Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.
Ülésnapok - 1910-80
80. országos ülés Í9Í1 január 19-én, csütörtökön. 87 lálták, hogy érdekük az, hogy Formosa szigete gazdaságilag önállóan fejlődjék, mert ugy látták, hogy ha fejlesztik Formosa szigetének gazdasági életét, ha ki tudják aknázni természeti kincseit erős, önálló gazdasági fejlődés utján, ez Japán nagyhatalmi érdekeinek ép ugy, mint közgazdasági érdekeinek jobhan megfelel és ezért felállították a formosai külön jegybankot. Es Japánnak egy másik példája a koreai. Midőn a japánok Koreát meghódították, nem az volt az első lépésük, hogy az elzüllött koreai jegybankot bezárják és kiterjesszék Koreára a japán jegybank hatáskörét, de megfordítva, szanálták a koreai jegybankot, igyekeztek azt lábraállitani, mert ugy fogták fel, hogy — bocsánat a triviális hasonlatért — ha a fejős tehenünket jól meghizlalják, jól táplálják, több tejet fog adni. Ausztriában, ugy látszik, még ezen a téren is más gazdasági felfogások érvényesülnek. (Ugy van! a bal- és a szélsöbálóläalon.) Érdekesnek tartom itt felemlíteni azt, a mit Bafael George Lewy most megjelent munkájában mond. Figyelmezteti olvasóit, hogy Japán először kiterjesztette protektorátusát Koreára, majd szanálni kezdte a koreai jegybankot, ujabban pedig annektálta Koreát és mégsem tartotta czélszerűnek jegybankjának közössé tételet. De azután figyelmeztet Lewy most megjelent munkájában arra, hogy abban a perczben, midőn Japán megszünteti Koreában az önálló jegybankot és kiküldi helyébe a japán jeg} r banknak egy intézetét, abban a perczben végleg megszűnt Koreának önállósága, abban a perczben fog végleg beolvadni ós provincziájává válni Japánnak. Nem a magam gyarlóságával argumentálok tehát, hanem a legkiválóbb három nagyhatalom példájával, s ugy hiszem, bőven illusztráltam azt, (Igaz! Ugy van! a szélsöbálóläalon.) hogy midőn mi szembehelyezkedünk az önök állásfoglalásával, akkor ugy a politikai, ugy a diplomácziai, nagyhatalmi állás szempontjából, mint dinasztikus szempontból is ép ugy a helyes utón járunk, mint közgazdaságilag. (Helyeslés a szélsöbálóläalon.) Igen sokat emlegetik itt is, Ausztriában is a hadikincs kérdését. Erre a r kérdésre t. barátaim bőségesen megfeleltek. Én ezzel a kérdéssel szemben csak egyetlen egy momentumot emelik ki. Az összes szakértők, legyenek 67-esek vagy 48-asok, legyenek közös- vagy különbankosok, oda nyilatkoztak, hogy az önálló magyar jegybankot meg lehet csinálni, és a mi a legfontosabb kérdés, az érczfedezetről igenis lehet, sőt igen könnyen lehet gondoskodni. Lehet pedig oly mértékben gondoskodni, hogy az önálló magyar jegybank nemcsak a mai tapasztalatok alapján szükséges jegyeket kellő két ötöd fedezet mellett bocsásson ki, hanem kimutassa azt is, hogy az érezfedezet elegendő lesz arra^ hogy a messze jövőben fejlődő hiteligényeknek is mindenképen megfeleljen. (Igazi Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A tény tehát az, hogy az a magyar önálló jegybank feltétlenül, mint készfizető jegybank kellő érczfedezettel fog birni. A tény, melyet elvitatni senki sem akar, továbbá az, hogy az Osztrák-Magyar Bank, ha megszűnik közös bank lenni, mutatis mutandis, mint osztrák jegybank tovább fog működni, és kétséget nem szenved, hogy az osztrák jegybank legalább oly jól lesz fundálva érczanyag tekintetében, mint a hogy a közös jegybank volt. Ennélfogva egészen bizonyos, hogy ez a két jól fundált jegybank együttvéve nagyobb aranykészlet felett fog rendelkezni, hogy ez a két jegybank együtt nagyobb szolgálatot tehet hadi czélokra is háború esetén, mint a mennyit a közös jegybank ma teljesíteni képes. Tehát az az argumentum, mint hogyha háború idején a jegybank szótválasztása, a védelem szempontjából ártalmára lenne az országnak, határozottan nem áll, hanem áll az ellenkezője, hogy a két jól fundált jegybank mindenesetre nagyobb szolgáltatásra lesz képes, mint a közös bank ma. (Ugy van! balfelöl.) Madarassy-Beck Gyula t. barátom beszédének egy momentumára legyen szabad kiterjeszkednem, a melyben ő azt fejtegeti, statisztikai adatokat is adván elő, hogy ime a jegybank milyen nagyszerűen szolgálja ki a magyar pénzjDÍaczot, és kimutatja, hogy végösszegükben ugy a váltó eszkomptban, mint a lombard-üzletben minő nagy összegeket szolgáltatott a magyar hitelkeresőknek. Ez egymagában véve igen jól fest, hogy azonban Madarassy-Beck Gyula t. barátom ezen állítását teljesen készfizetőnek elfogadhassuk, arra szükséges, hogy ismerjük különösen azt, hogy ezen váltó- és lombardüzletből mennyi jutott a nagy pénzintézeteknek és mennyi a kisebbeknek és a külön hitelezőknek. (Helyeslés a szélsöbálóläalon.) Én erre a legnagyobb súlyt helyezem azért, mert kötelességemnek tartom még az OsztrákMagyar Bank előnyekóp és az önálló jegybank hátrányakép mindig elővonultatott azzal a legfőbb érvvel, hogy a magyar bank kamatlába magasabb lesz, röviden foglalkozni. Ha össze akarjuk hasonlítani, hogy a mai jegybank tulajdonkép minő kamatlábhoz juttatta a nagyközönséget, akkor tudnunk kell, hogy nem megy-e túlságos nagy részben a jegybanknak a magyarországi váltóeszkomptra és lombard-üzletre fordított összege a nagy bankokhoz, mert ha tényleg a nagyobb intézetek kapják a zömét ennek és nem közvetlenül a hitelkeresők, akkor épen ott vagyunk, — ha ugyan nem rosszabb helyzetben — mint a mitől az urak az önálló bank felállítása esetére tartanak, mert — a mint bátor leszek egy példával illusztrálni — a mi nagy pénzintézeteink igazán csak a legritkább esetben törődnek a hiteltvevőknek érdekeivel, sokkal inkább a saját érdekeikkel.
