Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-124

148 ÍM. országos ülés 1911 márczius 21-én, kedden. vényhatóságok autonómiájának fontosságát és alkotmányjogi szerepét is, s tudom azt, hogy ők képviselik a hivatalos közvéleményt a házon kivül a végrehajtó hatalommal szemben, és épen azért, mert ezt tudom, kívánom, hogy a törvényhatóságok autonómiája eredeti életczéljánäk minél kifogástalanabbul szolgálhasson; de ez csak úgy lehet, ha azon ballaszttól, a mely óletczéljai kifejtésében akadályozza, megszabadul. Megszaba-. dul az állami közigazgatás közvetitésétól. A költségvetés egyes tételeivel foglalkozni nem kívánok. A mennyiben a költségvetés azon tételeiről van szó, a melyek az állam kötelezettségeinek tarifaszerű megállapításai, ezekhez felesleges hozzá szólni, a mi pedig azokat a tételeket illeti, a melyekben a kormány politikája jut kifejezésre, ezekhez nem kívánok hozzászólni, mert a kormány politikája iránt bizalommal viseltetem. És ez okból, valamint azért is, mert remélem, hogy a kormány azokat a kérdéseket, a melyek a • közvéleményt ez idő szerint izgalomban tartják, ugy fogja megoldani, a mint az a közre nézve a legelőnyösebb, a költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Az ülést tíz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Ki következik szólásra? Hammersberg László jegyző: G-iesswein Sándor! Giesswein Sándor: T. képviselőház! (Halljuk ! Halljuk!) A jelen költségvetési vita folyamán ismételten is szóba került hazánk nagyhatalmi pozicziója. Őszintén szólva, a közjólét és közszabadság nincs szoros összefüggésben valamely állam nagyhatalmi pozicziójával. (Igaz ! Ugy van! a baloldalon.) Magam is jártam kisebb államokban, u. n. középhatalmak területén, és tapasztaltam, hogy a közjólét és a közszabadság ott sokkal magasabb polezon van, mint akárhány nagyobb államban. (Ugy van! a baloldalon.) Mindazonáltal az olyan állam, a mely nagyhatalmi pozicziót foglal el, azt a pozicziót nem tudja abbanhagyni, nem szabad abbanhagynia, mert ez egyszersmind szocziális és gazdasági viszonyainak megrázkódtatásával járna. Ebből a szempontból minden magyar hazafi örömmel üdvözli azt az eszmét, hogy Magyarország ebben az ő pozicziójában, a melyet elfoglal, a jövőben is megmaradjon. Részemről azt az álláspontot foglalom el, hogy az OsztrákMagyar Monarchia a nagyhatalmak közt csak ugy foglalhat helyet, ha Ausztria is és Magyarország is kölcsönösen támogatják egymást; hogy ha ez a testvéries viszony, a melyet Deák Ferencz megállapított, továbbra is megmarad és mindkét államnak megengedi a maga szocziális és gazdasági fejlődését, De a nagyhatalmaknak van bizonyos hivatásuk és feladatuk, ós ez az, ho'gy vezér seerepet játszszanak a többi államok konczertjében, és ez a vezérszerep, a melyet más hatalmak viselkedéséből örömmel látunk, manapság nem az, hogy állig felfegyverkezve álljunk agymással szemben, hanem hogy békés, munkás haladás utján iparkodjunk vezérszerepet vinni. Midőn a paczifizmusról beszélnek, sokan elfogult elmével tekintenek a pacaifisztikus eszme felé, mintha az bizonyos gyávaság jele volna, vagy mintha az antimilitarista törekvésekkel járna az a nemes törekvés, hogy az állandó békének a lehető biztosításával, az iparnak, a földmivelésnek és a közművelődésnek az előrehaladását biztosítsuk. Pedig ez a mai czivilizácziónak az útja és iránya, és távol van attól a tolsztoizmustól, a mely azt hirdeti, hogy nolite resistere malo, ne álljatok ellen a rossznak. Én Tolsztoi nagy szelleme előtt mindig meghajlok, de az evangéliumnak az a magyarázata, a melyet .ő ad, jó lehet tökéletes szellemek számára, de nem lehet nemzetek számára. Az önállóságról egy nemzet sem mondhat le, szabadságának, önállóságának védelméről nem mondhat le soha; (Igaz! Ugy van! balfelöl.) de az a fegyveres versengés, a mely a nagyhatalmak között fennállott, arra a meggyőződésre birta a nagyhatalmakat, hogy ez a folytonos versengés tétlenségre kárhoztatja őket, békókat rak az igazi fejlődésre. Legyen szabad e tekintetben egy kimagasló államférfiú szavaira hivatkoznom (olvassa): »A fegyverkezés folytonos progressziója — igy szól — százmilliókat nyel el a pusztító ós romboló gépek alkotására, és ezáltal a nemzeti kultúrát, a gazdasági haladást és az értékek termelését béklyókba veri. A gazdasági kríziseket nagyrészt a mi fegyverkezési rendszerünk idézi elő, és a háborúnak folyton felettünk lebegő veszedelme, mely a harczi készletek emez összehalmozásában rejlik, a hadseregeket nyomasztó teherré teszi, a melyet a népek már csak alig bírnak elviselni. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Elhárítani azt a veszélyt, mely a világot fenyegeti — ez a legfőbb feladat, a mely ma minden államra kényszerítő erővel háramlik.« Ezeket a szavakat, a melyeket az imént felolvastam, nem Vandervelde mondotta Brüsszelben, nem Jaurés a franczia parlamentben, nem Bebel a németben és nem Pernerstorfer Bécsben, hanem ezeket a szavakat mondotta, illetőleg irta Európa leghatalmasabb fejedelme, az orosz samodarjec, a minden oroszok czárja. És ez az az öntudat, a mely manapság az uralkodókban is felébred. Egy híres történetíró, Gregorovius mondja, hogy a háború nem tudta eltörölni a vallást, nem tudta eltörölni az erkölcs hatalmát, talán a tudománynak sikerül a háborút eltörölni a föld színéről, annak a tudománynak, a mely a technikában folyton-folyvást előrehalad és előre-