Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.
Ülésnapok - 1910-88
328 88. országos ülés 1911 január 28-án, szombaton. cziájuk nincs és nem is lehet, a belügyministerium menetére és hivataloskodására, ott expektorálták magukat, oly tisztviselőket gyanúsítottak meg, a kiknek abszolúte semmiféle részük abban nem volt és nem lehetett, hogy engem bármily irányban informálhassanak. (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon : Érdekes! Felkiáltások a jobboldalon: Honnan tudja?) Honnan tudom ? ügy látszik, a nevekre is kíváncsi a közbeszóló t. képviselőtársam. Méltóztassék megengedni, hogy utaljak a felirati vita folyamán mondott beszédemre, midőn én minden állításomat neveknek felemlitésével támogattam. Akkor azt mondták az urak, hogy ez nem más, mint elejétől végig személyeskedés ; most meg, mikor tényeket mondok és neveket nem hozok fel, akkor ez nem tetszik. (Zaj.) Én, t. uraim, ennél a témánál tovább időzni nem szándékozom, hanem kijelentem, hogy magánúton ugy az igen t. ministerelnök urnak, mint bárkinek, ki a dolog iránt érdeklődik, nagyon szívesen nevekkel is adok felvilágosítást. (Helyeslés balfelöl.) T. képviselőház ! Ha egy olyan szerződés megkötéséről van szó, mely a mi közgazdasági és szocziális életünket közelről érdekli, mondhatnám életbebevágó kérdéseket foglal magában, akkor megkövetelhetjük, hogy érvényesüljön ezen szerződés megkötésénél is azon régi parlamenti gyakorlat, mely különben az egész világ parlamentáris államaiban dívik, hogy tessék azt a szerződést a nyilvánosság előtt tárgyalni, tessék azt törvénybe való beczikkelyezés végett ide a képviselőház elé terjeszteni. Ez volt a gyakorlat a múltban, és ezt követeljük a jövőre nézve is. (Helyeslés a baloldalon.) T. uraim ! Áttérve már most interpelláczióm tulaj donképem anyagára, méltóztassék nekem megengedni, hogy csak egész röviden, nehogy túlságosan igénybe vegyem szíves türelmüket, a kérdés előzményeire mutassak rá. Azzal mindenki tisztában van és tisztában kell hogy legyen, hogy a kivándorlást semmiféle erőszakos eszközzel elnyomni és visszatartani nem lehet. Számolni kell, t. uraim, azzal a ténnyel, hogy mi itt egy modern népvándorlási mozgalommal állunk szemben, melynek indító okai egyrészt az elszegényedés, másrészt a vagyonszerzési vágy, azonkívül a kényszerűség. Ezért az államhatalomnak nem az a hivatása, hogy közigazgatási tisztviselőkkel, csendőrökkel és határrendőrökkel, szóval fogdmegekkel ezeket a kivándorlókat nyakoncsipje és ugy hozza haza, hanem helyes intézkedésekkel és pedig törvényhozási intézkedésekkel kell odahatni, hogy a kivándorlás tisztességes irányba terelődjék, hogy ezek a kivándorlók ne legyenek kitéve a különböző hajóstársaságok és lelkiismeretlen ügynökségek csábításainak, (Helyeslés balfelől.) hogy ne legyenek kitéve, mikor útnak indulnak, a kivándorlási ügynökök, csalók és egyéb ilyen — bocsánat az idegen kifejezésért — Hochstaplerek kizsákmányolásának, és gondoskodjék a kormány arról, hogy azok a kivándorlók, míg rendeltetési helyükre jutnak, a magyar állam gyámkodása és felügyelete alatt tehessék meg ezt az utat, és ha rendeltetési helyükre érkeztek, köteles a magyar állam az ő áldó kezét éreztetni azzal a kivándorlóval, hogy ne szűnjék meg benne az anyaország iránt való szeretet, hanem a visszatérési vágy éljen benne és ha visszatér, azt meg kell neki könnyíteni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház ! Ezt az ideát az 1904. évi országgyűlésen gróf Tisza István akkori belügyminister igen szépen fejezte ki, és méltóztassanak megengedni nekem, hogy egy rövid passzust ezen beszédből felolvassak (olvassa) : »A mint méltóztatnak tudni, a törvényhozást az 1903 : IV. t.-czikk megalkotásánál az az igen helyes alapgondolat vezette, hogy ha már a kivándorlási áramlatnak útját állani tiltó eszközökkel nem lehet, ha már itt egy igen fájdalmas ténynyel állunk szemben, melylyel nem számolni struczpolitika volna, akkor sokkal helyesebb nem közigazgatási sikanériák utján akadályozni a dolgot, hanem gondot kell viselni arra, hogy a kivándorlási ügy tisztességesen, és a mennyire lehet, a magyar nemzeti szempontoknak megfelelő módon kezeltessék, vagyis, hogy a kivándorló megóvassék az ügynökök különböző túlkapásaival és az ügynökök által való kizsákmányoltatással szemben, és másfelől a kivándorló azon útjában, mely őt a messze idegenbe viszi és abban a messze idegenben érezze a magyar állam gondoskodó, támogató és az ő érdekeit megvédeni igyekvő kezét.« Ez a felfogás érvényesült a többi kormánynál is, különösen a mostanit megelőző kormánynál, gróf Andrássy Gyula belügyministernél, a ki minden tekintetben igyekezett ennek érvényt szerezni és épen a mikor ennek érvényt igyekezett szerezni, jutott összeütközésbe azzal a Poollal, mely semmiképen nem akarta magát a törvény világos rendelkezésének alávetni és ennek híján kérte a szerződéses viszony létesítését, a konczessziót. Emlékeztetek mindekit a 80-as és 90-es évek kivándorlási mozgalmaira, a mikor népünk szabad prédául volt odadobva a kivándorlási irodák és hajószállító vállalkozók szabad versenyének. Számtalan volt azoknak az irodáknak a száma, melyekkel az országot behálózták és végre olyan mérvet öltött a csábítás és izgatás, hogy a társadalom emelte fel tiltakozó szavát. Hiszen elég nekem ezt a nevet említenem, hogy Missler és mindenki kell, hogy emlékezzék azokra a visszaélésekre, a melyek akkor, miután törvényhozási intézkedés nem volt, megtorlatlanul maradtak. A közvélemény nyomása alatt létrejött az 1903: IV. t.-czikk"" a kivándorlásról. Ebben a törvényben különös gondoskodás tárgya volt az, hogy a kivándorlásra csábítás megnehezittessék és szabadságvesztés, nagy pénzbüntetések lettek megtorló eszközül felvéve. A törvény szigora azonban megtört az ügynökök és efféle emberek raffináltságán, nem volt rá mód és alkalom, hogy megakadályoztassék. Az akkori kormány és belügyminister, gr. Tisza