Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-116
551 7/6'. országos ülés Í011 márczius 7-eti, kedden. egész nyugodtan és hatályosan a maga rendeletét kibocsáthassa. (Helyeslés a jobboldalon.) Annyi bizonyos, hogy a jegybanknak ez az elhatározása, hogy javaslatát előterjeszti, a legnagyobbfoku komolysággal tárgyalandó és a jegybank által megteendő ezt az első lépést igen magasra kell értékelnünk. De teljesen lehetetlen ezt az eljárást alkotmányellenesnek tekinteni, és meg kell állapitanunk ezen kérdésnél, hogy épen Polónyi igen t. képviselőtársam az, a ki ugyanezen álláspontot foglalta el, a ki hangoztatta, hogy eddig még nem lát alkotmányellenes tendencziát ebben a szakaszban, és azt hiszem, hogy ezt a t. túloldal minden tagja is elfogadja. A mi a Polónyi Géza t. képviselőtársam által megemlített második stáeziót illeti, azt a momentumot, a mikor a javaslat már a kormány kezében van és a kormány tárgyalás alá veszi, ezt továbbfej tegetnünk annál kevésbbé lehet, mert ez egyenesen folyománya annak, hogy ha egy ügydarab beérkezik valamely hivatalhoz, az tárgyalás alá veszi azt és az ügydarabot ujabb fázis elé hozza. A mi a harmadik momentumot illeti, — és ez volt leginkább megtámadásnak kitéve — hogy t. i. ha a javaslatot a bank már beterjesztette, a kormány letárgyalta, sőt megegyezésre is jutottak, és azután ugy ezen javaslat, mint a tárgyalásról szóló iratok és a megegyezésről szóló jegyzőkönyv ide betérjesztetik az országgyűléshez azzal, hogy tegyen záros határidő alatt intézkedéseket arra nézve, hogy az exekutiva a maga rendeletét kibocsáthassa : hát, t. ház, ha a kormány valamely előterjesztést tesz az országgyűlésnek, akkor oly nyilvánossággal jár el, a melyet diffikultálni egyáltalában nem lehet. Ebben a konkrét ügyben még tetézi ezt az, hogy nem utólag kér a kormány valamely már megtett intézkedésre nézve jóváhagyást, hanem ellenkezőleg, eleve jő oly előterjesztéssel, a melyet a képviselőháznak módjában áll elfogadni, vagy pedig el nem fogadni, a mely utóbbi esetben nagyon természetesen a kormány a maga rendeleteit kibocsátani nem jogosult. És itt egy pillanatra meg kell állanunk s meg kell kérdeznünk, hogy tulajdonképen miért is fordul a kormány ezzel az előterjesztéssel az országgyűléshez, holott neki módjában állana igénybevenni azt az utat, melyet az 1903. évi javaslat 5. pontja választ, midőn azt mondja, hogy saját hatáskörén belül, rendeleti utón van joga megállapítani ezt a napot. Törvényeink legnagyobb részében bennfoglaltatik az intézkedés arra nézve, hogy a kormány a törvénynek ilyen vagy amolyan intézkedésére nézve felhatalmazást nyerhet rendeleteinek kibocsátására. Ha már most a kormány nem kér ilyen felhatalmazást, ha a kormány maga akarja a maga végrehajtó hatalmát, csökkenteni, ha ő maga azt mondja s az igy van kontemplálva, hogy még egyszer idefordul az országgyűléshez és megkérdi, vájjon az országgyűlés tényleg el- | érkezettnek látja-e az időt: akkor, azt hiszem I ebben alkotmányellenes tendencziát feltalálni, vagy ilyet ebbe belemagyarázni lehetetlenség, mert hiszen a legnagyobb korrektséggel, a legnagyobb nyíltsággal és ép az alkotmányosság minden igényének megfelelőleg jár el a kormány, midőn idefordul fiz illetékes hatósághoz, az országgyűléshez, kérdve, vájjon csakugyan elérkezettnek látja-e az időt, csakugyan megengedi-e már, hogy a kormány a maga rendeletét kibocsáthassa. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Igaz, — és Sághy Gyula t. képviselőtársam erre rámutatott — hogy ez oly nóvum, a melyre nézve preczedensre alig találunk. De ennek a nóvumnak szüksége nyomban érthetővé válik, ha figyelembe veszszük azokat a. különös körülményeket, a melyek ez eljárást egyenesen provokálják. Ha rámutatunk arra, hogy ennek az 5. §-nak tulajdonkéjien az a czélja, hogy a technikai módozatokat állapítsa meg, egyúttal megtaláljuk azt is, hogy közeledünk ahhoz a czélhoz, a melyet mindannyian óhajtunk, a melyet elérni akarunk, t. i. közelebb jövünk fi készfizetések felvételének lehetőségéhez. A készfizetés kérdésében aktuálisan nagyon éixlekes jelenséggel találkozunk. Ebbe a gyakorlati életbe vágó kérdésbe a sok tudománynak és a sok elméletnek sikerült bizonyos elvont fogalmakat belevinni. Ehhez járul, hogy itt nálunk az a közhit, mintha ebből a keretesből odaát Ausztriában erőszakosan hatalmi kérdést akarnának csinálni, és igy tehát azt látjuk, hogy a banknak két gazdája: Ausztria is, Magyarország is, két külön álláspontot foglal el, a mi által belekevertetik a kérdésbe, a politika is, a mi aztán a. fogalmakat végleg összezavarja. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Nézetem szerint ehhez a kérdóskez sem a politikának, sem a hatalomnak semmi köze, (Helyeslés a jobboldalon.) mert ez pure et simple gazdasági kérdés. Mert készfizetés alatt a legprimitívebb definiczió szerint is azt értjük, hogy valamely államban csak oly papirospénz kerülhessen forgalomba, a melyet a kibocsátó bank mindenkor érezpénzre beváltani köteles. Nos hát, mi ezt akarjuk, ez a magyar álláspont, erre nézve mindannyian egyek vagyunk, erre vonatkozólag csatlakozunk az angol, a franczia és a német jegybankok pénzügyi felfogásához ős azt állítjuk, hogy az a papirosutalvány a legbiztosabb s egyúttal a legtökéletesebb, a melynek egyenértéke előzőleg érezben van deponálva, a mi egyúttal pénzértékünk változhatatlanságának is legerősebb garancziája. Ezzel szemben azonban Ausztriában az Osztrák-Magyar Bank által inaugurált olyan ujabb teóriára esküsznek, a melyben azt állítják, hogy a pénz csak olyan áru, mint minden más áru, és mint ilyen a kereslet és kínálat törvényeinek van alávetve. Pl. ha .Németországnak több aranykoronára vagy több koronaértékre van szüksége, akkor,