Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-118

118. orszáqos ülés 1911 márczius 9-én, csütörtökön. résztvenni és meg nem foszthatjuk hazánkat a védelem eszközeitől, a melyek egyedük biztosítékai állami függetlenségünknek és nemzetünk szabad gazdasági fejlődésének. Aggályosnak kell azonban tekintenünk és hibásnak kell azonban tartanunk, hogy maholnap már a mi katonai követeléseinkben az az elv érvényesül, hogy többe kerül a kerítésünk, mint a mennyit a házunk ér. Hiszen ha csak az idei költségvetést nézzük, azt látjuk, bogy a közös hadügyminister költségvetésében a plus 53 millió, a haditengerészet követelése pedig 56 millió és évről-évre folyton folyvást, szinte hihetetlen sebességgel emelkedő katonai költségek vannak kilátásba helyezve, ugy hogy gondolkoznánk kell azon, vájjon lehetséges-e országunk pénzügyi állapotát rendben tartani, ha nem gondoskodunk egyúttal arról is, hogy az államot gyökeres átalakulás révén olyan helyzetbe hozzuk, hogy a modern szocziálpolitika és a modern hadseregek pénzügyi követelményeinek eleget tudjon tenni. Ma tényleg az az áüapot, hogy a hadsereg elvonja az anyagi erőt mindazon kulturális és szooziálpolitikai intézményektől, melyekre olyan égető szüksége volna az országnak. Mikor 700.000 K-ért úgyszólván forradalomba — forrongásba — kergettük bele tanárságunkat ; mikor tanitóságunknak alig tudunk olyan helyzetet teremteni, melyet Budapesten az utczaseprők élveznek ; mikor iskolákra nincs elegendő pénz; mikor közegészségügyi állapotaink különösen az ország határszélein teljesen el vannak hanyagolva és messze vidéken orvost és patikát nem lehet találni; mikor munkásbiztositási törvényünk még csak kezdetlegességben van és a munkásoknak beígért aggkori biztosításra még semmi intézkedés nem történt; mikor a mezőgazdasági proletariátus biztositási intézményére évenként az állam csak 200.000 K-t tud áldozni; és mikor állami napidij asaink az országra nézve szégyenteljes helyzetben vannak : akkor lehetetlen arra a gondolatra nem jutnunk, hogy a hadvezetőségnek is számot kellene vetni az ország teherbiró képességével és nem kellene a húrt túlfeszíteni. (ügy van! balról.) Szerény véleményem szerint a bajok oka és gyökere tulaj donkép ott van, hogy Magyarország egyoldalú földmivelési életet folytat és kizárólag a földmivelésből él. Oly állam, mely csak a földmivelésből táplálkozik, ezeket a modern szocziálpolitikai és hadügyi költségeket semmi körülmények közt el nem birja ; és ezért nekünk át kell térnünk és a törvényhozásnak feltétlenül siettetnie kell azt a gazdasági fejlődést és azt a nagj? átalakulását az országnak, a hol a mi kenyérkereső népünknek az iparban és kereskedelemben is nyújtunk munkát és kenyeret. Teljesen elhibázott és egyoldalú politika volna ridegen elzárkózni az elől, és kizárólag agrárius szempontból kormányozni ezt az országot. Lényeges tekintettel kell lenni a mi népességünk nagy hányadára, az agrárius népességre is ; de egy modern állam fejlődése csakis az ipar és kereskedelem terén lehetséges, és ezért nagyon kívánatos volna, hogy itt a törvényhozás házában és künn a társadalomban is megszüntessük azon egyoldalú, félszeg és ferde felfogásokat, melyek akár az ipari, akár a kereskedelmi foglalkozást kevesebb erkölcsi értékű foglalkozásnak tekintik, mint a másikat, és hogy a törvényhozás hathatós közreműködésével igyekezzünk Magyarországnak ipart és földmivelést együtt üző állammá való átalakulását siettetni. Nézetem szerint nem birja el a mi népünk a katonai terheket, ha nem igyekszünk neki uj munkaalkalmakat is biztosítani, és ezen uj munkaalkalmak biztositása csak azon az utón lehetséges, melyet itt voltam bátor kifejtem. Mivel azonban az is meggyőződésem, hogy a magyar törvényhozás mostani összetételében nem alkalmas arra, hogy ezt a gyökeres, mélyreható, nagy nemzeti átalakulást megcsinálja, épen a hadsereg szempontjából, de magának a népnek szempontjából is elengedhetetlenül szükségesnek tartom, hogy azt a parlamenti reformot, melyet itt bejelentettek és a képviselőháznak, valamint künn az országban a többség tagjai beígértek, minél előbb megvalósítsák, mert lehetetlen a militarizmus költségeit előteremteni azzal a primitiv gazdálkodási rendszerrel, a melyet ma az egész országban tapasztalunk. A katonakérdés azonban nemcsak anyagi, nemcsak financziális kérdés ránk nézve, hanem egyúttal nagy morális szocziáiis, és nemzeti kérdés is. Hisz tudjuk, hogy évtizedek óta nagy erőlködések történnek itt a parlamentben és az egész országban, hogy nemzeti államunk követelményei a hadsereg keretébe is utat találjanak, hogy a mikor az a katona bevonul a kaszárnyába, ne érezze magát ugy, mintha egy idegen országba vándorolt volna ki. Kilátásba voltak már helyezve a többségi pártok részéről különböző alkalmakkor különböző úgynevezett nemzeti engedmények, nemzeti vívmányok. Ezt az elnevezést mi teljesen helytelennek tekintjük, mert itt nem engedményekről van szó, hanem a nemzetnek természetes jogairól, (ügy van! balfelől.) Addig, mig a hadsereg a maga beléletében. kaszárnyaéletében, abban a kis társadalomban és a maga egész felfogásában és a mig annak a hadseregnek minaen egyes tagja kellő motívumok által és ezen motívumok közül a nemzeti érzés és a hazafiság által nem vezettetik, addig mindig fenn fog állani az a sajnálatos nézetkülönbség, félreértés vagy idegenkedés, a mely í Magyarországnak polgári társadalma és a katonaság között tényleg fennáll, (ügy van! balról.) Ebben a tekintetben lényeges változtatásokat lehetne elérni azzal, a mire voltam bátor már egyszer itt a képviselőház és a kormány figyelmét felhivni és a mire nézve oly szép választ kaptam a honvédelmi minister úrtól. A legénységünkkel való bánásmódot értem. Annak ellenére, hogy £ t. honvédelmi minister ur itt a házban azt a mindnyáj unkát teljesen kielégítő nyilatkozatot tette, a mely igazán méltóvá avatta