Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-115

53f> Ü5. országos ülés 19Í1 Lukács László akkori volt pénzügyminister ur tehát a törvény addigi álláspontjával szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy negativ feltételekhez kötötte a készfizetések felvételét, de ugy, hogy a készfizetések felvétele most már nem törvényhozási utón rendeltessék el, hanem a végrehajtási útra, és pedig rendeleti útra utaltassék ; és pedig nyilvánvalóan és természetesen nem is lehetett ezt más okoskodás alapján tenni, mint ugy, hogy azt mondta: a törvényhozás részben a bankaktának első ezikkelyével, részben annak 83. ezikkelyével, másrészt és főleg az 1899 : XXXI. t.-czikknek törvénybe iktatásával elvileg már elrendelte a készfizetéseket, (Ugy van ! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) azoknak tehát csak a végrehajtásáról lehet szó, a mely végrehajtás egy feltételhez, az állam jegyek beváltásának feltételéhez köttetett; ergo mi, kormány, ma már nem tartozunk, nincs is szükségünk rá, uj törvényhozási intézkedéseket kérni, hanem végrehajtjuk a törvényt magát ugy, a mint parancsolólag a törvény rendeli. Ez volt 1803-ban az akkori kormány alatt a Lukács László pénzügyminister ur által is elfoglalt álláspont. Most már (Széll Kálmán jelé fordulva.) sajnálom, hogy nem méltóztatott jelen lenni; nem fogom rekapitulálni, de a lényege a dolognak az, hogy a pénzügyminister ur akkor ministeri és politikai felelősségének súlya alatt azon álláspontra helyezkedett, hogy a törvényhozás, még pedig teljesen konformisan, Ausztriában és Magyarországon, már elrendelte a készfizetéseket és ennek folytán azok csak végrehajtásilag tartoznak a kormányra s törvénj'hozási intézkedésre legfeljebb csak annyiban van szükség, hogy bejelentik a kormányok a törvényhozásoknak, hogy végrehajtottuk a törvény által ránk ruházott kötelezettséget, u Most, ha ugyanazon jjénzügyminister néhány esztendő múlva ily törvényjavaslatra vállalkozik, mint a milyet itt cselekedik, a melynek bonczolásába majd belefogok, akkor a politikai felelősség elve szempontjából is kérdés merül fel, mennyiben bizhatunk mi a t. pénzügyminister ur konzekveucziájában pro futuro, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és mennyiben bizhatjuk e törvény végrehajtását nyugodtan reá, a ki már hűtlenül cserben hagyta egyszer a törvény intézkedéseit és nem hajtotta végre, holott a végrehajtás kötelessége lett volna. Itt ugyanis mindjárt felemlítem, hogy a doce rendelkezésemre áü, — ha kifogásoltatik, felolvasom — a mely szerint a most megindult alkudozások szerint az osztrák forrás azt mondja, hogy a magyar kormány a készfizetések tényleges felvétele iránt még csak javaslatot sem tett. Lukács László pénzügyminister: Melyik osztrák forrás ? Polónyi Géza : A Neue Freie Presse, Lukács László pénzügyminister: Nagyon hiteles forrás. márczius 6-án, hétfőn. Polónyi Géza : A t. minister ur közel áll hozzá, és sok iríformáczióját olvastam e lapban. Azt hiszem, nem fogja dementámi a hitelképességét. Oda akarok konkludálni, hogy jó lesz a tárgyalásokat a képviselőház rendelkezésére bocsátani, mert ugyanabban a czikkben, a melyben konstatáltatik, hogy a t. pénzügyminister ur a készfizetések tényleges fölvételét meg sem kisérelte, ugyanabban konstatálják a t. pénzügyminister árral szemben, itt van a czikk. . . Mártonffy Márton : Ki irta ? Polónyi Géza : . . . hogy a t. pénzügyminister ur tulaj donképen egy parlamenti maskarádét csinált csak, egy bohóezjátékot folytatott. Elnök (csenget): Kénytelen vagyok a képviselő urat figyelmeztetni, hogy ilyen kiméletlen és imparlamentáris kifejezéseket ne használjon. (Helyeslés jóbbjeőll.) Lovászy Márton : Politikailag van értve ! Polónyi Géza : Ezt pedig azért idéztem, hogy rámutassak arra, hogy az osztrákok akkor, a mikor megverték a pénzügyminister urat — már politikailag értem — hogy akkor ki is csúfolták. Ezért hoztam fel. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Czitálta csak !) Ez az 1903. és 1909. évi egyezkedésre vonatkozólag rövid megjegyzésem. Azt hiszem, szabad annyit is megállapítanom, hogy 1907-ben és a későbbi koalicziós kormány által folytatott tárgyalások idején minden kétségen kivül megállapittatott, hogy a koalicziós kormánynak hatvanhetesekből álló többsége a készfizetések felvételét kétségtelen világossággal a közös bank alapjának egyik feltétele, és pedig olyan feltétele gyanánt tekintette, a melytől el nem térhet. A históriai sorrendhez tartozik annak megállapítása, hogy akkor jött a mélyen t. munkapárt. A munkapárt, mint párt politikai programmja gyanánt vette fel a készfizetések tényleges felvételét minden kétértelműség teljes kizárásával ugy, a mint azt Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister ur és gróf Tisza István itt a képviselőház színe előtt teljes ünnepélyességgel kontestálták. Ezen tehát vitatkozni nem szabad és nem lehet; mert nemcsak felolvasott és históriailag megállapított akták szerint áll ez így, de megállapítható ez azokból a mindenesetre értékes konfessziókból is, a melyeket a képviselőház színe előtt két vezető férfia a t. pártnak megtett. Hozzátartozik a tényállás megáUapitásához az is, hogy a mint már ismételten felolvastatott, — és ez talán a legkiemelkedőbb pont ennél a dolognál, a mit a politikai felelősség elve szempontjából később szándékozok applikálni — hogy magában a királyi trónbeszédben, a királyi felségnek parlamenti felelősséggel fedezett ígérete és szava alapján a készfizetések felvétele a nemzet számára kormányprogramul és felségprogramm gyanánt promulgáltatott. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Csak egy pülanatra méltóztassanak a felett gondolkozni, hogy ha ezen históriai anteczedencziák után egy későbbi historikus valaha kezébe