Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-113

47Ő 113. országos ülés 1911 márczius 3-án, pénteken. meg kisebb összegek fizetése czéljából áranynyal, a mi rendkívül fontos közgazdasági érdek. És érdekes, hogy erről az álláspontról következetesen hogyan mentek visszafelé, mig a mai álláspontra jutottak. A múltkori törvényjavaslatban odáig mentek csak, hogy az 50 K-án aluli bankjegyek, 10 és 20 K-ások teljes mértékben lesznek érczczel fedezendők. Ez a rendelkezés azt akarta biztositani, hogy ha az állam akármikor eltörli e kis jegyeket, ezek visszafutnak és helyettük mindjárt megvan a készlet a bankban, ugy hogy zavarok nem fordulnak elő. Most azonban már ott tartunk, hogy a kis bankjegyeket sem kell teljes érczczel fedezni, hanem ezekre is elegendő a 2

/

6-ös érezfedezet. E kis jegyek tehát, lekerültek a közönséges bankjegyek nivójára, ugy hogy hosszú időn keresztül megfosztották a forgalmat attól a lehetőségtől, hogy ezeket a bank a törvény kötelező erejénél fogva visszavonván, az aranyat a közönség soraiba bocsássa. Ez rossz tendenczia, a melynek szülő oka az az átkos gondolat, a mely a 67-es kormányzó urak agyvelejében fogamzott meg, s a melyet az uralkodónak szuggeráltak, hogy a külön bankhoz való hozzájárulását azon az alapon is tagadja meg, hogy a közös banknál ott van az érczkészlet, mint hadikincs, hogy nem sokat kell az ország gazdasági életével törődni, a banknak nem az a hivatása, hogy hitelszervezet legyen, hanem kincsesház, a melyben a császári hatalom mindig megtalálja az anyagi bázist, akármilyen koczkázatos és kétes vállalkozásokra szánja rá magát egyszer. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezért kell a közös bank és ezért kell a bank kincsének a birodalom székvárosában való konczen- . trálása. Ezen mi nem birunk segiteni, mert a kormány erre az álláspontra helyezkedik, hanem legalább azt tegyük meg, a mi megint államiságunkból foly, minthogy az állam garantálja a polgároknak, hogy a bankjegyek fedezete érezben megvan, és minthogy az állam nem garantálhat más országban elhelyezett érezfedezetért, mert a szuverenitás gyakorlásának territoriális határai vannak, ugy, hogy nem mehetünk külföldi államba gyakorolni szuverenitásunkat. Ennek következtében ki kell mondani azt, hogy a ma Magyarországban a mi szabadalmunk alapján kibocsátott jegyek érezfödözete magában az országban őrzendő és tartandó. (Élénk helyeslés a szélsöhaloldalon.) Nem bizalmatlanság ez. hogy majd kiviszik és csereberélik. Hiszen ha rászorulnak, az egész érczkészletet úgyis ideszállitják; 1866-ban rátették a Dunára és lehozták Komáromba ; de nem ám az irántunk való bizalomból, hanem a komáromi vár iránti bizalomból. Ezt tették 1866-ban a königrätzi ütközet után, a midőn a porosz seregek közeledtek Bécs felé, felpakkolták érczeiket és lehozták Komárom várába. Hiszen behozzák majd most is érczkészletüket, ha veszélyeztetve látják. Tehát nem bizalom vagy bizalmatlanság kérdése ez. hanem kérdése a törvényes rendnek, az államiság folyományának, a. minek következményekép azt az intézkedést kell tenni, hogy a magyar jegyforgalomnak megfelelő érczkészlet Magyarországon helyeztessék el. Leszek bátor erre vonatkozólag egy külön módositványt is benyújtani, a mely ezélozza azt, hogy a banknak érczkészlete a két állam forgalma arányában osztassék meg. Kideríteni preczize ezt az arányt nem lehet, de az eddigi tapasztalatok 40—60%-os arányt állapítottak meg. Ezt fogadjuk tehát el ugy, hogy a forgalom 40 %-a Magyarországon, 60 %-a Ausztriában bonyolittatván le, az érczkészlet ebben az arányban osztassék meg a két állam között. (Helyeslés a baloldalon.) Nincs is sok megjegyzésem már, nagyon sokat mellőzök, (Halljuk ! Halljuk! a baloldalon.) hogy egyáltalában ne menjek talán túlzottan ezekbe a dolgokba, habár, ismétlem, ebben van a bankstatutumok feletti kritikánknak végbefejezése. De ki akarom emelni a 99. czikknél azt, a mit már előzetesen érintettem. Ez a czikk a következőleg szól (olvassa) : »Az Osztrák-magyar bank által kiállított részvények, záloglevelek, az azokhoz tartozó osztalékok, kamatszelvények birói megsemmisítése a bécsi cs. és kir. országos törvényszéknél kérendő.« Hát, t. ház, mi adunk egy jegybanknak szabadalmat, febuházzuk azzal a joggal, hogy kizárólagosan elláthassa az országban a pénzforgalmat, a bankjegyek kibocsátását, és mindazt, a mi a bankszabadalommal összefüggésben van, és magunkat azon szégyenletes helyzetbe hozzuk, hogy ha ennek a banknak részvényét, szelvényéi vagy záloglevelét vagy bármely okmányát meg kell semmisíteni, akkor néni Magyarországon, saját államunkban, hanem más államban, a bécsi cs. törvényszéknél kell kereskednünk, ott kell felperesként fellépnünk és a megsemmisítési eljárást keresztülvinnünk. Hát ez a dualizálása, a paritásos keresztülvitele a bankszervezetnek ? Ebben a kicsi dologban, a mely jelképe ennek, nincs-e kifejezve, hogy Magyarországnak ebben az irányban való részeltetése külsőségekben, papíron talán megvan, de Magyarország egyenlő joga ezen intézményhez egyáltalában elismerve nincs, sőt minden tekintetben, a bécsi székhelyben, az osztrák nyelvkezelésben, a részvények megsemmisítési eljárásában ennek az intézménynek kizárólagosan osztrák és bécsi jellege van megállapítva. Már a szépség kedvéért sem volna szabad ezt önöknek megengedni. A mikor önök ideterjesztenek egy statútumot, a melyben azt mondják, hogy külföldi állam törvényszékéhez kell menni azon bankrészvények, szelvények vagy záloglevelek megsemmisítése czéljából, nem hiszem, hogy tudatával bírnának annak, hogy az a megszégyenítés milyen mértékét jelenti egy államra nézve, mert még önökről sem hiszem, hogy hozzájárulásukat adnák egy ilyen megszégyenítéshez. T. barátom, Eöldes Béla mondotta, hogy az osztrák statútumban milyen közjogellenes kifeje-