Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-124

12b országos ülés 1911 márczius 21-én, kedden. 149 halad a romboló technikában is, és ezáltal mintegy a háborúkat tönkreteszi. Ugyanezt a gondolatot fejezte ki Nobel is, a dinamit feltalálója, a ki azt mondotta, hogy ő a dinamit feltalálásával közelebb hozta a világot a béke eszméjéhez, mint akárki más, mert ezzel a találmánynyal egyszerre tönkre lehet tenni egész hadseregeket. De én azt hiszem, hogy a tudomány más tekintetekben is segit bennünket, segiti a népeket arra, hogy a háborúskodástól, de nemcsak a háborúskodástól, hanem a szertelen, a nemzeti fejlődést elnyomó fegyverkezéstől is tartózkodjanak, s ez a gazdasági szempont. Emberek, népek, és a mint idéztem, maguk az uralkodók is belátják már, hogy ez a szertelen fegyverkezés a gazdasági fejlődést lenyűgözi. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) S ha az emberek belátják, hogy a háború

: rossz üzlet, akkor tartózkodni fognak tőle. És bár igaz, hogy jó üzlet marad azért a szállítóknak és a fegyvergyárosoknak, de annak a kapitalizmusnak, a mely arról a piedesztálról dominál, a melyről Marxnak szobra magasra kiemelkedik — s én e kapitalizmus alatt nem értem magát a tőkét, hanem a tőke szertelen uralmát, — ennek a kapitalizmusnak korlátozásával lehet elérni egyszersmind a fegyverkezés nyomasztó súlyának apasztását is. És a mint meggyőződünk róla, és ez a meggyőződés érlelődik meg mindenütt szerte a czivilizált világban, hogy békességes megértés által előbbre tudunk menni a nemzeti haladásban, a kultúrában és a czivilizáczióban, a mint ez a tudat áthatja a népek lelkét és szivét: bizhatunk abban, hogy mindenütt egyértelmüleg arra fognak törekedni, hogy a felesleges fegyverkezéstől tartózkodjanak, hogy azokat korlátozzák. Természetes dolog, t. ház, hogy egy nép, egy nemzet e tekintetben nem tehet semmit sem, itt a czivilizált népek összhangjának kell meglenni. És látva azt, hogy a czivilizált népek részéről mindinkább gyarapodnak azok a hangok, a melyek az e tekintetben való mérséklést és korlátozást követelik, mi, mint a magyar állam képviselői, szintén nem maradhatunk hátra, ebben az igazán harmonikus európai konczertben nekünk is részt kell vennünk. (Helyeslés balfdol.) 8 azért, azt hiszem, mi mindannyian örvendetesen vettünk tudomást a lapokból azokról a lelkes szavakról, a melyekkel Berzeviczy Albert, a ház t. elnöke nem régiben az interparlamentáris csoport gyűlésén üdvözölte Sir Edward Greyt azon beszédéért, a melyet épen a béke, az általános európai béke érdekében az angol parlamentben tartott. (Helyeslés halfelöl.) Ez mutatja, hogy ez a kérdés nem egy párt kérdése, nem egy nép, nem egy nemzet kérdése, hanem, hogy ez általában a czivilizáczió kérdése, a mint hivatkoztam e tekintetben Széll Kálmán t. képviselőtársam szavaira, a melyeket ő még 1896-ban mondott, a midőn itt Budapesten , gyűlt össze az interparlamentáris konferonczia, a midőn ez alkalommal azt mondotta,, hogy a kik a békét állandósítani törekszenek, azok a modern kultúrának legfőbb problémájával foglalkoznak. A magyar képviselőház sem maradhat tehát néma, midőn minden ország megszólal, és különösen ha megszólalnak a vezető nemzetek és ha mi igényt tartunk arra, hogy a vezető nemzetek közt legyünk, akkor nekünk is szót kell emelnünk, nekünk is nyilatkoznunk kell, hogy igen, az általános békeakczióból mi is ki akarjuk venni a magunk részét. Hiszen a t. ministerelnök ur nemrégiben Holló Lajos interpellácziója kapcsán szintén megemlékezett erről, kijelentette a t. ház előtt, hogy a béke eszméjének hive, melegen támogat minden törekvést, a mely nevezetesen AusztriaMagyarország és Olaszország közt talán a békétlenséget el akarja odázni ós a két testvérállamot minél szorosabban kívánja összekötni. De hiszen megszoktuk azt, hogy uralkodók, diplomaták, a békéről beszélnek, békét hangoztatnak és nemsokára, a fegyverek csörögnek. És a ki azon szép, igazán paradicsomi vidéken utazik, ott a Garda-tó környékén, a hol a mi államaink érintkeznek, ha egyrészt azt gondolná, hogy ime, ez a hely, a mely a paradicsomi békére van szánva, másrészt a hegyek közt kicsillámlő ágyuk és erődítmények délről és északról azt mutatják, mintha itt nem a népek békés ölelkezése és békés csókolózása készülne. Igen szépek voltak azok a szavak, a melyeket a múlt évben épen a most lemondott olasz ministerelnök ur a stockholmi kongresszushoz intézett, a midőn azt mondta, hogy »részemről azt kívánom, hogy a fegyverkezések eme túlságos méreteitől, a melyekre pénzügyünk egész kimerítéséig és a kultúra nagy hátrányára kényszerítve vagyunk, az egész világ közmegegyezése meghozná a felszabadító megváltást«. Ez, azt gondolom, őszinte nyilatkozat volt és azt hiszem, a világ minden vezető politikusa, minden, a haladás iránt lelkesedő polgára ugyanezeket a szavakat fogja ismételni, de, a mint mondtam, szükséges ebben a tekintetben a népek, az államok közreműködése, és ebből a szempontból először is örömmel, kell üdvözölnünk azt a lépést, a melyet Észak-Amerika törvényhozó testülete tett, a mikor a múlt év június 25-én azt a határozatot hozta, hogy egy öttagú bizottságot, küld ki, melynek feladata tanulmányozni a módokat, összeköttetésbe lépni a különféle államokkal, a melyek szerint nemzetközi közös egyezménynyel a fegyverkezés túlságos méreteit korlátozni lehetne, és hogy oly intézményekről gondoskodjanak, a melyek az állandó békét fentartani alkalmasak. Ez úgyszólván visszhangra talált Európa minden parlamentjében és a múlt hó 23-án pl. négy helyen is volt szó erről. Én ebben a tekintetben különösen azt a határozatot akarom kiemelni, a melyet a franczia kamara hozott Dumont kép-