Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-80

80. országos ülés 1911 január 19-én, csütörtökön. 67 szívesek lesznek meghallgatni — megczáfolni. (Halljuk ! Halljuk ! balfdől.) Abból indult ki t. képviselőtársam, hogy előveszünk egy függetlenségi párti választót és ahhoz kérdéseket intézünk. De Hegedüs Lóránt t. képviselőtársam nem hagyja ezekre a kérdésekre azt a függetlenségi párti választót felelni, hanem ő maga válaszol, (Derültség. Ugy van! balfélől.) pedig tudtommal ő nem függetlenségi párti választó. A magam részéről nagyon szivesen látnám, ha az lenne, de addig, a mig a munkapárt ilyen erős és hatalmas, nem hiszem, hogy függetlenségi párti választó lesz. Tehát nem fogadhatom el azokat sem, a miket ezekre a kérdésekre válaszolt. En azonban függetlenségi párti választó vagj^ok. Egyáltalában nincs több pénzügyi tudásom, mint egy függetlenségi párti másik választónak, mégis bátor leszek ennek a szaktekintélynek szavaira következőkben válaszolni. Azt mondta t. képviselőtársam beszéde elején, hogy »a készfizetések felvétele« egy szörnyű germanizmus és ő egy jobb kifejezést ajánl e helyett a parlamentnek: »a pengőfizetések m'egkezdése« kifejezést. En azonban azt mondom, hogy ennek a javaslatnak nem az volt a baja, hogy ennek »készfizetések megkezdése* az elnevezcse, hanem az, hogy sem a készfizetések felvétele, sem a pengőfizetések megkezdése nincs meg benne. (Ugy van! Ugy van ! balfélől.) Ez a hiba, nem pedig az, hogy a készfizetések megkezdése kifejezésben bizonyos germanizmus nyilvánul. Azt mondja t. képviselőtársam, hogy ez az intézmény legfőbb motorereje kell hogy legyen hiteléletünknek, biztos őre és befejezője valutánknak, azonkivül kell hogy előmozditsa, hogy a magyar papírok és értékek külföldön és Ausztriában mennél tökéletesebben, az eddiginél tökéletesebben elhelyezhetők legyenek. Tudtommal Hegedüs Lóránt t. képviselőtársam a Magyar Altalános Takarékpénztárnak is igazgatója. Ez a takarékpénztár zálogleveleket is bocsát ki. Kérdem most már t. képviselőtársamtól, hogy az osztrákok ennek az intézetnek zálogleveleit csupán Magyarország iránti előzékenységből, mi irántunk való szeretetből fogadják el, vagy talán ennek a Magyar Altalános Takarékpénztárnak záloglevelei nem volnának jók akkor, ha nem Osztrák-Magyar Bank, hanem önálló magyar bank lenne ? Én sokkal többre tartom a Magyar Altalános Takarékpénztár zálogleveleit, de a többi magyar zálogleveleket is, semhogy azt lehessen mondani, hogy a mi szép szemünkért szívességből fogadják el ezeket a papírokat. Nem a mi kedvünkért, nem előzékenységből fogadja el Ausztria ezeket a zálogleveleket, hanem azért, mert ez jó üzlet neki. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ha Ausztria nem fogadja el a mi papírjainkat, el fogja fogadni más, ha nem is Ausztria vagy Németország, mert egy biztos papirt, egy biztos záloglevelet igenis mindenkor el lehet helyezni. (Élénk helyeslés balfélől.) Beszéde további folyamán azt mondta az én igen t. képviselőtársam, hogy ha egy függetlenségi polgárnak felolvasnák azt, hogv (olvassa) : »ez a rendelkezés csakis az Osztrák-Magyar Bank szabadalmának meghosszabbítása esetére és pedig az illető törvények legfelsőbb szentesítésének időpontjától kezdve ezen szerződés lejártáig lesz érvényben*, akkor ez a függetlenségi párti választó mennyire felháborodnék ezen, hogy hogyan, a függetlenségi párt kötött egy ilyen egyezményt és belement a Benedikt-féle formulába, a melylyel kikapcsolta teljesen a bankkérdést ? És ezt kvázi ugy magyarázta a t. képviselőtársam, hogy ezzel a koaliczió a közös bank alapját vetette meg. Hát, t. képviselőház, én épen teljesen ellenkező véleményben vagyok. En azt a Benedikt-féle formulát az önálló magyar bank érdekében sokkal jobbnak tartom, mint ezt a bankjavaslatot a készfizetések kérdésének megoldása érekében. Jobbnak tartom pedig azért, mert a mikor a függetlenségi párt, jobban mondva a koalicziós kormány, ezt a formulát elfogadta, nem gondolhatott arra, hogy majd 1910-ben vagy 1911-ben, a mikor ezt a javaslatot tárgyalja, akkor már nem lesz többségben, hanem hogy időközben, akármilyen módon, a munkapárt jön be többséggel a házba. A koalicziós kormány tehát azzal a meggyőződéssel fogadta el a Benedikt-féle formulát, hogy kikapcsolja akkor a bankkérdést, és 1911-ben arra az álláspontra fog helyezkedni, hogy a bankszabadalmat többé nem hosszabbítja meg. Hogy ha ezt a t. túloldal most meg nem teszi, ez nem a Benedikt-féle formulának a hibája, hanem hibája, szerintem, a túloldalnak. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Beszédének további folyamán azt is mondja Hegedüs Sándor t. képviselő társam, hogy Kossuth Ferencz t. képviselő ur tiltakozott az ellen, mintha az a 2%-os kvótaemelés a bankügygyd volna kapcsolatos. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, t. képviselő urak ! Kovács Gyula : Hát t. képviselőház, a 2%-os kvótaemelés, szerintem sem tartozik a bankügyhöz. Azonban azt Hegedüs Lóránt t. képviselőtársam is elismeri, hogy bizonyos engedményeket igenii elértünk, (nem mi, mert én nem tartoztam a koaliczióhoz), hanem elért maga a koaliczió. És én kérdem Hegedüs Lóránt t. képviselőtársamtól, hogy ha a két kormány annak idején mindenben megegyezett volna, csak a kvóta kérdésében nem tudott volna megegyezni, hogy akkor mi történt volna ? Ugyebár a kvóta nem maradt volna függő-kérdés; hanem felsőbb döntés alá került volna % És tudja-e, meri-e egész határozottsággal állítani az én igen tisztelt képviselőtársam azt, hogy ez a döntés olyan lett volna, hog}^ a 2%-os kvótaemelés nem következett volna be. Nem azért kérdem ezt, mintha nem volna igazunk abban, hogy az előbbi kvótát kellett volna akkor fentartani, de egész határozottsággal kijelentheti-e, hogy a döntés esetleges illetéktelen befolyások révén nem lett volna-e szintén 2%-os emeléssel járó és akkor még attól a kevés rekompenzácziótól 9*