Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-90

96. országos ülés 1911 január 31-én, kedden. 379 komolysággal hangoztatott aggályokat és érveket czáfolni, akkor én igenis komolyan kívántam ezzel a kérdéssel foglalkozni; (Ugy van a szélsőbaloldalon) komolyan törekedtem arra, hogy állapittassék meg a vita utján az, hogy vájjon melyik álláspont a helyesebb, az-e a mely minden indokolás nélkül egyszerűen odaveti, hogy igenis közös bank kell, a nélkül, hogy megmondaná, hogy miért, avagy pedig a mi álláspontunk, a mely egyenesen azt mondja, hogy gazdasági érdekeink követelik azt, hogy az önálló bank felállittassék; ez politikai tradieziónk, a melytől soha el nem tértünk és eltérni nem fogunk és ezen politikai követelményünket gazdasági érvekkel igyekszünk támogatni. (Helyeslés a szélsőbáloldalon. Mozgás és zaj. Halljuk! Halljuk !) Elnök: Csendet kérek! Jaczkó Pál: Ugyanakkor, midőn politikánk azt kivánja, hogy Magyarország függetlensége és önállósága minél előbb eléressék s hogy az önálló bank épen azért minél előbb felállitassék, ugyanakkor gazdasági érvekkel igyekszünk bebizonyítani azt, hogy a közös bank szabadalmának meghosszabbítása nincs érdekünkben; hogy az önálló bank igenis felállítható és mert felállítható, eo ipso fel is állítandó. (Helyeslés a szélsobaloldahn.) T. ház! Akkor, midőn eddigi beszédem folyamán igyekeztem, a mennyire csak lehetséges, érvekkel és adatokkal támogatni álláspontomat; a mikor egyenesen azokat az aggályokat és skrupulusokat igyekeztem megezáfolni, a melyeket a túloldalról hallottunk, (Halljuk! Halljuk!) vagy a melyek írásban és szóban más oldalról is értésünkre jutottak, igyekeztem ezekkel szemben demonstrálni azt, hogy azok az aggályok és érvek nem komolyak, a melyek az önálló bank felállításával szemben felhozhatók. (Halljuk! Halljuk! balfelöl. Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Jaczkó Pál: Az átmeneti nehézségek tekintetében elismertein, sőt hangsúlyoztam, hogy ezek az érvek és aggályok a legkomolyabbak, a melyek az önálló bank felállításával szemben felhozhatók. Ezek közül ragadtam ki előbb a diszázsió és diszparitás kérdését, a melylyel igazolni igyekeztem azt, hogy vannak olyan aggályok, mint pl. ez volt, a melyek mondhatnám a mi malmunkra hajtják a vizet és a melyektől tartanunk nem kell, még ha be is következnének, s a melyeknek hátrányát nem látnók, hanem előnyeit élveznők. Most áttérek az átmeneti nehézségek egy oly alakjára, a melytől magam is tartok és ez abban áll. hogy ma az állampapírok abban az előnyben és kedvezményben részesülnek, hogy az osztrák piaezon állami pénztárakban és a bíróságoknál óvadékkép elfogadtatnak, sőt takarékpénztáraknál és biztosító-társaságoknál elhelyezésre alkalmas papírokként kezeltetnek. Ezen kedvezmény megszűnik abban a perezben — még pedig, sajnos, kiegyezési törvényünk záró jegyzőkönyvének talán második czikke szerint, — a mikor a bankszabadalom lejár. Itt nem apellálhatunk arra, a mit az előbb voltam bátor kifejteni, hogy az osztrákok elég okos, előrelátó kereskedők lévén, bizonyos kisebb áldozatokra feltétlenül készek lesznek csak azért, hogy mint jó szomszédok, borsot törjenek az orrunk alá, de annak az áldozatnak megvan ós megvolt az idő- és értékhatára is. (Halljuk! Hátijuk! balfelöl.) A mint lecsillapodik, megszűnik a felháborodásuk és újra hitelre van szükségünk, a melyet ők jónak gondolnak, feltétlenül ki fogják azt szolgáltatni, hogy ha piaezunkon bármi tekintetben nyereségre van kilátás, azt feltétlenül fel fogják keresni. Ebben az esetben azonban nem számithatunk erre és az átmeneti nehézséget épen abban látom, hogy ez a zárójegyzőkönyv egyenesen azt a kifejezést használja, hogy abban a perezben, a mikor az Osztrák-Magyar Bank szabadalma lejár, ez a kedvezmény megszűnik, vagyis ennek következménye az, hogy a takarékpénztáraknál és a biztosító társaságoknál letétben lévő állami értékek beváltandók vagy kicserélendők lesznek. Mindenesetre fontos kérdés reánk nézve ép azért annak a megállapítása, hogy körülbelül milyen érték lehet melynek az én meggyőződésem szerint is, ha nem is teljes, de nagy részbeni visszaváltásáról eleve is gondoskodnunk kell. Nem hallgathatom el azon aggályomat, hogy azt hiszem, hogy helyesebb volna, ha módunkban van ezen értékpapírokat át nem venni, hanem másokkal átvétetni, inert hiszen természetesen épen az önálló jegybank felállítása idejében nekünk alaptőkére, forgalmi tőkére, nagyobb szükségünk van, ennélfogva helyesebb, hogyha a megoldást máshol keressük. A mennyiben azonban nem lehet ezen a dolgon máskéjDen segíteni, leghelyesebb, ha előre is elkészítjük és elhatározzuk annak a módját és lehetőség szerint a megoldási proczesszusát, hogy ezek hogyan válthatók be. Azért nagyon sajnálom, hogy bár utána jártam, de megállapítani nem tudtam, — mert erre nézve kellő útmutatást és kellő adatokat beszereznem nem sikerült — hogy körülbelül mennyit tehet ki az az érték, a mely pénzintézeteknél és biztosító társaságoknál, osztrák állampénztárakban elhelyezést nyer. Arra nézve, hogy a takarékpénztáraknál és biztosító társaságoknál az államkölcsönkötvények körülbelül mily mennyiségben vannak, némi tájékoztatást nyújt Müller Vilmos könyvében, a ki ezt 1907-ben 63 millióra teszi; de azt, hogy a bírói letétben és az állampénztáraimul mennyi van, erre nézve semmi támpontot szereznem nem sikerült. De ezen 63 millió korona alapul vételénél, vagyis azon öszszegnél, a melyről tudjuk, hogy az osztrák takarékpénztáraknál és biztosító intézeteknél va,n elhelyezve, bizonyos részszel nem kell számol48*