Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-114

lik. országos ülés 1911 márczius 4-én, szombaton. 994 részesedés felosztása nem azon az alapon történt, a mint az 1899-ben stipulálva lett. Nézetem szerint az, hogy Magyarország lényeges megrövidítése következett be a részesedés tekintetében, különösen nyomban 1899 után, elsősorban annak tulajdonítandó, hogy ez a 6. §. szerencsétlenül és helytelenül van megszövegezve. 1899-ben az adóköteles jövedelem arányában való részesedésnek alapelve lett törvénybe iktatva. Ez a 6. §. azonban azt a különleges rendelkezést tartalmazza, hogy a j övedelemíelosztás az állam területén lévő üzletek, illetőleg fiókok jövedelmei arányában lesz kiszámitva, vagyis a melyik állam területén lévő riókintézetben köttetik meg az ügylet, a szerint lesz az magyar, vagy pedig osztrák számla javára a részesedés alapjául elfogadva. Ez a princzipium rendkívül káros és veszélyes Magyarországra és sarkallik azon az egyszerű igazságon, hogy a felosztási arány a bécsi főintézetet egyenrangúnak tekinti a budapesti főintézettel, holott köztudomású, hogy ha az egész banküzlet czentralizácziója, speczialiter, mondjuk igy: a devizaüzlet, Bécsben van, akkor a forgalom, a jövedelem és a részesedési arány szempontjából a bécsi főintézetet egyenlőnek tekinteni a budapesti főintézettel, annyit tesz, mint magát a magyar nemzetet nem mondom : szándékosan, de kétségtelenül megröviditeni. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezzel lehetségessé válik az, hogy nemcsak a devizaüzlet bonyolittatik le majdnem kizárólagosan Bécsben és ennek folytán az egész abból származó jövedelem, mint adóköteles jövedelem, Ausztria javára esik, hanem elérik ezáltal még azt is, hogy ha egy magyar ember Bécsben akár direkte a banknál lombardirozza, akár pedig valamely osztrák pénzintézet utján közvetve lombardiroztatja a banknál papírjait, azt mindig osztrák üzlet gyanánt szerepeltetik, holott annak az üzletnek kamatait, ugye-bár, nem az osztrákok, hanem a magyar ember fizeti ? Éjjen igy vagyunk a váltóhitel tekintetében is. A felosztási kulcsnál ugyanis, midőn a nyereségben való osztozkodásról van szó, a bécsi közjionti főintézetben eszkomptált váltók után elért nyereség nem a proveniencia szerint, illetőleg nem a szerint osztatik fel, hogy ki fizeti értük a kamatot, hanem a szerint, hogy ki vette fel a banknál Bécsben a pénzt. Ennek fofytán Magyarországnak a részesedési arányban való partieipálása a legnagyobb mértékben károsodik, ugy hogy meggyőződésem szerint ennek a szakasznak intézkedései már ezen okból sem tarthatók fenn és gondoskodni kell a jövőben arról, hogy Magyarországnak a jövedelemben való részesedése tekintetében sokkal korrektebb és olyan szöveg feküdjék a t. ház előtt, a mely lehetővé teszi azt, •— ha ugyan a bankközösséget ez a nemzet még egyszer meg akarja hosszabbítani, — hogy a Magyarországból származó és illetőleg a magyar állampolgárok által fizetett kamatteher és üzleti jövedelem Magyarország javára írassék és Magyarország részesedési aránya e szerint állapittassék meg. Ha ezt nem lehet systematice keresztülvinni, ez lesz a leghatalmasabb érv arra nézve, hogy ezt a közös bankot nem lehet és nem szabad fentartani, mert e mellett a jövedelemben való részesedésünk sem lemre biztositható. A 6. §-ra nézve egyéb megjegyzést most nem teszek, de annál fontosabb lesz a 7. §-ra vonatkozó érvelésem, mert azt hiszem, hogy minden jogászt sikerülni fog meggyőznöm arról, hogy ez a 7. §. a büntető jogszolgáltatásnak olyan monstruózus jjéldányképe lesz, ha ez a törvényben marad, a mely nem lesz hivatva arra, hogy valaha a magyar parlament diesőségét hirdesse. Ha valaki meg akar győződni arról, hogy a mélyen t. pénzügyminister ur közegei abszolúte nem alkalmasak arra, hogy büntető jogszolgáltatási kódexeket helyesen fogalmazzanak, azt meginvitálom oly czélból, hogy méltóztassék ellenőrizni, mennyi mindenféle csodabogár van ebben a 7. §-ban, a mely büntetőjogi szempontból egyszerű monstrum. A 7. §. az, a mely egy delictum sui generist azáltal iktat a törvénjdie, hogy megállapít egy különleges, specziális vétséget, a mely abból állana, hogy ha helyesen volna szövegezve . . . (Zaj a jobboldalon,) Igy nem lehet beszélni. Legalább csendet kérek ! (Elnök csenget.) — Mondom, ha helyesen lenne szövegezve, hogy a bankszabadalomnak tartama alatt bankjegyeket senki jogosulatlanul ki ne bocsáthasson, vagyis, hogy a szabadalmazott bankon kívül más valódi bankjegyeket ne bocsáthasson ki. Ez volna a törvénynek czélja, ha helyesen volna szövegezve. Már most elsősorban nem vagyok hajlandó Magyarország büntető jogszolgáltatását xlusztriával közösügynek vagy közös egyetértéssel intézendő ügynek elfogadni. Én nem is értem, hogy miért történik az, hogy ez a kérdés a bankaktában oldatik meg, mert abszolúte semmiféle ok fenn nem forog arra, hogy egy felmondáshoz kötött büntetőjogi szankezióval ellátott, vétség legyen ez, mikor a magyar törvényhozásnak módjában van és volt egyszerű novelláris intézkedéssel a büntetőtörvénykömrvnek szükséges kiegészítését az által elrendelni, hogy nem felmondáshoz és nem határidőhöz kötötten, hanem állandó érvénynyel állapítsa meg azt a vétséget, a mely a valódi bankjegy jogosulatlan kibocsátásának vétségét tartalmazza. Ez a magyaT törvényhozásnak jogában és módjában áll. Meg is kell hogy tegye, mert hogyha az Osztrák-Magyar Bank szabadalma megszűnik, azért még mindig lesz valamely állami vagy részvénytársasági bank, a mely bankjegyeket fog kibocsátani. Egyáltalában nem helyes ennek a vétségnek tiz esztendőről tíz esztendőre való lejárathoz kötése törvényhozási szempontból. Annál helytelenebb, hogyha ezt közösügygyé tesszük Ausztriával. Egyszerűen a magyar büntetőtörvénykönyvnek megfelelő pótlásáról van itt szó, a mely állandó érvénynyel fogja ezt a Yétséget megállapítani. (Zaj.) 68*;