Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-102

löá. országos iilés Í9ÍÍ február Í5-én, szerdán, iö6 a másikon. Nem tudom józan észszel megértem, hogy egy ilyen, eminenter politikai természetű, de közgazdasági ezélszeriiségi szempontokkal abszolúte le nem czáfolható érv miért nem ötlik szemébe a t. túloldal szakértő férfiainak, és miképen vélik ezt végre-valahára ehminálhatni. T. ház ! Ezek a közgazdasági ezélszeriiségi szempontok nagyon érdekes tanulságokat mutatnak a lefolyt vita folyamán. Én ugy láttam, hogy a mig egyrészt ezek nem állanak meg, addig másrészről a t. túloldal tagjai minden egyes olyan érv mellett, a melyet e tárgyban, felhoznak, elfelejtették felhozni azokat a szükségkép együtt járó érveket, a melyek viszont a czélszerütlenséget indokolnák. Ugy láttam, hogy minden egyes ilyen czélszerüségi érvvel az érem másik oldalán szemben áll egy másik érv, a mely azt bizonyítja, hogy a közös bank reánk nézve okvetlenül czélszerütlen. Magának az egybanknak tényében benne van az, hogy szükségképen egy nagyobb központból kell azt kormányozni, mert a bank máskép a maga hivatásának nem tud kellőképen eleget tenni. Ebből folyik szükségszerűen, hogy a kamatlábat, a devizapolitikát, az üzletágak egymásközti arányát, szóval a mi lényeges, a mi érdemleges, azt mind Bécsben végzik — természetesen németül. Marad nekünk a férgese Budapesten — szintén németül. Én ugy látom, ha egyéb nem, de legalább ez a politikai szempont belekapcsolódik ebbe a kérdésbe, azt onnan eliminálnunk nem lehet. Belekapcsolódik t. i. a nyelvkérdés, mert nyelvünk lebecsülése és meggyalázása, legalább is olyan elsőrangú politikai kérdés, hogy egymagában elegendő volna arra, hogy soha olyan javaslatot ne támogassak, a melyik ilyesmit megenged. Határozati javaslatomat is ebben az irányban nyújtottam be. Határozati javaslatom is pusztán arra vonatkozik, hogy a bank köteleztessék arra, miszerint ügykezelésében a magyar nyelvet megillető teljes paritást vigye keresztül. Semmi néven nevezendő indok annak útját nem állja, hogy ezt az egy kérdést, a mely bár politikai természetű, de a dologgal szorosan összefügg, a t. túloldal még saját álláspontja alapján is elfogadja. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Közbevetőleg tehát tisztelettel ajánlom ezen határozati javaslatom elfogadását. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Már most, a mint mondottam, ezen közgazdasági szempontoknak mindig megvan a maguk másik oldala ezélszeriiségi szempontból. Valahányszor egy érvet hallunk, a mely hivatva volna a közös bank fentartásának czélszerüségét indokolni, egészen bizonyosak lehetünk, hogy ha ezen érv önmagában véve megállana is, azért mégis vele szemben és vele együtt megtaláljuk azt az ép olyan erős érvet, a mely viszont a czélszerütlenséget indokolná. Igen érdekes vita fejlődött ki, hogy egyébre ne mutassak rá, abban a tekintetben, hogy a bank Magyarország hiteligényeit nem elégiti ki kellő mértékben és módon. KÉPVH. NAPLÓ. 1910 1915. Y. KÖTET. Az ellenzéki padokról felhangzott ez a — mondjuk — vád a bankkal szemben és rögtön felálltak a t. túloldal tagjai, statisztikai adatokkal czáfolván reá erre az állitásra és megmagyarázván nekünk, hogy ime a jelzálogkölcsönök oroszlánrésze itt ebben az országban nyer elhelyezést, a váltókölcsönök pedig évről-évre fokozódnak, ma már meghaladják a 63%-ot. Ez maga igen érdekes pont, mert hisz nyilvánvaló, hogy helytelen útra tévedtünk akkor, a mikor igy kívánunk valamely czélszerüségét indokolni. Mert hiszen a kérdés súlypontja nem abban van, hogy a bank kielégiti-e az ország hiteligényeit vagy nem, hanem abban, hogy egybank eszméjében van benne, hogy akár kielégíti, akár nem, feltétlenül rossz kell hogy legyen. Hogy áll ez a kérdés ? Ugy, hogy a banknak jövedelme főleg, mondjuk kizárólag, a kamatból és az ehhez hasonló jövedelmi forrásokból van. Már most ha mi kielégítve találjuk hiteligényeinket, szóval még a paritáson túlmenő százalékban kapjuk a hitelt, akkor természetes, hogy nekünk a bankba ezen magasabb százaléknak megfelelő kamatot is be kell fizetnünk. Azonban a felosztási arány és abból az államra jutó részesedés soha nem változik abban az arányban, a mint mi a kamatot befizettük, hanem mindig marad egyforma és ezzel egy állandó, rendszeres folyamatot tartunk fenn oly irányban, a mely a gazdasági értékeket, a pénzt viszi ki állandóan ezen a réven Ausztriába. Tehát vagy rossz azért ez, mert jövedelem czimén és révén tőlünk értékeket von el, vagy pedig rossz azért, mert nem elégiti ki gazdasági hiteligényeinket, s igy akár kielégíti, akár nem, a hiba mindig a közösség eszméjében van, a mely egymással meg nem férő, két ellentétes érdek szolgálatában áll egyszerre. (Ugy van ! Ugy van! a baloldalon.) Igy látjuk ebben is azt a matematikai lehetetlenséget, a mely elénk van állítva oly irányban, hogy az az egy bank — a közös bank — bármiféle módon, de soha nem szolgálhatja helyesen a mi hiteligényeinket, a nélkül hogy a másik állam kárt ne szenvedjen, illetőleg a másik állam hiteligényeit, a nélkül hogy mi kárt ne szenvednénk. Ebből láthatjuk, hogy ezen közgazdasági, ezélszeriiségi elvek önmagukban véve is mindig lehetetlenek, meg nem állhatnak. Mint mondám, minden egyes érvnek czélszerüségi szempontnak megvan a másik oldala, a mely legalább is ugyanolyan fokban a czélszerütlenséget indokolja. Azonban hogy állunk ezen felhozott érvek alapjával ? A pénzügyi világnak nincsenek abszolúte értékű törvényei. Egyik t. képviselőtársam előhozta azt a helyes hasonlatot, hogy a pénzvilág törvényeivel és az ezek alapjául szolgáló teóriákkal ugy vagyunk, mint az orvosi tudomány az ő mediczináival; az egyik héten csak húst, a másik héten csak főzeléket, az egyik napon meleget, a másik napon hűset ajánl. Az alapul szolgáló teóriák teljesen megbizhatatla24