Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-133

380 133. országos ülés 1911 április 1-én, szombaton. vitt olyan rétegekbe, olyan házakba és vidékekbe, a hová a tudomány, a művelődés szóbeli terjedés utján nem érhetett el. (Elénk helyeslés balfelöl.) Sümegi Vilmos : Nemzetnevelő hatása van ! Huszár Károly (sárvári) : Tagadhatatlan, hogy a sajtónak, ennek a nagy, modern intézménynek, mint mindennek, mint magának a parlamentarizmusnak is, a vármegyének is és a mai kormánynak is, mint mindennek megvannak a maguk emberi hibái. Tagadhatatlan az is, hogy a sajtóban időszerűleg az ujabb időben merülnek fel mindenféle olyan jelenségek, a melyeket mi, újságírók sajnálunk legjobban, mert méltóztassék jól disztingválni . . . Szent-lványi Gyula: Ezt emiitette Szuhányi csak ! Huszár Károly (sárvári) : Mi, a kik az újságírói tollat a legnagyobb lelkiismerettel kezeljük, sajnáljuk legjobban, hogy a mai kapitalisztikus társadalmi berendezkedés segítségével mód és alkalom nyílik arra, hogy ne az erkölcs, ne az igazság, ne a kultúra emberei irányítsák embertársaikat, hanem akárhányszor mód és alkalom nyílik arra is, hogy egy-egy nagytőkés, vagy bankkonzorczium vagy párt vagy bármiféle ilyen társaság, mely a megfelelő anyagi eszközökkel rendelkezik, a sajtót, ezt az alapjában véve helyes és jó intézményt, a népek megtévesztésére, sokszor a népek kifosztására, erkölcseinek lerombolására és a társadalmi rend megbolygatására használlak fel. (ügy van! bálfclől.) De ha ez a hiba fennáll, ebből nem következik az, hogy a sajtónak a száját be kell kötni, hogy a sajtót el kell némítani, mert épen a sajtónak köszönhetjük, hogy társadalmi viszonyaink ma még nem rosszabbak, mint a milyenek lehetnének, épen ennek a sajtónak köszönhetjük, hogy akárhány olyan köztéren szereplő egyén, a ki talán ha nem állana ennek a nagy ellenőrző hatalomnak kritikája alatt, a ki ha nem állana ezer meg ezer argus-szemmel vigyázó újságíró ellenőrzése alatt, talán még ma is bátran követne el olyan dolgokat, a milyenekre különben naprólnapra elég példát látunk még. Épen a sajtó kritikája kényszeríti az egyéni különböző érdekeltségeket arra, hogy cselekedeteiket ugy irányítsák, hogy az egész nagy nyilvánosság kritikáját megbírja. A mikor itt t. képviselőtársam panaszkodik, hogy a Hét czimű lapban jelent meg ököritóval kapcsolatban olyan czikk, melynek túlzásait közülünk mindenki el fogja ismerni, a melyet talán nem is kell teljesen abban az értelemben vennünk ; a mint ott meg van irva, akkor önkéntelenül felmerül bennem az a kérdés, hogy vájjon nem érdeklődött-e a képviselő ur aziránt, hogy épen ez a lap, a mely így ir, a melyet ő diffikultál, a saját kormánya által mennyivel lesz támogatva ? (Helyeslés balról.) Méltóztassék arról meggyőződve lenni, hogy jobbról és balról ezek a hibák, ezek az elírások, vagy szántszándékos ferdítések előfordulnak, de az orvoslásnak nem az a módja, hogy az egész sajtónak kiverjük a fogait, hogy az egész sajtóra hangfogót tegyünk, hanem ennek egyetlen orvossága az, hogy maga a publikum függetlenítse és emanczipálja magát a sajtónak bizonyos tekintetben káros befolyása alól és a publikum maga válogassa meg azokat a lapokat, a melyek a köztisztesség, a közerkölcs orgánumai. Minden sajtó olyan, a milyen az a nép, az az ország, a melyben a sajtó van. A sajtó rendesen hű tükre az egész társadalmi életnek, még hibáiban, bűneiben, rothadtságában, korrupcziójában is mindenben teljesen hű képe annak a társadalomnak, a melynek tulajdonképen egyik terméke. (Helyeslés balról.) Látjuk valamennyien, és rettegve látjuk azt a pusztítást, a melyet a sajtónak kis hányada véghez visz pl. apróhirdetéseivel a közerkölcsök ellen. Bármely uri család felemelné tiltakozó szavát az ellen, hogy egy leánykeritő, vagy leánykereskedő bemenjen szalonjába és ott diskurzust folytasson családtagjaival, vagy leányaival, de ugyanezek az uri családok nem rettennek vissza, nem rémülnek meg azoktól a lapoktól, a melyek ezt a leánykeritést írásbeli utón folytatják előkelő családok uri leányával akár apróhirdetéssel, akár más utón. A sajtószabadsághoz ennek a prostitucziós sajtónak semmiféle köze nincs, ez két teljesen különböző dolog, és én azt hiszem, hogy egyetlenegy újságíró sincs ebben az országban — már a kinek súlya van a mi közéletünkben — a ki helyesnek tartaná azt, hogy a sajtónak bizonyos részét, talán azt a lapot is, a melybe dolgozik, az üzleti vállalkozás arra a czélra használja fel, a mitől a tisztességes sajtó munkásai maguk irtóznak legjobban, De látjuk, hogy épen azok a lapok is, a melyek talán legközelebb állanak a kormányzathoz, tárczáikban, kritikáikban, napi híreikben, czikkeikben — igaz, hogy erre teljes szabadságuk van, de homlokegyenest ellenkező álláspontot foglalnak el, mint a mit itt Szuhányi képviselő ur — a közerkölcsöket nagyon féltve — a közerkölcsökről elmondott. Én azt hiszem, ebben is találkozni fog az egész jobbérzésű magyar társadalommal, ha saját táborában talán arra fog fegyvertársakat keresni, hogy nem parlamenti erőszakkal, nem törvényes intézkedéssel, hanem magának az egészséges társadalomnak erkölcsi erejével igyekezzenek ezen a bajon segíteni. Tagadhatatlan, hogy a közönség egészségtelen érzékkel épen azokat a lapokat pártolja és támogatja legjobban, a melyek e tekintetben a legbűnösebbek. Itt nincs más mód, mint az, hogy magának az államnak tényleg gondoskodnia kell a becsület hathatósabb védelméről. Gyorsítani kell a sajtóügyekben való bíráskodást. Ez azonban nem redukálódhatik arra, hogy a sajtónak szocziális, gazdasági vagy alkotmányjogi kérdésekben való szabad szólási jogát csak egy hajszálnyira is csorbítsuk, mert hisz ép a legutolsó alkotmányos küzdelemben is láttuk, hogy mikor már elvesztette a csatát a parlament, a mikor elvesztette a csatát a vármegye, akkor a szabad sajtó volt az egyetlen