Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-118

márczius 9-én, csütörtökön. 4 118. országos ülés 1911 i teit tanulmányozzuk, akkor azokat találjuk többségben, a kik azt vallják, hogy az indenmitás és az ujonczok megszavazása abszolúte nem bizalmi kérdés, hanem olyan par excellenee államfentartási eszközök megszavazása, a melyeknek megtagadása véghetlen károkat okozna az állami életnek (Ugy van! jobbfelől.) a nélkül, hogy azt a kormányt, a mely tői ezeket megvonják, feltétlenül megbuktatná. Miután át vagyok hatva attól a tudattól, hogy szeretett hazánk szerencsétlen geográfiai helyzeténél fogva csakis ezen nagyhatalmasság keretében tudja integritását fen tartani és csak ez a keret adja meg fejlődésének lehetőségét, habár csak lassú tempóban is, kötelességemnek tartom ezen államfentartási eszköz megszavazását. (Helyeslés jobbfelől.) Az ujonczkontingens, (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) a melyet most a kormány tőlünk kér, csak a rendes keretekben mozog. Innen van, hogy pártom minden feltétel nélkül hozzájárul az előttünk fekvő törvényjavaslathoz. Kötelességem azonban előre jelezni, hogy az uj véderő]avaslatnak, a mely javaslat haderőnknek nagyobb fejlesztését és azzal kapcsolatosan természetszerűleg a költségek és kiadások tetemes növelését czélozza, beadásakor, daczára annak, hogy meggyőződésem szerint a hadsereg fejlesztésére feltétlenül szükség van abból a czélból, hogy Magyarország az őt megillető pozicziót elfoglalbassa az európai konczertben, az uj véderőj avaslat elfogadását bizonyos feltételekhez fogjuk kötni. Midőn a kormány programmot adott, kilátásba helyezte, hogy legalább is a kilenczes bizottság pontozatait érvényre fogja juttatni. Habár ez nem sok, de mégis egy lépést jelentene előre, mert hiszen ezekben a pontozatokban a magyar nyelv némi érvényesülését látjuk, a melyért már évek óta folyik a küzdelem. Érthetetlen tehát bizonyos köröknek merevsége, melylyel ezeket a jogokat el akarják tőlünk vitatni. Nem akarok most bővebben kiterjeszkedni ezen kérdés megvitatására, de engedjék meg, hogy egy megjegyzést mégis tegyek. (Halljuk ! Halljuk !) Azon állítás, hogy a magyar nyelv térfoglalása a vezényletben és a szolgálatban a hadsereg egységét megbontaná és annak harczképességét veszélyeztetné, önmagától megdől, ha figyelmünket az évenkénti nagy hadgyakorlatokra irányitjuk, mikor is a honvédség a közös hadsereggel együtt működik és a mikor ezen együttműködés semminemű akadályt nem képez egyes hadosztályok kitűzött czéljának elérése tekintetében. Mint volt katona állithatom, hogy a magyar katona, a ki a maga nemében páratlan, (Igaz ! TJgy van!) még sokkal jobb volna, hogyha a harcz tüzében anyanyelvén buzditanák a küzdelemre. Nem akarok most erről bővebben beszélni, mert nagy kérdés, vájjon a t. kormány nem fog-e ugy járni a megígért kilenczes bizottság pontjaival, mint a hogy jártunk a készfizetések felvételével. (Mozgás.) Ismétlem tehát, hogy a most kért ujonczokat tisztán az állami fentartás eszközeinek tekintem és ezért a javaslatot megszavazom. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Hammersberg László jegyző': Huszár Károly (sárvári) I Huszár Károly (sárvári) : T. képviselőház ! Mindenekelőtt kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy ugy mint pártom, én is elfogadom a javaslatot, a mely a ház előtt fekszik, részint azzal az indokolással, hogy népünk egész gazdasági élete, munkabeosztása ugy van elrendezve az egész országban mindenütt, hogy már a sorozás és a bevonulás ideje a családok munkatervébe felvétetik, a vándorló munkások életében már be van osztva és azért borzasztó nagy kár, ha a sorozás a különböző években különböző időben történik, (ügy van ! a jobboldalon.) Különösen nagy veszély rejlik abban, ha a sorozást oly időben kell megtartani, a mikor népünk legnagyobb része mezőgazdasági munkával, főképen az aratással van elfoglalva. Oly ujonczj avaslatot, a mely a rendszeres szükségletet és a törvényben megállapított létszámot felül nem haladja, pártunk régi elvi álláspontja alapján mindig megszavazott, a mint ezt most is teszszük. De bátor vagyok néhány megjegyzést tenni ezzel kapcsolatban az egész katonai kérdésre a szocziális viszonylatokban, a melyekkel a kérdés belenyúlik a társadalmi élet keretébe. Konstatálni vagyunk kénytelenek, e parlamentben is, mint a hogy Európa minden modern államában is konstatálják, hogy ma már a fegyveres békének költségei oly nagyok az egyes országokban és oly nagy terheket rónak a, népekre, hogy egy-egy vesztett csatával felérnek a fegyveres béke költségei. Meggyőződésünk, hogy mind e költségek megmaradnak és fokozódnak mindaddig, a mig hatalmas, nagy, kulturális és erkölcsi evuloczió a népeket a ma még alantas nívójú és barbár állapotból ki nem emeli. Ezen állapot csak akkor fog megszűnni, ha keresztény kultúrának, művelődésnek és az emberiség szolidaritásának gondolata a mainál még nagyobb tért hódit az egyének és népek szivében. Az ököljog modern technikája, a mely a mi hadseregünknek mai létalapja, önmagában fog összedűlni a technikai haladás és fejlődés következtében. Ma már igen előrehaladott népek és nagy gazdasági erővel rendelkező nemzetek, Anglia, Francziaország, Németország is nyögnek a nagy militáris költségek súlya alatt. Épen e nagy terhek súlya alatt látjuk, hogy a tudomány és munka emberei a vámsorompók határain keresztül kezet fognak egymással, hogy a nemzetek és emberek békés együttélésének gondolatát minél inkább átvigyék a közvéleménybe. Azt hiszem azonban, még messze van az az idő, a mikor ezt az ideális állapotot eléri az emberiség és addig kénytelenek vagyunk mi is a többi népekkel e kellemetlen és reánknézve különösen veszélyes — mert csekély gazdasági erővel rendelkezünk — versenyben