Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-117

594 117. országos ülés 1911 márczius 8-án, szerdán. tünk és annak maradunk eltökélt és elszánt ellen­ségei mindenha, hogy a véderő fejlesztésének ürügye alatt csak egyoldalú katonai felfogással találkozzunk, (Zajos helyeslés és taps a szélsőbal­oldalon.) a nemzeti követelések pedig maradja­nak továbbra is ama kinos mozdulatlanságban, a melyből való kimozditás nélkül, a magyar álla­miság megfelelő előnyomulása nélkül ne álmodoz­zék senki arról, kogy megnyugvással fogja a ka­tonai kérdések megoldását keresztülvinni. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Arról se méltóztassanak álmodozni, bogy mi a katonai bűnvádi perrendtartásnak olyan tartalmú reformja által, a mely —nem tudom milyen mér­tékben — megfelel az itt hangoztatott jogászi is nemzeti követeléseknek, az imént vázolt állás­pontunktól eltántoríthatok lennénk. Nem lehe­tünk, mert a katonai bűnvádi perrendtartás soha­sem tartozott azoknak a kérdéseknek komplexusába, a melyek az 1906. évi megállapodással a megoldandó kérdések közül — a bevett szólásmód szerint — kikapcsoltattak. (Ugy van ! ügy van! a szélsőbal­oldalon.) Ezt megállapíthatjuk az 1906-tól 1908-ig tartott delegácziós tárgyalásokból, a melyek során nemcsak a mostani t. hadügyminister ur, hanem hivatali elődje is a magyar kormány teljes hozzá­járulásával, a mely ezt a megállapodást létesitette az uralkodóval, kijelentette teljes következetes­séggel, hogy a katonai bűnvádi perrendtartás a függőben- maradt egyéb katonai ügyekre való minden vonatkozás nélkül megoldható és azokkal kapcsolatba nem hozható. Semmi ok sincs tehát arra, hogy mi e tekintetben pápábbak legyünk a pápánál, és a nemzeti aspirácziókat negligáló megoldás kedveért a többi függőben maradt exorbitáns katonai kérdéseknek ennek a kérdésnek megoldásától, a mely meggyőződésem szerint nem is kiválóan és elsősorban katonai kérdés, hanem a jogszolgáltatásnak kérdése, és a melyet ezen természete szerint önállóan és a katonai vonat­kozásoktól függetlenül kell elbírálnunk, (ügy van ! Ugy -van! a szélsőbaloldalon.) mondom, hogy ettől tegyük függővé a mi álláspontunknak a többiekkel szemben való megváltoztatását. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Legyen szabad még egypár jelenségre rámutatnom. (Halljuk! Halljuk! bal­felől.) Minket, a függetlenségi és 48-as pártot, — bocsánat a kifejezésért — de .igazán rossz­hiszeműen, vagy ha nem rosszhiszeműen, de botorul vádolnak meg Ausztriában azzal, hogy mi a nagy­hatalmi állásnak ellenségei vagyunk, hogy mi a szeparácziót akarjuk, hogy mi fel akarjuk for­gatni a mai államjogi kapcsolatnak azt a mér­tékét, mely, a mi meggyőződésünk szerint is. erősen gyökerezik a pragmatika szankcziót magá­ban foglaló 1723-iki tÖrvényczikkben. Es a mikor nekünk teszik ezt a teljesen alaptalan szemre­hányást, ugyanakkor bűnös kézzel épen ők rázzák meg és rendi tik meg az államjogi kapcsolatnak alapját képező pragmatika szankcziót, a mikor az osztrák delegáezióban és a Reichsrathban is akárhányszor a legképtelenebb fantazmagóriák táplálásával és ápolásával akarnak bennünket megfenyegetni és legutóbb is az osztrák delegáczió teljes ülésén, olyan tekintétyes elemek, a melyek az összmonarchia históriájának úgyszólván lélek­tanát képviselik magukban, egyéniségükben és történeti neveikben, nem kivannak egyebet, nem hangoztatnak egyebet, mint hogy el kell egyszer jönni az időnek, a mikor egy egységes összbiro­dalom szuverenitásának és a monarchikus hata­lomnak a javára a magyar államnak a maga terü­letéből is egyes részeket át kell engednie. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha, t. képviselőház, ilyen kívánságokat Ma­gyarországon, az országgyűlésen kívül, a mentelmi jognak védelme nélkül, merne valaki hangoztatni, azt hiszem, a t. igazságügyminister ur igazat fog nekem adni, azakir. ügyész bűnvádi üldözé­sét vonná a maga fejére. Mi büntetőtörvényköny­vünkben gondoskodtunk az állami kapcsolatnak büntetőjogi védelméről, odaát pedig megjegyzés nélkül, úgyszólván minden ellenző visszhang nél­kül hangzik el a legtekintélyesebb helyek egyikéről az ilyen nyilatkozat. Mi, t. képviselőház, nem a nagyhatalmi állásnak, nem a fennálló államjogi kapcsolatnak vagyunk az ellenségei, csak annak, hogy a magyar állam szuverenitását e kapcsolatban elsikkasz­szák. (Élénk helyeslés a szélsőlaloldalon.) Mi csak azt akarjuk, hogy a magyar állam ereje, a mely a nagyhatalmi állásnak talán épen nem kisebb jelentőségű alakja, mint az osztrák állam ereje, a hadügyi téren is kellően kifejlődhessék és méltányoltassék. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal­oldalon.) Áz egyoldalú, a csak katonai szempont­ból tervezett fejlesztés ezt lehetetlenné teszi. Már pedig az kétségbe nem vonható, t. képviselő­ház, hogy egy hadsereg győzelmi erejének ténye­zőjét nemcsak a számerő képezi, hanem legalább is oly jelentőséggel képezi a morális kvalitás is annak tényezőjét. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal­oldalon.) Ámde a morális kvalitásnak legfőbb eleme a nemzeti érzés. (Igaz ! Ugy van! a szélső­baloldalon.) Csak ilyen nemzeti érzéstől hevített hadsereg­ben lehetséges az, a mi megtörténhetett Japánban, (Zaj jobbfelől. Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) melynek példáját, e legutóbbi nagy háború tanul­ságait, hozzák rendszerint fel a véderő nagy­arányú fejlesztése mellett. Csak ilyen nemzeti ér­zéstől áthatott hadseregben történhetett meg az, hogy róla pl. Kuropatkin azt volt kénytelen jelen­teni a czárnak, a mikor Haitschönből Antsckánt­schauba az orosz haderő visszavonulását indokolta, hogy : »az orosz csapatok ki nem elégítő szellemé­vel szemben a japánok mérhetetlen nagy hazafias érzülete áll«. Az a feltétlenül lelkesült hazaszeretet, a mely mindig a haza nagyságában és jövőjében való rendületlen meggyőződésből táplálkozik, csak ez képes olyan cselekedetek véghezvitelére, mint a minőket a japán hadsereg részéről tapasztaltunk. A véderőnek, a hadseregnek, a fegyveres erőnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom