Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-102

190 102. országos ülés 1911 február 15-én, szerdán. szerüségi kérdést helyezték előtérbe, és azt vitatták, hogy az nem politikai kérdés, meggyőződésem szerint már ezzel a konfesszióval magával elvesztették a csatát és maguk szolgáltatták azt a bizonyítékot, hogy ez az a terület, a melyen a vitát felvenni hajlandók nem vagyunk, mert hiszen az egész világnak e tekintetben teljesen egybehangzó literaturája szerint a bankkérdés eminenter politikai kérdés. Voltam bátor fejtegetni, hogy a bankközösségnek a törvényhozás, különösen a hiteltörvényhozás egységessége az egyik feltétele. Az a nemzet, a mely az ő hiteltörvényhozásának szuverenitását feláldozza, feláldozta egyúttal nemzeti szuverenitását is. A ki tehát közössé tesz egy bankinstitucziót, az közössé teszi az ő törvényhozását is. De én a politikai vonatkozások tekintetében csak rövid néhány megjegyzésre szorítkozom, mert a mai pillanatban is ott akarom felvenni az ütközetet a t. képviselő urakkal, a hol a gazdasági czélszerüségről van szó és megpróbálom, igyekszem a t. képviselő urakat meggyőzni arról, hogy még akkor is, ha valaki a közös jegybank őszinte híve és ha vallja ezt a gazdasági-czélszerüségi teóriát, ezt a törvényjavaslatot, ugy, a hogy az előttünk fekszik, elfogadnia még annak sem szabad, annak sem lehet. A bankkérdés politikai vonatkozásaiból csak néhány mozzanatot emelek ki, hogy azután rátérhessek az én másik témámra. Én a bankkérdésnek politikai mozzanatát elsősorban gazdasági és társadalmi jelentőségében látom, és ne méltóztassanak zokon venni, t. képviselőtársaim, ha erre egy kicsit részletesebben rá fogok térni. A valutakérdést, vagyis, hogy egy nemzet törvényhozásában mi legyen a nemzetközi csereértékmérő, oly domináló dolognak tekintem, hogy ez nemcsak egyes gazdasági exisztencziák tönkretételével vagy emelésével járhat, hanem nemzedékeket, társadalmakat képes átalakítani. Maga a valutakérdés, a mely a termelés értékesítésével függ össze, a valutakérdés, a mely a munkabér szabályozásának legfőbb, legnagyobb, leghatalmasabb emeltyűje, maga az a kérdés, hogy vájjon papirosvalutával fenn lehet-e tartani egy államot vagy nem : ez döntő tényező egy nemzetnek egész társadalmi, gazdasági és egész családi életében és rendszerében, ugy hogy könnyű lenne kimutatnom és csak ráutalok most, hogy maga a jjapirosgazdálkodásnak az a neme, a mely nálunk folyik és a melyről részletesebben meg fogok emlékezni, a melyet én röviden az inflaczió szóval jellemeztem, a ma küszöbön álló drágaságnak egy olyan koefflcziense és a ma előttünk levő kivándorlásnak olyan tényezője, a metylyel szemben védekezni valóban nemzeti feladat, hozzáteszem, az én meggyőződésem szerint nemzeti kötelesség is. Az a nemzet, a mely valutapolitikáját kiadja a kezéből és azt vele ellentétes érdekű, — még parallel érdek mellett sem helyes — de vele ellentétes érdekű államokkal teszi közös törvényhozás tárgyává, az. mint gyengébb fél, feltétlenül kell, hogy elpusztuljon. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mert a gazdasági élet törvényeiben érvényesül leginkább, hogy a nagy hal megeszi a kis halat. Ha, t. ház, egy agrikultur állani az ő valutapolitikáját közös törvényhozás táreyává teszi egy kifejlett, erős iparállaméval, föltétlenül az agrikultur államnak kell a rövidebbet húznia. Hogy húzza is, erre nézve majd leszek bátor bővebb adatokkal szolgálni a t. háznak. De nálunk, t. ház, a bank kérdése nemcsak ezen szempontokból eminenter politikai kérdés, hanem specziális közjogi helyzetünk okából sokkal magasabb politikai kérdés, mint az minden más államban lehetne. Nálunk, t. képviselőház, a hol egy szerencsétlenül megalkotott kiegyezés alapján, az állam szuveriéntásának kérdései is bizonyos részük erejéig közösekké tétettek, az a kérdés, vájjon ezen kiegyezés alapján a nemzet az ő gazdasági önállóságát kivivhatja-e, vagy nem, eminenter politikai kérdés. T". képviselőház ! Én már itt hangsúlyozom, hogy a mostani általános vita és az a tény, hogy az 1867 : XII. t.-czikkben biztositott gazdasági önállóságunkat kivivni nem tudjuk, sőt a lefolytatott vitának pozitiv eredményeként megállapíthatjuk azt, hogy egy többség, a mely a készfizetések álláspontjára helyezkedett, kénytelen itt töredelmes őszinteséggel megvallani, hogy még ezeket a készfizetéseket sem képes biztositani: nláunk, t. képviselőház, ez a bankvita az ő politikai területén eredményezi annak a konkluzumnak a levonását is, hogy a bankkérdésben ez a nemzet nem lévén kéjoes a saját önállóságát kivivni, most ünnepeljük igazán az 1867 : XII. t.-czikk azon csődjét, a mely ma már tettekkel és tényekkel bízonyitja, hogy ez a nemzet sem a katonai kérdésben, a melyet az 1867 : XII. t.-czikk korlátai között akart a nemzet érvényesíteni, sem a nemzeti önállóság kérdésében, egyetlenegy lépéssel előbbre menni nem képes. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Mert hatalmi kérdéssé válik a jog, és a mikor a jog mellé kellene állani, akkor megosztott táborban küzd a magyarság egymás ellen, a helyett, hogy végre-valahára meglátnók, hogy itt az ideje annak, hogy összefogjunk. Akkor, t. képviselőház, a mikor a mai napon is olvasom, hogy hadat üzent a keresztény szocziálista párt Magyarország igazságügyministerének, a ki igazán tiszteletreméltó ügybuzgalommal képviseli a magyar nyelv érvényesülésének álláspontját a katonai perrendtartás ügyében, hadat üzent, hogy azt a ministert, a ki hajlandó ezen az alapon tárgyalni, meg kell buktatni, — méltóztassék csak a Neue Freie Presse tegnapi számában elolvasni a keresztényszocziálisták üzenetét, a melyben azt mondják, hogy Magyarországon pedig soha nem szabad bekövetkezni annak, hogy a magyar állam nyelve a katonai szolgálati nyelvvel szemben érvényesüljön ; akkor, t. képviselőház, mikor ilyen jelenségekkel kell számolni, talán