Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-125

166 125. országos ülés 1911 azonban a valóságban nem bizonyult be, mert a valóság az lett, hogy a birtok nem kizárólag a szakértelem szerint összpontosult és a birtokos kezében, hanem sok mindenféle más körülmény is gyakorolt befolyást a nagyobb körültekintés, a nagyobb tőkeerő, az üzleti mozgékonyság, stb., ugy, hogy ezeknek a régi porosz királyoknak a reakczionárius rendeletei, a kik egyszerűen eltiltották az u. n. Bauernlegert, a paraszt kiirtását, hasznosabb befolyással voltak a birtokeloszlási viszonyokra, mint az a szabadelvű rendelkezés, a mennyiben épen a nagybirtok keletporoszországi túlterjeszkedése és a parasztok teljes kiirtása e szabadelvű rendelkezésre vezetendő vissza. A mi a radikalizmus politikai részét illeti, a mely lényegileg abban áll, hogy minél nagyobb rétegeket minél gyorsabb tempóban politikai jogokhoz juttasson, megvallom, én arról sok jót nem tudok mondani. Kern habozom kijelenteni, hogy én a magyar állam históriai jellegét, a mely a magyar nép hegemóniájában érvényre jut, nemcsak specziális magyar érdeknek tartom, hanem az ország érdekében lévőnek. Én azt hiszem, az egész történelem azt bizonyította, hogy ezt a históriai jelleget eddig arisztokratikus formájú eszközökkel tartották fenn és a mostani választójog is akármilyen módon gondolkozzunk is egyes részeiről, azáltal, hogy az a kvalitást akarja kifejezésre juttatni, hacsak czenzus, stbiben, az mégis csak arisztokratikus természetű jog és én kételkedem, hogy ezeket a történeti arisztokratikus formákat egy újkori radikalizmussal összeegyeztetni, hogy fából vaskarikát csinálni lehessen; annak pedig, hogy csupán az elveket hirdessük és azután keressünk valamely kibúvót, hogy az elveket mégis kijátszhassuk, annak a jjolitikának a komolyságát legjobb akarattal sem tudom belátni. (Helyeslés a jobboldalon.) Áttérek ezen a ponton az u. n. nemzetiségi kérdésre. (Halljuk! Halljuk !

) Én teszem ezt nem érzelmi szempontból, nem gravaminális szempontból, hanem igyekezni akarok a kérdést csupán politikai szempontból megitélni és megjelölni azokat a határvonalakat, a melyeknek irányadónak kellene lenniök. Gr. Tisza István a maga beszédében hangoztatta, hogy alig van nehezebb kérdés, mint ez és én ezt nagyon igaznak tartom; mindenesetre alig van kérdés, a melyhez inkább kellene szenvedély nélkül nyúlni és az ész uralmát mindenben fentartani. Gróf Tisza István azt is emiitette, hogy a mostani helyzet is a nemzetiségekre nézve sok lemondással és érzelmi áldozattal jár. Azt hiszem, hogy ennek arra kellene késztetnie mindenkit e házban és a házon kivül, hogy ezen kérdés teljes tárgyilagossággal, méltányossággal és igazságszeretettel kezelje. Hogy ez a kérdés miért olyan nehéz, ennek alapját én abban látom, hogy itt egymással alig összeegyeztethetőnek látszó ellentétek forognak márczius 22-én, szerdán, fenn. Egyrészről az állam a^on életösztöne, a melynek következtében olyan érdekei vannak, a melyeket keresztül akar vinni, mert azt hiszi, hogy a nélkül nem exisztálhat, és bizonyos fokig van ez a nemzetiségben akkor is, ha ezt a nemzetiséget nem tekintjük valami közjogi alakulatnak, hanem tisztán — hogy ugy fejezzem ki magam — etnobiológiai alapból indulunk ki. Nem kétséges, hogy Magyarországon az egyes nemzetiségekben kifejezésre jutó érzés nagyon különböző fokon áll, ugy hogy egyeseknél alig lehet mondani, hogy ez az érzés már ilyen fokban megvan, hogy a nemzetiségek bélyege rá volna nyomva, másrészt azonban azt is látjuk, hogy vannak nemzetiségek, a melyekben ez az érzés annyira ki van fejlődve, hogy azok ezáltal bizonyos összlénynyé válnak és ha ez nem is működhet teljes határozottsággal és preczizitással azon különböző politikai akadályok folytán, a melyek itt érvényre jutnak, azt hiszem, hogy mégis hiba volna ezen akadályoknak túlnagy súlyt adni, ezekre túlnagy súlyt helyezni, különösen az állami vezetés szempontjából, hanem azt hiszem, hogy ezen belső erőkre bizonyos tekintettel kellene lenni, nehogy az állam és a nemzetiségi gondolat között egy áthidalhatatlan ellentét támadjon. In thesi, azt lehetne gondolni, hogy ellentétek nem volnának, miután az összes, az államban levő erők az egész állam erejét képviselik. Tudjuk, hogy nem ugy van, tudjuk, hogy a szoczializmus egy nagy erőt képvisel, az államnak teljes negáczióját jelentheti, és odáig fejlődhetik. Hogy vagyunk a nemzetiségi gondolattal? Mindenesetre sajnos ha állam és nemzetiség között ellentétek merülnek fel, mert a nemzetiség is valami természetes dolog, azonban be kell vallanunk, hogy tisztán természetjogi fogalmakkal itt ezen a téren nem jövünk ki, mert ellenkező esetben az irredentizmus is épen olyan kiváló érzés volna, mint mondjuk az állam iránti hűség. Tehát ez a példa is azt mutatja, hogy az állami és a nemzetiségi gondolat között az állami érdek a fölényt birja (Helyeslés a jobboldalon.) és mindig csak az a kérdés, hogy a konkrét esetben mi képez tulajdonképen állami érdeket, és hol van ennek a határa. : Megtörténhetik, hogy ne keressünk erősséget valami olyan intézkedésben, a mely a fejlődés folyamán gyengének bizonyulna. Azt hiszem, e viszony • tekintetében nem tiszták még a fogalmak országunkban. Vannak, a kik egyáltalában tagadják a nemzetiségi érzés jogosultságát; ezek nem tudják, hogy mit cselekednek, mert indokolatlanul áthidalhatatlan ellentétet hoznak létre az állam és a nemzetiségek között. Es vannak, a kik azt hiszik, hogy a sovinizmust politikai elvvé lehet avatni. Ezek sem gondolják meg, hogy szenvedélylyel ellenszenvedélyt hozunk létre. Annál rövidlátóbb politikának kell ítélnem ezt egy olyan országban, mint a milyen Magyar-