le a gyárkéményeket, vagy tartsuk távol a városoktól és az országtól a gyárakat, mert a füst bekormozza és megrontja a levegőt. Mindenféle emberi intézménynek megvannak a maga gyarlóságai és ezek ellen küzdeni van alkalom és mód, de ez semmi esetre sem az, hogy a sajtó létjogosultságát, szabadságát — mert a sajtónál tulaj donképen a teljes szabadság a leglényegesebb kérdés — bármiféleképen korlátozzuk. Egyetlen egy korlátot ismerünk el és ez a morál. Ha a társadalomban volna egy egészséges mozgalom, még pedig ugy az intclligencziában, mint a nép körében, a mely bojkottot mondana ki azokra a sajtótermékekre, a melyek tényleg a Szuhányi t. képviselőtársam által emiitett kritika alá tartoznak, meg vagyok győződve, hogy igen nagy eredményeket lehetne elérni. Magam is tiz esztendeje szerkesztek egy lapot, a Népújságot, a melyben azóta, mióta én szerkesztem, soha gyilkosságról vagy más hasonló bűntényekről nem volt szó. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy már kezdettől fogva diffikultálok mindenféle ilyen hirt, hanem azt diffikultálom, hogy épen a magyar sajtóban bizonyos túltengés van abban, hogy a rablógyilkosokkal, a gazemberekkel, szerelmi drámák hőseivel, részeg emberek éjjeli kalandjaival többet törődünk, mint népünk ügyeivel és az egész magyar nép gazdasági érdekeivel. Ha ebben a tekintetben kellő inicziativa indulna ki a magyar társadalom vezető köreiből, lehetne remélni, hogy az egész magyar társadalom reagálna erre és minden jó érzésű munkása ennek a sajtónak maga is a legnagyebb örömmel állana be ezen irány szolgálatába. Nem minden csodálkozás nélkül hallottam, hogy Szuhányi képviselő ur a házban ugy tüntette fel az ököritóibotrányt, minthogyha ott az egész vonalon lettek volna mulasztások. A t. belügymmister ur előadásában ugy tüntette fel a dolgot, mikor választ adott interpellácziómra, hogy a mulasztásnak tulaj donképeni gyökere a vármegyében az alispánnál volt. Most jön az illető választókerület képviselője, miután én interpelláczióm alkalmával elmondottam, hogy a község, az alispán, a főispán és a belügymmister egymást tolták oda bűnbaknak, betetőzi ezt ötödikkel és ugy állitj a oda a dolgot, mintha a belügyministertől kezdve végig valamennyien mulasztást követtek volna el és végeredményképen a legnagyobb bűnös az az ujságiró, ki a czikket megirta és hogy sokkal nagyobb bűnös, mint az, ki a szegény segélyre szorulók pénzét egész esztendőn át visszatartotta. Szuhányi Ferencz: Túlságos sok a formalizmus a ministeriumban! Huszár Károly (sárvári) : Ezzel a formalizmussal én is vádoltam a belügyministeriumot és a vármegyét is, de módja és alkalma lett volna a képviselő urnak a felelősségrevonást ezért a formalizmusért és mulasztásért akármikor megtenni, nem pedig most, mikor, hála Istennek, a sajtó segítségével végre rendeztetett ez a dolog, és most a sajtót megtámadni, a melynek egyedül köszönhetjük, hogy ez rendeztetett. Szuhányi Ferencz: Nem ezért támadtam a sajtót ! (Zaj.). Elnök (csenget.) : Csendet kérek ! Huszár Károly (sárvári) : Egy másik kérdés, melyre újból, most már harmadszor vagy negyedszer vagyok bátor felhivni a t. belügymmister ur figyelmét, és a melyre többszöri interpelláezióm daczára nem kaptam választ, ez a bevándorlás kérdése. Látom, hogy ez oly kérdés, melytől a kormány, ugylátszik, nagyon fél, pedig az intelligens, felvilágosodott, és belátással biró zsidók akárhányan vannak, vezető politikusok is, a kik maguk nyíltan mondják, hogy magának a zsidóságnak érdeke az, hogy ez a bevándorlás ne folytatódjék azokban a méretekben, a melyekben eddig folyt. Az a nép, mely Galicziából és Romániából beözönlik, kultúra tekintetében messze mögötte van Magyarország bármely népének, az semmit nem hoz hozzánk, erkölcsi érzéket nem hoz magával, vagyont nem hoz, hanem tisztára, oly népréteg, mely nem produktív munkával akar ebben az országban megélhetést biztosítani, hanem a különböző kenyérkereső néprétegek közt akar élni ugy, a mint élősködött a külföldön, a honnan most már menekülni kénytelen, mert nem találja meg a maga exisztencziáját. Újból nyomatékosan kérem a t. belügymmister urat, hasson oda, hogy ez a bevándorlás redukáltassék minél kisebb méretekre. Tudom, nem lehet vaskapukkal elzárni az ország határait, de mindenesetre lehet módját ejteni annak, hogy szűnjék meg a bevándorlásnak az a része, a melyről a határrendőrség is jelentést tett, hogy az illetők legnagyobb része saját kilétéről sem okmány utján, sem más utón fölvilágosítást adni nem tud és nem akar. Ilyen, máshonnan kisepert népnek a betódulása egy országba semmi esetre sem lehet kívánatos dolog, ép ezért ezt a kérdést a t. belügyminister ur szíves figyelmébe ajánlom és kérem, hogy a leghathatósabb, legenergikusabb eszközökkel állja útját ezen nem kívánatos népelemek tömeges beözönlésének. (Helyeslés balról.) Hasonlóképen kérem a t. belügyminister urat, hogy mindazon kérdéseket, melyeket a felvidékre, a hegyvidékre vonatkozólag felhoztam, szíveskedjék konszideráczió tárgyává tenni és végre vala-