Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-133

368 133. országos ülés 1911 kereskedelem leginkább a városokban, mint természetes központokban fejlődik; nemzeti államunk kiépítéséért folytatott munkánkban, különösen a nemzetiségi vidékeken, a városok képezik a magyarságnak egy-egy védvárát. (Ugy van! igaz! a szélsőbaloldalon és jobbfelől.) Mindennek daczára azt láthatjuk, hogy a városok az állam részéről, valamint a múltban, ugy a jelenben is, mostoha elbánásban részesülnek. Pedig az előbb elmondottakból feltétlenül kiviláglik, hogy a városok erősitése feltétlenül állami érdek. Azt tudjuk mindnyájan, hogy a városok a közigazgatásban nemcsak a helyi közigazgatásnak, de egyszersmind az állam iunkczionáriusaiként is szerepelnek, e funkcziók végrehajtására felhasználván saját hivatalnokaikat, közvagyonuk nagy részét adják e czélra. E körülmény is hozzájárul ahhoz, hogy szembeötlő legyen az a különbség, és az a, merem mondani, talán igazságtalanság az állam részéről, hogy mig a vármegyei közigazgatásra majdnem az összes adminisztráczionális költségeket dotáczió alakjában az állam szolgáltatja, addig a városok és községek ezen, mint előbb emiitettem, az állam érdekeit képező funkcziók teljesítésére nemcsak hogy segélyt, hanem kárpótlást sem kapnak semmi tekintetben. Hogy e terhek pedig nem oly csekélyek, arra nézve csak egy példát vagyok bátor a t. ház elé tárni. (Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Székesfehérvár sz. kir. város ugyanis, a melyet szerencsém van képviselni, e funkcziók teljesítésére háztartását 136,630 koronával kénytelen megterhelni, a mely kiadásokban szerepel a rendőrség maga 86.000 koronával, az adókivetés és beszerzési kiadások körülbelül 19—20 ezer koronával. Most hozzáveszem még a mai kor igényeinek megfelelő községi iskolák fentartását és a szükséghez mérten az azok szaporításával járó költségeket és még ha hozzávesszük az előbb felsorolt és az egyéb elkerülhetetlen közterhek viselésével és az ezek fokozottabb emelkedésével járó kiadásokat, nem csodálkozhatunk, hogy a városoknak nagy része kénytelen háztartását adósságokkal megterhelni és adósságokkal adminisztrálni, a mely körülmény mindenesetre bénitólag hat a haladásra. T. képviselőház ! Nem csodálkozhatunk tehát akkor ily nagy kiadásokkal szemben, hogy a városok nem gondoskodhattak a modern kor igényeinek megfelelő tisztviselői fizetésrendezésről és nem gondoskodhattak a legjobb és legtakarékosabb gazdálkodás mellett sem, hogy ezeknek nyugdijára egy nyugdijalapot is teremthessenek, a mely megfelelő legyen a mai kor igényeinek. Látva, hogy a megyei tisztviselők, postai, vasúti tisztviselők, községi jegyzők és egyéb más státusok fizetése rendezése tekintetében az állam, ha nem is egészen és teljes mértékben, de mindenesetre hozzájárul, a városi vezetők elhatározták, hogy akcziót indítanak arra nézve, hogy a kormányt felkérjék, hogy legalább is annyi segélyben részesítsék a városokat, hogy tisztviselőik dotáczióáprilis i-éti, szombatoú. ját, illetményeit rendezni tudhassák. Ez akcziónak eredményeként, t. ház, a múlt kormány 1909-ben felvett egy bizonyos összeget, a melyet kizárólag a tisztviselői illetmények rendezésére fordítanak a városok. Felvett az első esztendőre két milliót, a másodikra két milliót, aztán három milliót ugy, hogy 1916-ra körülbelül 8 millió korona dotáczió jutna a városok részére, a mi nemcsak a tisztviselők fizetésének rendezésére, de egyszersmind kárpótlásul szolgál az általuk teljesített funkcziókért is, a melyeket az állam érdekében végeznek. A felosztás alapján az első évekre jutó az a csekély összeg, a melyet kaptak igy a városok, nemcsak arra nem volt elegendő, hogy némi kárpótlást szerezzenek e kiadásokért, melyeket tesznek, hanem még arra sem volt elég, hogy igen sok város azt a minimumot, a melyet megszavaz a törvény tisztviselői részére, képes lett volna megadni, nemhogy még azoknak nyugdijalapjáról is gondoskodhatott volna. De eltekintve attól, hogy csekély ez az öszszeg, a mely igy bizonyos időre évenkint fel van véve, semmiféle törvényes biztositék nincs arra nézve, hogy vájjon ez az összeg csakugyan minden esztendőben meg lesz-e adva, mert hiszen ez egészen az igen t. kormányoktól függ, az egyik megadhatja, a másik pedig ugyanezt a dotácziót elveheti és nem veszi be a költségvetésbe, vagy beveszi ugyan, de, mint a jelenlegi példa mutatja, kisebb összeggel, mint a mennyire a városok előre számítottak. E körülménynél fogva a városok jogot nem is formálhatnak erre a segélyösszegre és háztartásukban saját költségvetésükbe fedezetül ezt fel nem vehetik, a mi által igen sok esetben nagyon érzékeny vagyoni károsodást szenvednek a városok. Nézetem szerint ebben rejlik a legnagyobb baj, mert hogyan lehet egy állandó jellegű illetményrendezést, vagy akár nyugdijalapot, vagy állandó segélyt vagy kárpótlást ott keresztülvinni, a hol az ennek alapját képező segélyadás ilyen ingatag és bizonytalan alapra van fektetve. (Igaz ! ügy van! a szélsőbaloldalon.) E körülménynél fogva indittatva érzem magamat arra, hogy a t. háznak egy határozati javaslatot terjeszszek elő, a mely a következőleg szól (olvassa) : »A képviselőház utasitja a kormányt, hogy lehetőleg a költségvetés tárgyalása folyamán, minden esetre azonban az év folyamán terjeszszen a ház elé törvényjavaslatot a városoknak kiutalandó évenkénti államsegélyösszeg megállapítása, valamint az államsegély mikénti felhasználásának állandó érvényű szabályozása tárgyában.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Kérem, méltóztassék e minden tekintetben az igazságon és méltányosságon alapuló határozati javaslatomat elfogadni. A költségvetést magát elvi álláspontomból kifolyólag meg nem szavazom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? ; Szinyei- Merse Félix jegyző: Hoványi Géza !