Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.
Ülésnapok - 1910-80
80. országos ülés 1911 január 19-én, csütörtökön. 85 nagyobb mértékben képesek szítani, pedig nincs uralkodó, sohasem volt, és a XX. században legkevésbbé lehet uralkodó, a kinek érdeke volna e súrlódásokat, a kenyérkérdések feletti izgalmakat fentartani, és a ki nem igyekeznék azok ekimitására. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Különben ezt a gondolatot egy külföldi kiváló elsőrendű nemzetgazdász, névszerint Goytein müncheni nemzetgazdaságtani tanár is hangoztatta, a ki ugyancsak egyik munkájában azt irta, hogy oly különböző gazdasági fejlettségű országok, mint Magyarország és Ausztria, nem alkothatnak sokáig közös vámterületet. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldahn.) Ezt nem én mondom, hanem mondja Goytein, a müncheni egyetemen a nemzetgazdaságtan tanára, a kit mindenesetre pártpolitikai szempontok nem vezéreltek akkor, a mikor e kijelentést megtette. (Mozgás. Közbeszólások a jobboldalon : Még van egy félóra!) T. képviselőtársamnak, a ki közbeszólt, hogy még van egy félórám, (Mozgás. Elnök csenget.) megjegyzem, hogy azt, a mit elő akarok terjeszteni, redukálnom kell, különben kénytelen lennék a t. ház türelmét 3 órán túl is igénybe venni, én pedig különösen a tegnapi inczidensek után igyekezem, hogy 3 órára, de legfeljebb néhány perczczel három után, befejezzem beszédemet. Lovászy Márton : Itt maradunk 4-ig is szívesen. Gr. Batthyány Tivadar: Egyébiránt mondhatom, hogy már nem rövid parlamenti multamból, ha másról nem ismernek is, de arról, hogy hosszan tudok beszélni, már volt alkalmuk a t. uraknak engem megismerni. (Derültség.) Egészen röviden legyen tehát szabad még egy kissé megvilágítanom Ausztria eljárását az önáUó bank és készfizetési egész akczióval szemben. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak emlékezni, hogy a midőn a kiegyezési tárgyalások 1907-ben megindultak, akkor elsősorban Ausztriában azokkal az allűrökkel léptek fel sajtóban és egyéb nyilatkozatok utján, hogy a mennyiben Magyarország meg nem hosszabbítja 1917-ig a közös vámterületet, az osztrákok nem adják meg nekünk az áldásthozó intézményt, a közös bankszabadalom meghosszabbítását. A t. urak bizonyára azt hitték, hogy mi, a kik akkor többségben voltunk a parlamentben, és a kiknek némi kis szavunk volt az ország ügyeinek intézése körül, megijedünk. De mikor észrevették az osztrákok, hogy a fenyegetést nem vettük fenyegetésnek, hanem mint örvendetes elhatározását üdvözöltük az osztrákoknak, hogy ők sem akarják tovább fentartani a bankközösséget, akkor taktikát változtattak, és azt hirdették sajtójukban és mindenfelé azt magyarázták, hogy mit akarnak a magyarok, nem képesek az önálló jegybankot összehozni, még az alaptőkét se lennének képesek biztosítani és sajnos, mi a szuggesztiók korát éljük, ezt át tudták vinni a Lajtántúlról Magyarországra is, és itt is találkoztunk ugyanazon felfogással, hogy mi nem leszünk képesek a jegybankot felállítani, mert hiszen az alaptőkét sem tudjuk összehozni. Olyannyira ment ez a szuggesztió, hogy jóhiszemű magyarok kezdtek minket tanácsokkal ellátni, hogy miképen lehetne 100—150 milliós alaptőkét valahogy összekoldulni ? A mikor azután ettől sem ijedtünk meg, ennek a fenyegetésnek és szuggerálásnak hatását is szépen hagytuk magunk felett elsiklani és követeltük a kiegyezési tárgyalások végső akkordjai során a legerősebben, hogy azon jogunkat, hogy 1911 január 1-ére felállithassuk az önálló bankot, biztosítsuk: akkor igenis egyszerre megkezdődött a nagyszerű Rückwertskonzentrirung az egész vonalon Ausztria részéről és akkor Ausztria volt az, a mely tűzokádóhegy módjára szidott, szapult minket, Justh Gyulát, Holló Lajost és engem elsősorban és az egész függetlenségi tábort, vezérczikkeket ontottak ellenünk, hogy fel akarjuk borítani a monarchiát, hogy végveszélybe sodorjuk ezt a birodalmat, — miként ők mondják — és hogy az osztrák érdekek semmikép meg nem engedik, hogy a bankközösség feloldassék. Engedelmet kérek, a midőn komoly áüamférfiak és az általuk szuggerált sajtó (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! a bal- és a szélsőbaloldalon. Elnök csenget.) ilyen nevetséges eljárást követnek egy nemzettel szemben, a mikor az osztrákok ijesztgetések- és rémitgetésekkel akarnak egy nemzetet a maga jogainak érvényesítésétől eltéríteni: akkor én azt hiszem, hogy helyesen az jár el, a ki megmarad a maga álláspontján, a ki a törvényben biztosított jogok alapján ilyen partnertől mielőbb szabadulni akar. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) De legyen szabad egész röviden megvizsgálnom, hogy minő eljárást követek önökkel, a többséggel szemben ? Azt hiszem, sértés nélkül mondhatom, hogy az igen t. többség a maga munkapárti alakulásakor kiadott programmjával mindenesetre egy oly programmot vállalt és proklamált, a mely az osztrák köröknek sokkal tetszetősebb és szimpátikusabb, mint a mienk. Ez kétségen felül áll, ezt tagadni nem lehet, hiszen tulaj donképen az igen t. többség mindössze beígérte vagy programmjába vette, hogy az egész vonalon, a véderő, a bankközösség meghosszabbítása stb. terén vállalja azt, a mit Bécs óhajt. Az urak csak két petitumot, vagy feltételt szabtak ehhez : az egyik volt a kilenczes bizottság programmjának megvalósítása, — de ez nem tartozik ide és azt hiszem, hogy ez is már a temető felé indul — a másik volt a készfizetések felvétele. Holló Lajos: Az is végre van hajtva! Gr. Batthyány Tivadar: És ime, midőn önök ezzel az egy követeléssel jöttek, a melyet a kormányuk is programmjába vett, és a melyet önök a választóknak is beígértek, a midőn tehát önök a lojalitásnak legvégső előzékenységével hajlandók deferálni, hogy a király és nemzet között — miként méltóztattak mondani — az egyetértés helyreállittassék és ápoltassék, a midőn ezen