Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-80

84 80. országos ülés 1911 január 19-én, csütörtökön. De az igen t. többség még tovább is megy és ezeken kivül ugy véli, hogy a nagyhatalmi követeléseknek meg kell hoznunk azt az áldozatot is, hogy a véderő most tervezett óriási mértékű emelésének terheit is rá keü róni az ország teherviselő népének vállaira. Ezek a különböző felfogások, a melyek mellett azonban mindnyájan egyetértünk abban, hogy az államnak több pénzre van szüksége. Keressük a módját, hogy hogyan teremtsük elő ezeket a nagy többleteket, a melyek, miként Kossuth Ferencz igen t. képviselőtársam nagyon helyesen utalt rá, évről-évre automaticze emelkednek. Az igen t. többség egyszerűen arra az útra lépett, hogy ebből a szegény népből a többi államok népeihez képest hátramaradott, mai gazdasági helyzete daczára préseljünk ki többet, mindazt, a mi mindezen ezélokra szükséges. (Ugy van ! balfelől. Mozgás. Halljuk. ! Halljuk !) Az igen t. többség és a t. kormány egyszerűen kutat és el kell ismerni, szellemesen és élelmesen kutatják ki és fedezik fel mindazokat a forrásokat, a melyek igénybevételével és a csavarok megszorításával még mindig lehet ebből az országból pénzt, pénzt és ismét pénzt kiszoritani. A gyufamonopolium, a petroleumadó, a dohány- és szivaráruk árának emelése, a vasúti díjtételek emelése, stb. által, szóval az egész vonalon a legnagyobb élelmességgel és teljesen viribus unitis való kutatás által kitalálják a módját annak, hogy ebből a szegény, elmaradott, fejlődési momentumokban szűkölködő gazdasági életünk által el nem tartott és kivándorlásra szorított népből még ezen az utón is, az adók és jövedékek egyszerű emelése utján is kiszorítsák azon összegeket, a melyekre szükségük van. (Ugy van! bálfélől.) Mi ezzel szemben egészen más állásponton vagyunk. Mi azt mondjuk, hogy igenis készséggel megadjuk még a hadseregnek is azt, a mit kíván, de azon feltétel alatt, hogy ne ujabb adóterhekkel, ne a meglevő jövedelmek ujabb megterhelésével szerezzük be ezen többletet, hanem egy uj gazdasági élet megnyitása utján, (Elénk helyeslés a balés a szélsőbaloldalon.) egy uj gazdasági politika inaugurálása utján, mert legbensőbb hitünk és meggyőződésünk, a melyet az élet az ország határain kivül mindenütt beigazol, az, hogyha Magyarországot felszabadítjuk gazdasági tespedéséből és a gazdasági közösség nyűgétől, — mert hogy az nyűg az egész vonalon, az kétségtelen, — ha megszabadítjuk az országot attól a tehertől, hogy egyrészt szinte prohibitiv vámokkal védjük a közös vámterületen belül a fejlett osztrák ipar továbbfejlesztését, másrészt megszorítjuk Magyarország hiteléletének fejlesztését azáltal, hogy a közös jegybanknak paritásos kifejlesztése melett a bankés az egész pénzügyi politika és hitelpolitikánk irányítását a Bécsben székelő főtanács és vezetőség kezébe adjuk. Ha ezzel szemben mi azt mondjuk, hogy át akarjuk terelni Magyarország székesfővárosába, a hol Magyarország egész közgazdasági élete lüktet és innen akarjuk intézni közvetlen benyomások, a helyzet közvetlen ismerete mellett és magyar emberek által, csakis magyar szempontokat figyelembevéve, ha ilyen módon akarjuk gazdasági életünket kifejleszteni, hitünk és bizodalmunk, mert ismétlem, a külföldi példák is e meUett tanúskodnak, hogy bizonyos átmeneti nehézségek, bizonyos rázkódtatások esetén is, ezzel a gazdasági felszabadulással uj gazdasági életet és fellendülést fogunk elérni. Sőt ki merem mondani nyíltan, uj adóalanyokat teremtünk a nélkül, hogy a meglevőket ujabb terhekkel megrónánk, a melyeknek jövedelmeiből azután jutna az ország belső konszolidálására, kiépítésére, a szocziális kérdésekre és egyúttal a dinasztia, az uralkodó törekvéseinek a honorálására, még a véderő fejlesztésére is. Ezek a törekvések azok, a melyek sajnos, minket egymástól elválasztanak és a melyeknek egyik momentuma, sarkköve, fundamentuma az önálló magyar bank és ez, hogy német kifejezést használjak, nálunk nem egy Steckenpferd, hogy csak azért is önálló jegybank ! Nem, legbelsőbb hitünk és meggyőződésünk mindannyiunknak, hogyha megteszszük, már maga az a tény, hogy itt egy önálló jegybank működik, hogy Magyarország visszahódította önálló rendelkezési jogát, már maga ez a tény oly uj gazdasági fellendülést teremtene, a mely azután jóval bőkezűbbé és adakozóbbá tehetné ezt az országot á dinasztiával szemben és a kenyérért könyörgő társadalommal szemben. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, hogy eltekintve ettől, a dinasztiának is érdeke, hogy Magyarország és Ausztria között ezek az örökös súrlódások a közös gazdasági intézmények terén végre megszűnjenek. (Igaz! Ugy van ! a szélsőljaloldalon.) Itt, ha méltóztatnak, megengedni, megemlékezem, egész röviden arról a mit Max Wirth, egy Osztrák közgazdász »Die Notenbankfrage« czime alatt megirt könyvében mond (olvassa) : »Csökkentenünk kell a súrlódási felületeket Ausztria és Magyarország között — és hozzátette — előbb-utóbb ketté kell tehát e czélból választanunk a jegybankot.« Teljesen ez a felfog mely minket is vezet, hogy ez a jegybank bármilyen szépen működik is, bármenynyire ki legyen és épitve, annak paritása az összes külsőségekben, a kettős igazgatóságban, az igazgatótanácsban és mindenben. Ezek formailag szép dolgok, sikerek, eredmények, elismerem én azokat, a lépegén azonban, a mit a t. előadó ur is a való igazságnak megfelelően kifejtett, hogy a jegybank bankpolitikája egy kézben van, változtatni mindaddig nem lehet, a mig közös lesz a jegybank. Én azt hiszem, hogy Max Wirthnek igaza van, a frikcziós területeket mindinkább redukálnunk kell. Annál is inkább érdeke ez a monarchiának, a nagyhatalmi szempontnak, a dinasztikus szempontnak, mert nagyon jól tudjuk, hogy a gazdasági érdekek, a gazdasági frikcziók hátraszoritása az, a kenyérkérdések, ezek azok a problémák, a melyek legjobban hatnak az emberek lelkületére, ezek a kérdések azok, a melyek az elégületlenséget a leg-