Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-88

88. országos ülés 1911 jai a kommercziális és ipari hitellel. Ez a hasonlóság — azt hiszem — vitte rá egy

f különben nagyon tisztafejű kollégámat, Kelemen Samut is arra, Jiogy azt mondta, hogy a mezőgazdaságnak idomulnia kell az Osztrák-Magyar Bank alapszabályaihoz ! Ilyent mondani a tudomány mai állása mellett, már legalább is — anachronizmus. Ismét csak visszatérek arra, hogy nem a mezőgazdaságnak kell az alapszabályokhoz idomulnia, hanem a bank alapszabályainak a mezőgazdasághoz. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Szó sincs róla, a mezőgazdasági hitelnek ez az ingó része különbözik a földhiteltől és közelebb áll a kommercziális hitelhez. Először is magasabb kamatozást bir el, továbbá rövidebb lejáratú is lehet, nincs szükség 40—50%-os töilesztéses turnusra, hanem 1—5 év alatt olyan helyzetbe kerül a gazda, hogy visszafizetheti a kölcsönt. De semmiesetre sem felel meg a háromhónapos lejáratú váltóhitel! T. ház! Az a gazda, a ki pl. tehenészete részére borjut vesz a vásáron, az Osztrák-Magyar Banktól három hónapos váltóra vett pénzen, hiába rimánkodik az ő borjújának, hogy kedves borjúm (Derültség.) igyekezzél tehénné nőni három hónap alatt, mert azt az Osztrák-Magyar Bank alapszabályainak 60. §-a szigorúan megköveteli tőled. (Derültség.) Az a megátalkodott borjú egészen alapszabályellenesen,' nem három hónap alatt, hanem csak három esztendő alatt fog tehénné nőni. Az a műtrágya, a mit. őszszel, kölcsönvett pénzzel vesz meg és hint el a buzavetés alá a gazda, az sem fog három hónap alatt dus búzatermést hozni, hanem csak 12 hónap alatt vagyis négyszer három hónap alatt fog abból gabonát és majdan pénzt látni a gazda. Tehát még egy olyan nagy és tekintélyes intézet, mint az Osztrák-Magyar Bank, még az sem követelheti meg, hogy a mezőgazdaság az ő alapszabályaihoz idomuljon! (Derültség.) Megfordítva kellene ezt csinálni, ha azt akarnánk, hogy a magyar mezőgazdaság is részesüljön az OsztrákMagyar Bank áldásaiban és olcsó kölcsöneiben. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) De mindezideig erre nézve abszolúte semmi hajlandóságot nem láttunk az Osztrák-Magyar Bankban. Elmúlt 40— 50 esztendő a nélkül, hogy csak egy gondolattal is szolgálta volna ez az intézet a magyar földhitelnek ezt a Tészét, ezeket az igényeket. (Ugy van! balfelől.) És süket fülekre talált az Osztrák-Magyar Banknál és a magyar kormánynál az Országos Magyar Gazdasági Egyesület ilyen irányú legutóbbi felterjesztése is. S mikor ezt látom, eszembe jut ismét, hogy Széchenyinek »Hitel« czimű könyvében van egy fejezet, a melynek czime az, hogy »A magyar gazda ma nem viheti mezeit a lehető legnagyobb virágzásra«. Nos, t. ház, a mi 1830-ban igaz volt, sajnos, még 1910-ben is igaz, s ennek oka elsősorban KÉPVH, NAPLÓ 1910 1915. IV. KÖTET. nuär 28-án, szombaton. 313 épen az Osztrák-Magyar Bank érzéketlensége a magyar földhitel igényei iránt. (TJgy van ! balfelől.) Gróf Serényi Béla földmivelésügyi minister ur egy szép és okos beszédet tartott itt arról, hogy a magyar földnek többet kell produkálnia, hogy a drágaság kérdésének egyik legalaposabb orvosszere az, hogy ne külföldről hozzunk be nyersterményeket, mert szomorú lenne, ha már Magyarország sem birná a saját népét eltartani, hanem, hogy idehaza kell többet termelnünk. (Igaz ! Ugy van! balfelől.) Nos, t. ház, a többtermelés alapfeltétele egy jó földhitel, egy jó mezőgazdasági hitel. Mivel pedig az Osztrák-Magyar Bank és kevés kivétellel az összes nagy pesti pénzintézetek nem igen birtak érzékkel erre, azért lehet még ma, 1910-ben is alkalmazni Széchenyinek azt a mondását a magyar mezőgazdaságra. Pedig a mezőgazdasági hitelnek ez a személyi része, azok a követelmények, a melyeket ezen hitelfajtához támasztunk, mi agráriusok, ez az egész agrárprogrammnak legdemokratikusabb része. A nép legszélesebb, legalsóbb rétegei, a kisgazdáknak és zselléreknek milliói vannak érdekelve ebben a kérdésben. És azt hiszem, elsősorban ez a kérdés lebegett gróf Károlyi Mihály t. képviselőtársam előtt is. (Éljenzés a baloldalon.) a mikor a »Köztelek« lap szerkesztőségének ma egy hete tartott baráti vacsoráján egy nagyon tartalmas és hatásos köszöntőt mondott, a melyet azzal végzett, hogy mi agráriusok a magyar nemzeti demokrácziának vagyunk a katonái. (Igaz! Ugy van ! balfelől.) A haute fináncé az utóbbi időkben erősen kokettálni kezdett a radikalizmussal; az u. n. sötét reakczionárius, agrárius törekvésekkel szem ben meglehetős radikális tónusokat hallottunk a Lipótvárosban. (Halljuk ! Halljuk !) Kérdem, hogy azok a boldog, és legújabban radikális érzelmű Wertheim-kassza-tula-jdonosok hol voltak 15—20 év előtt, akkor, a mikor a szövetkezeti eszmét kezdte néhány becsületes magyar ember hazánkba beplántálni ? Azt a szövetkezeti eszmét, a mely a kisbirtokosra és a kisemberre nézve a személyi mezőgazdasági hitel kérdésének egyedüli alkalnias és lehetséges megoldási módja ? (Ügy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Midőn a szövetkezeti eszme beplántálásáról volt szó, akkor ezeket a radikális, liberális urakat sehol sem láttuk ! Ki honosította meg Magyarországon a szövetkezeteket ? Egy »népnyuzó« ezerholdas gazdag magyar földbirtokos, gr. Károlyi Sándor. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) Ki teremtette meg a mezőgazdasági áruhitelnek, az árufogyasztási szövetkezeteknek központját, a »Hangyá«-t ? Talán valami pesti bankár, vagy bankdirektor ? Nem, megint egy ilyen bőrkabátos, reakczionárius ezerholdas ! Es a liberális, a demokrata és radikális urak, voltak légyen akár a szocziáldemokrata táborban, akár pedig a pesti nagy pénzintézetekben, ezt a 40