Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-97
38 97. országos ülés 1911 február 9-én, csütörtökön. Polónyi Géza: Kár volt őket odaKferálni! Gr. Andrássy Gyula: Ne méltóztassék elfelejteni, hogy igen sokan a t. munkapárt tagjai közül megszavazták ezt a kiegyezést. Ne méltóztassék elfelejteni, hogy mikor itt védőbeszédek tartattak, a munkapárt igen sok tagja lelkesedve helyeselt ezen védőbeszédeknek. Itt nemcsak a volt alkotmánypártiakat értem, értem a volt függetlenségieket, a volt néppártiakat is, azok is ott vannak, azok is megszavazták. (Ugy van ! Ugy van ! balfelöl.) Fráter Lóránt: Beszéltek is mellette ! Gr. Andrássy Gyula : Erről az oldalról támadás intéztetett volt alkotmánypárti t. barátaim ellen, mondva, hogy miért hallgatják el ezt, miért nem szólalnak fel. Én azt a támadást igazságtalannak tartom. Ne méltóztassék elfelejteni, hogy egy párt szolidaritását, egy párt belső békéjét megbontani azért, mert a párt bizonyos tagjai a múltra vonatkozólag kellemetlen nyilatkozatokat tesznek, helytelen dolog. Ha magam egy párthoz tartoznám, a melynek tagja a múltra vonatkozólag engem kellemetlenül érintő dolgokat mondana, azon szolidaritásnál fogva, a mely a párt tagjait összeköti, elhallgatnám én is azt. Méltánytalan vádnak tartom tehát velük szemben; hibának tartom azonban azon uraktól, a kik jobban haragusznak ellenfeleikre, mint tisztelik barátaikat. (Derültség halfelől.) A hibát ők követték el, midőn megfeledkeznek arról, hogy vannak olyan bajtársaik, a kik becsülettel részt akarnak venni a jövő küzdelmeiben, a kiket azonban a többitől a múlt emlékei szétválasztanak. ök követnek el hibát, niikor azon ellenszenvnél fogva, a melyet éreznek minden iránt, a mi koaliczió, elfelejtkeznek saját érdekeikről, nem birnak önmagukon uralkodni és ütnek egyet a koaliczión. (Ugy van ! Ugy van ! a hal- és szélsőbaloldalon.) Gr. Batthyány Pá!: Abból élnek ! Gr. Andrássy Gyula: Csodálkozom, hogy azon urak most oly élesen támadják a kiegyezést, a melyet régen kötöttek, akkor pedig, a mikor az országot esetleg megmenthették volna ezen nagy bajoktól, akkor megmaradtak vissza vonultságukban, (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. Zaj jobbfelől.) hogy akkor beszélnek, a mikor az országnak nem lehet ezzel használni, hanem csak ártani lehet még utólag is az úgyis megbukott kormánynak. (Igaz / Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem akarok foglalkozni az itten felhozott gazdasági kifogásokkal, a melyeket Hegedüs Lóránt t. képviselő ur és azt hiszem több más képviselő ur is emelt a kiegyezés ellen. Ezekre megfeleltek a volt kormánynak gazdasági volt államtitkárai, megfelelt Mezőssy Béla t. barátom, Désy Zoltán t. barátom és Szterényi József t. barátom. Ezekkel én nem akarok foglalkozni, csak visszatérek arra, a mit Lukács László t. pénzügyminister ur szükségesnek tartott felhozni, a mikor a függetlenségi párt ellen igazán gyilkos vádakat emelt, avval a bevezetésével, hogy (olvassa): >>Távol áll tőlem, hogy én azt a kormányt vádoljam, azért, a mit tett. Nem tett egyebet, mint a mit a politikai rezon és az állam érdeke megkivánt.<< így vezeti be beszédét. És azután hová konkludál ? Oda, hogy feladták az országnak az önálló bankhoz való, létező jogát. Hát, t. minister ur, vájjon az ország politikai rezonja azt kívánja, hogy feladjuk a létező jogokat ? Bizony nem! Ez csak olyan kellemes bevezetés volt, a melyet a t. minister ur Shakespeare-től tanult, abból a hires szónoklatból, a melyet Shakespeare Antonius szájába ad, a ki mindig. azt mondja, hogy Brutus becsületes ember, de közbe-közbe gyilkos vádakkal akarja megsemmisíteni. Bizony minden politikussal szemben a lehető legsúlyosabb vádak egyike az, ha azt mondják róla, hogy az országnak a törvénybe biztosított jogát feladta, elhomályosította. De duplán súlyos, duplán megsemmisítő azon párttal szemben, a melynek főprogrammja a függetlenség megvalósítása. Duplán megsemmisítő, mert ők azon az állásponton állanak, hogy az országnak anyagi érdekét, sőt talán hatalmi érdekeit is fel kell azért áldozni, hogy a függetlenséget biztosítsák. És ezek az urak abban a kiegyezésben, a melyet kötöttek, megsértették volna ezt a legfőbb tekintetüket ? A ki ezt állítja, az bizonyítsa is be. A t. pénzügyminister ur azonban ezt nem tette, mert nem is bizonyíthatta be. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A mit ő felhoz, 3JZ £IZ. hogy a kiegyezés elhomályosítja a bankhoz való jogot, a mi eddig sohasem történt. De tiz évről tíz évre eddig teljesen feladatott a bankhoz való jog ; tiz évről tiz évre természetesen megköttetett az állam keze, a törvényhozás keze, a mikor a bankszabadalom meghosszabbíttatott. Ezzel szemben most mi történt 1 Nem állíttattak fel uj feltételek, hanem azt mondták, hogy ha egyszer az önállóság f elállittatik, ennek ez meg ez lesz a következménye. Hogy ez gazdaságilag helyes volt-e és hogy megkönnyitette-e gazdaságilag az önálló bank felállítását, az megint más kérdés, a mire nem tartom magamat kompentensnek, hogy a vitát a t. pénzügyminister úrral felvegyem és folytassam, hanem igenis állítom, hogy ez nem egy jog elhomályositása volt, s hogy az az, hogy én előre megállapítom, hogy mi fog akkor történni, hogyha én ezzel a joggal élek. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ellenkezőleg, ez ennek a jognak a kidomboritása, nem pedig elhomályositása akart lenni. Hogy vájjon szerencsés volt-e az pénzügyi szempontból, ehhez szólni nem akarok. Még egy kérdés van, a melyhez, mielőtt az 5. §-ra áttérnék, szólnom kell és ez a Lukács László t. pénzügyminister ur és Justh Gyula t. barátom között a múltban folyt tárgyalásra vonatkozik. (Halljuk! Halljuk!) Igaz, hogy ez nem tartozik ehhez a témához, de belevették a vitába és azt hiszem, hogy nem térhetek ki az elől, hogy ezzel szemben is őszintén, nyíltan elmondjam véleményemet. (Halljuk ! Halljuk !)
