Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-100

100. országos ülés 1911 badalom elvész ? Ezek mind kétségbeesett, feje tetejére állított állapotok, a melyeket komolyan venni nem lehet! De általános vonatkozásban azt mondják a túloldalról kicsik és nagyok egyaránt, hogy ne törekedjünk ezeknek a függetlenségi törekvéseknek az elérésére, mert hisz gyengék vagyunk arra, hogy megvalósuljanak, viszont azonban ha gazdagodni fogunk, önként ölünkbe hull a függetlenség. Keresem én ennek a gazdagodásnak az időpontját és útját, mert ha négyszemközt megkérdezném önöket, az uraknak egyike sem mond le arról, hogy Magyarország egyszer független, önálló állam legyen. Azt látom, hogy a gazdagodás utján teljesen be van zárva előttünk. Először is majd egy példával illusztrálni fogom, hogy a nemzetek hogyan gondoskodnak az ő vagyonuk szaporításáról, 512 rnillió korona az Osztrák-Magyar Banknál fekszik ... Polónyi Géza : 542 millió ! Pap Zoltán : . . . vagy 542 millió — lehet, hogy a számokat nem egészen pontosan idézem — fekszik idegen tőke külföldön, a mely részünkre elveszett. Továbbá ránk fogják, ránk kényszeritik azok, a kikkel szemben az iparfejlesztés szükségességét hirdetjük, hogy mi, Magyarország agrár állam vagyunk. Ebben tényleg igazuk van az uraknak, mert hiszen Magyarország népességének 70 százaléka őstermeléssel foglalkozik, én azonban viszont azt kérdezem, hogy vájjon mit csinál a többi 30 százalék ? Ezt bátor leszek majd magam megmondani. Egy agrár államban elenyészően csekély jierczentuäczió az, a mely a közterheket viselni tudja, a mely meg tud élni. A túlnyomó rész, a kisgazdák, az úgynevezett negyedtelkes gazdák, két prés közé vannak szorítva. A nagybirtokosok és a proletárok közé. A nagybirtokosok helyett fizetnek, a proletárokat pedig eltartják. Hogy egy példával illusztráljam ezt, közvetlen tapasztalásból tudom, hogy tíz évvel ezelőtt még az én kerületemben, Szabolcsban igen szépen megélt egy-egy házaspár az ő kis negyedtelek földjéből. A kik akkor kis gyermekek voltak, azok ez alatt a tíz esztendő alatt felnőttek. A leányok férjhez akarnának menni, a legények meg akarnának házasodni, de ma már nincs nekik miből megélniök. És a statisztika nagyon ékesen beszél, mikor kimutatja, hogy ma már négyszer annyi magyar van külföldön, Amerikában, mint a mennyi annak idején ezt az országot meghódította, megalapította. (Igaz! ügy van I halfelől.) És a baj ott van, hogy nemcsak azért megy ki az a magyar állampolgár külföldre, Amerikába, hogy ott több, bővebb kereseti forráshoz jusson, hanem kénytelen kimenni főleg azért, mert ez a magyar föld már nem képes eltartani, itt már nincs helye és per abszolúte nincsen módja a megélhetésre. Hogy akarják hát önök — csak ezt az egy szempontot említem fel — megmutatni nekem az utat, mely a gazdagodáshoz yezet, ha minden iparfebriiár 13-án, hétfőn 123 fejlesztési akcziót megbénítanak., ha nem akarnak az önálló gazdasági berendezkedés terére lépni ? A ministerelnök ur egy küldöttség előtt nem is olyan régen mint egy, az országra nézve örvendetes dolgot említette azt, hogy a kormány az iparfejlesztési akcziót be fogja szüntetni. (Zaj halfelől.) Tudják az urak mit csináltak ezalatt Bécsben ? Nem akarok lapokat emlegetni, de tény, hogy hasábokat irtak arról, hogy ez a magyar ipar csődje. És akkor, t. ház, a mikor épen a kereskedelmi mérleg passzivitására való tekintettel Ausztriában minden gazdasági tényező, maga a sajtó is már most sorompóba hivja Ausztria gazdasági köreit, hogy szervezkedjenek 1917-re abból a czélból, hogy Magyarországon az önálló vámterület fel ne állittassék, kérdem, mit tesz akkor a magyar kormány ezzel szemben, hogyan akarja, ha nem is az önálló gazdasági berendezkedés, de legalább a vagyonosodás útját egyengetni ? Hol van az az ut, a mely erre vezetne, mutassák meg nekem. Ennek a kapkodásnak, ennek a fejvesztettségnek — kimondom bátran, állítom, felveszem a vitát — ennek a hozzá nem értésnek következménye az, hogy midőn azt hirdetik, hogy nem jó lesz a harczot Ausztriával megkezdeni, mert nyersterményeinket nem tudjuk majd elhelyezni, érvényesíteni, ugyanakkor épen ez az agrár állam jut abba a helyzetbe, hogy például 1910-ben drágábban vettük a magyar búzát itt Budapesten, mint adták azt Londonban. Ezt a szomorú eredményt az idézi elő, hogy hosszú kötéseket csinálnak a búzára, azt kiviszik, itthon a búza elfogy ós nekünk drágábban kell megfizetnünk a saját nyersterményeinket, mint a hogyan külföldön veszik azt. Ilyen körülmények között, t. képviselőház, én a magyar nyerstermények sorsát nem féltem. (ügy van! halfelől.) Mert az uraknak nem az a kötelességüli, hogy az egyenes adókat emeljék. Hiszen a föld többet produkálni nem képes, csak arra alkalmas, hogy eltartsa a művelőjét. A jövedelem mit tulajdonképen szaporítani kellene, mert ha van fogyasztó, akkor van jövedelem, és ha van fogyasztó, akkor van ipar s akkor nyersterményeinket elfogyasztjuk és feldolgozzuk Magyarországon és nem kell a külföldtől félnünk. Nagyon szeretném komoly szemmel azt látni, hogy a t. minister urak azok helyett az ijesztgetések helyett erre a térre lépnének a kormányzatban. De akkor, midőn a kisbirtokot, az u. n. kisgazdákat és kisiparosokat nem gyámolitjuk, az a meggyőződésem, hogy tulajdonképen nem a kamatokból élünk, hanem ez az örök életre szánt nemzet a saját tőkéjét fogyasztja. Tanúbizonyságul hívom fel a történelmet. Akármikor kellett sikra szállnia Magyarországnak jogaiért, mindig az iparos és paraszt volt az, a ki harczba ment és a ki ellenállott a germanizácziór.ak, ellenben az uri osztály nagyon könnyen hajlandó volt bizonyos konczessziók fejében olyan lépésekre, a melyek határosak a. hazaárluással, 16*