Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-113

ITó. országos ülés Í9ÍÍ tároza ilyen és ilyen összegekkel van túldotálva. (Igaz I Vgy van ! a szélsőbaloldalon.) Hogyha valaki magának azt a bátorságot vehetné, hogy belenézhetne abba a portföjbe: akkor meglátná, hogy több mint a felerész az, a mi osztrák iparosok részéről van elhelyezve, a mi nem szolgál a magyar hitel kielégítésére, (Igaz! Vgy van! a szélsőbaloldalon.) Itt van az üzleti kör tekintetében az a sokszor emlegetett kifogásunk a deviza-üzlet aránytalansága ellen. Nem áll az, hogy Magyarországon és Budapesten nem lehetne deviza-üzleteket folytatni. A deviza nemcsak akként jelenik meg, hogy maga kéri a megvásárolást: hanem abban is, hogy befolynak az egyes bankokba a külföldről érkezett csekkek, utalványok és váltók, a melyek azután konozentrálódnak a bank illető üzletében. De nemcsak ebben van a kérdés lényege, mert ilyen deviza-üzlet a bank saját inicziativajából is keletkezhetik, ő maga is elmegy ilyen devizákat keresni és az aranykészletnek egy részét azokban helyezi el, hogy az ne feküdjék ott kamatozatlanul, hanem kamatozó értékeket képviseljen, a mi haszon a bankra különösen azért, mert abban a felfogásban élünk, hogy joga van a banknak azon kamatozó devizák két és félszereséig jegykibocsátásra is. Ez tehát neki többszörös hasznot jelent, mert nemcsak a deviza kamatozik, a melyet átlag 2%-ra lehet tenni, hanem azonkívül a két és félszeresen kibocsátott bankjegyek szintén kamatot hoznak. [Igaz! Vgy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek következtében a devizaüzletnek Ausztria és Magyarország közötti megosztásáról feltétlenül gondoskodnunk kellene. Gondoskodni a forgalom arányában vagy más arányban, de mindenesetre jogos kívánság a mi részünkről, a mikor a megosztást követeljük, a mi nem fordul meg máson, mint hogy a magyar intézet is hasonló jogkörrel ruháztassék fel, hog}- ez is űzhessen devizaüzletet, devizavásárlásokat és akkor a devizaüzlet lebonyolítása Magyarország kezén keresztül is vihető lenne. Egy módosítást is vagyok bátor benyújtani a bank üzleteinek eme pontjához, a melylyel a banknak saját zálogleveleivel való gsef telesét akarnám kiküszöbölni. A mint mondottuk, egyáltalában nem helyeslendő, hogy a jelzálogüzlet ebben a formában a bank kezében hagyassék, hanem azzal — megfelelő likvidáczió és Magyarországba való áttelepítés után — fel kellene hagynia. A míg azonban a bank jelzálogüzlettel foglalkozik, nem lehet felhatalmazva arra, hogy megvehesse a saját maga által kibocsátott zálogleveleket. Ez egyáltalában nem hivatása a banknak. Mert tegyük fel, hogy jelzálogkölcsöneivel nem csinál szerencsés üzletet; tegyük fel hogy épitési hitel kapcsán nagy veszteségek érik; e részben utalok az olasz bank példájára. Ha már most zálogleveleit nem idegen piaczon helyezte el, hanem a jegybanküzletbe vonta be, ez valóban márczius 3-án, pénteken. 477 káros következményekkel járhat, és azért én indítványozom, hogy a bank saját zálogleveleinek vétele és eladása a bank üzletköréből egyáltalában töröltessék. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A következő czikk azt mondja, hogy a bank a kamatláb magasságát korlátozó intézkedések hatása alól ki van véve, tehát kamatlábát oly magas összegben is meghatározhatja, a mely az ország törvényei szerint már esetleg uzsoravétség tényálladékát állapítaná meg. Ennek indoka az volna, hogy a banknak a készfizetési jelleg megőrzése, érczkészletének fentartása okából szüksége lehet ily magas kamatlábemelésre. Én is megadnám ezt a felhatalmazást, t. ház, akkor, ha a bank megkezdené a készfizetéseket. De hogy megadjuk ezt a szabadalmat, kivegyük a bankot törvényeink hatálya alól, rászabadítsuk az országra ily korlátlanul emelhető kamattal akkor, mikor ez a bank nem készfizető, mikor nem köteles érczczel beváltani jegyeit, ezt még sem tartom helyesnek. Ez a két szakasz így együttesen meg nem állhat. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A váltóleszámítolásnál még egy megjegyzést kell tennem, mely a későbbi 60. és 65. §-okkal is összefüggésben áll és a mely azt az anomáliát tartalmazza, melyre már Polónyi Géza t. képviselő-' társam rámutatott, hogy a külföldre szóló váltók lejárati ideje 6 hónap, a belföldi váltók lejárati ideje 3 hónap. Általában a bankoknál a váltók lejárati ideje mindig jobban-jobban rövidül, ezt a gazdasági élet frissesége magával hozza. Az uj bankszabályoknál azonban mégis azt tapasztaljuk, hogy a törvény nem zárja ki esetleg hosszabb lejáratú váltók forgalombahozását sem, mert a mig a kereskedelmi váltók rövidebb lejárattal fognak az országban birni: a mezőgazdasági váltók bizonyos mértékben hosszabb időre szorulnak. Midőn tehát a különböző jegybankoknak és a különböző országok törvényeinek e tekintetben latitűd van biztosítva, ezzel azt akarják elérni, hogy ne csak a kereskedelmi és ipari váltókat, hanem a mezőgazdasági váltókat is honorálhassák a jegybankok. Ha tehát mi a külföldi piaczokra szóló váltóknál a hat havi lejárati időt is bankszerűnek Ítéljük; akkor, azt hiszem, nem helyes ragaszkodni a három havi határidőhöz a belföldi forgalomban, hanem talán, tekintettel gazdasági életünkre, ezt is magasabban, mondjuk négy hónapban kellene megállapítani, a mint azt külföldi jegybankok teszik is. T. képviselőház ! Az érezfedezet kérdésénél vagyok bátor egy külön czikk fölvételét indítványozni. Mi az érezfödözet kérdésével már végeztünk a bankstatutumok módosított czikkeinél; itt még csak arra mutatok rá, hogy a bankstatutum régebben igen helyes elvet követett, midőn azt mondotta ki, hogy a bank nincs jogosítva 50 K-nál kisebb jegyet kibocsátani. Ennek az volt a czélja, hogy ezen alul a forgalom aranynyal legyen ellátva és az arany ne kizárólag a bank pinczéjében konczentráltassék, hanem a közbizalom helyreállítása érdekében az ország is telitessék