Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-108

108. országos iilés 1911 február %2-en, szerdán. :>I;Í nem tartozik jegyeit érezczel beváltani, legegyszerűbb tudománya és titka abból áll, hogy az ő papirosjegyeiért mennél több aranyat tudjon beszerezni. Ezen fordul meg egész mestersége és művészete. Az Osztrák-Magyar Bank adja a legfényesebb példáját ennek az u. n. thezauráló banknak, a mely a művészetnek tökélyével kezelte és kezeli ezt az ügyet, ugy hogy érczkészlete az 1713 millió koronát már elérte 1909-ben. És miként érte ezt el ? Ugy, hogy az államhitel által rendezett jegyeivel, azzal a papirossal, a mely neki csak a gyártási és az adózási, szóval a rezsiköltségekbe kerül, a mi csak filléreket tesz Id pl. egy 100 koronás bankjegynél, ó magának aranyat tudjon vásárolni. Ezt pedig csak ugy tudja elérni, ha az ő bankjegyeinek, mint a börzén jegyzett valutának, vásárlási erejét a külföldi aranynyal szemben magának biztosítja. Igen természetes, mert aranyat azonkívül, a mit a bányákban előállitanak, a belföldön nem tud szerezni, hisz itt nincs arany, hiszen, itt nincs készfizetés. Nálunk az iparilag feldolgozandó arany is oly csekély más államokkal szemben, hogy alig számottevő. Az amerikai érczkimutatási statisztikából meggyőződhetnek a t. képviselő urak arról, hogy pl. Svájcz 7 millió dollár értékű aranyat dolgoz fel egy évben iparilag, mig az egész osztrákmagyar kettős monarchia összesen 3 millió és néhány százezer dollár értékűt, ugy hogy nálunk Magyarországon az iparilag feldolgozott arany is csekély mennyiségben van. A bank tehát csak külföldről szerezhet aranyat. Megjegyzem, hogy az iparilag feldolgozott aranynál az is érdekes, hogy a mi aranyműves iparunk szinte utalva van rá, hogy vert aranyat dolgozzon fel és pedig a mint leszek ezt bátor részletenként kifejteni azért, mert a bank az aranyrudak bevásárlásánál igen magas perczenteket számit, az aranyműves pedig kémledijjal s egyéb költséggel annyira meg van terhelve, hogy számára a leggazdaságosabb a vert arany beolvasztása, mivel azt nem kell kémleltetni. Nem tudom, szerencsés gondolat-e, az, aranyműveseinket arra szoktatni, hogy vert aranyat használjanak ipari czélokra. Ez más államban nem tendenczia, de nálunk igy van. Én mindezekkel csak azt akartam bizonyítani, hogy a banknak legnagyobb érdeke, hogy ez a jegyparitást fentartsa, mert abban a pillanatban, a melyben jegyeinek vásárlási ereje csökken, természetes, hogy ugyanannyi mennyiségű aranyért több jegyet kell neki adni, ennek folytán az ő érdeke, hogy az ő jegyeinek, helytelenül paritásnak nevezett, szerintem relácziónak megfelelő árfolyamát fentartsa. Kötelezni valakit arra, a mi neki legnagyobb érdeke, a mi kenyere, a miből él, ez magában véve igen furcsa, s nézetem szerint teljesen elhibázott dolog. De, ha már jogi konstrukcziókhoz fogunk, miért méltóztatnak ilyen kifejezést használni, hogy »minden rendelkezésre álló eszközzek. Itt a több a kevesebb, mert a bank és az osztrák kormány nem a »minden« szóra,' hanem a »rendelkezésro álló* szóra fogja fektetni kötelezettségét. Ez csak annyit jelent, hogy olyan eszközökkel, a melyek neki rendelkezésére állanak, és azt fogják majd mondhatni, a mi nekem, rendelkezésemre állott, azt megtettem, más eszközöm nem volt, tehát nem tehettem. Ha ellenben ez a kötelezettség nem ugy szól, hanem kihagyatik az, hogy »minden rendelkezésre álló eszközzel*, akkor erősebb a kötelezettség. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Akkor vita esetében nem kerül elő az az esetleg vitatható dolog, hogy rendelkezésre állottak-e az eszközök vagy nem ? (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha a bank kötelességét teljesiti, az, hogy milyen eszközökkel gondoskodik erről, nem tartozik ránk. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) A »minden rendelkezésre álló eszközzel* szavak tehát kisebbítik, hatálytalanabbá teszik ennek a kötelezettségnek érvényesítését, mintha azok benn nem foglaltatnának. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Nézetem szerint ezt ki kellene hagyni ebből a szövegből, nehogy később félreértésekre szolgáltasson okot. Majd a szöveg végén foglalkozni szándékozom azzal is, milyen fontos ez a kérdés akkor, mikor a törvényjavaslat nem oldja meg azt, ki dönt ebben a kérdésben, hogy a bank tényleg kimeritette-e a rendelkezésére álló eszközöket, vagy nem, mert ez nincs megállapítva. Elleninditványt szándékozom e tekintetben benyújtani, a mely klarifikábii fogja a kérdést, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) vagy legalább azt. hogy a pénzügyminister urnak mi az álláspontja. Azonban ennek a szövegnek egyéb hibái is vannak. Azt mondja, hogy »jegyeinek a külföldi váltók árfolyamában kifejezésre jutó értóke«. Erről az »érték« szóról sokat beszéltein az általános vita során. Nem akarom újból felmelegíteni ezt a vitát, csak azt akarom a t. ház szives figyelmébe ajánlani, hogy a bankjegynek értéke nincs. Hitele, vásárló ereje van, de értéke nincs. A papirértók, az nulla, a nullát pedig nem lehet semmivel parifikálni. Nem szándékozom ennél tovább immorálni, hanem elfogadom, hogy a gyakorlati élet által ez az »érték« szó máskép fog mérlegeltetni, de teoreticze, tudományos szempontból, a literatura szempontjából ez merőben helytelenül választott kifejezés, mert a bankjegynek sem értéke, sem parija nincsen, mert a nullának egyáltalában parija nem lehet. Súlyt fektetek arra és tisztelettel kérem a felvilágosítást, miért maradt ki ennél a szövegnél a »váltók« szó előtt az »aranyra szóló« váltók árfolyamának kifejezése % Mert ha a bank csak a váltók árfolyamában kifejezésre jutó értékét tartozik védeni az ő bankjegyének, akkor ez alatt érthető az ezüstre szóló váltó, sőt érthető még a papirosra szóló deviza is. Méltóztatik tudni az államtitkár urnak, hogy Braziliának, Uruguájnak, Argentiniának papírvalutája van, ezeknek papirdevizájuk van, Mexikónak ezüstdevizája van. Már most az én felfogásom szerint a váltók árfolyamában kifejezésre jutó érték