Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-87

87. országos ülés 1911 jt (Tetszés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha nincs benne, külső eszközökkel beleoltani nem tudjuk. (Igás:! Ugy van! a bal- és a szélsöbáloldálon.) Ha a betegből hiányzik a vis vitális, az életerő, egy tuezat orvos tömheti bele patikáját: a betegnek használni nem fog. (Tetszés a bal- és a szélsöbáloldálon.) Hiszen ez volt a gyengesége az utóbbi évek iparakcziójának, az egész Szterényi-féle politikának. 0 is külső dolgokkal, masszírozással, villanyozással akarta pótolni az életerő hiányát, a gazdasági függetlenséget. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek a következménye azután az volt, hogy nem a hiányzó életfeltételeket adta meg, a gazdasági önrendelkezést, pénzrendszerünknek önállóságát, melyeknek kizárólag a nemzet termelési érdekeit kellene szolgálniok, mert ezt kellett volna tulajdonképen biztosítani. Ezért nem volt sikere munkájának és körülbelül ugy járt bizony, mint az a falusi felcser, ki a betegnél elmondotta: Én mindent megtettem, beszappanoztam, megborotváltam, tyúkszemeit is kivágtam, meg is köpültem, de itt már csak az Isten segíthet. (Derültség balfelöl.) O is külső, kicsinyes dolgokkal iparkodott a magyar ipari termelést lábra állítani, de inkább csak az orra előtt csiklandozta szagokkal, enni tulajdonképen nem adott neki; ismétlem ornamentikát csinált és nem organizmust. Ebből láthatjuk, hogy megint igaza van Kossuth Lajosnak, hogy a vámegység tulajdonképen a nemzet egyéniségét öli ki, végül pedig beleolvasztja a nemzetet a birodalmi egységbe. Történelmi példáink is vannak erre. Ott van a nagy német birodalom. Tudjuk, hogy Bismarck zsenialitása a partikuláris államokat és fejedelemségeket egy állami testbe akarta összeolvasztani. 'Ily czélból pedig a legbiztosabb hatószernek mit tartott ? A vámuniót. Ausztriát kizárta belőle, mert elszigetelni akarta. De a német államokat gazdasági és pénzügyi érdekközösségbe hozta össze és ez a reczipe bevált annyira, hogy most Ausztria akarja mivelünk bevétetni. Ok maguk is ugy fogják fel. Tessék elolvasni egy osztrák hisztorikusnak, Friedjungnak czikkét, melyet a Vossische Zeitungban irt, mikor a koalicziónak nem sikerült a gazdasági közösség békőit letörni a nemzet testéről. Ez az osztrák tudós diadallal megírta, hogy nagy veszedelem hárult most el az egységes birodalomról. (Olvassa): »Nem sikerült tehát a Habsburgok birodalmát ketté szakítani; mert a kiegyezési tárgyalások csak addig érdekelhették az európai hatalmasságokat, a míg félni lehetett, hogy' Magyarországot sikerül a függetlenségi párt erejével a gazdasági egységhői kiszakítani és külön önálló gazdasági területté átalakítani. Itt volt« — azt mondja — »a veszély, mert ezzel egy uj gazdasági szervezet jelentkezett volna a szerződő hatalmak között, és ez rögtön megváltoztatta volna Köinuár 27-én, pénteken. 293 zép-Európa gazdasági és politikai térképét.« Sajnos, ezt a gazdasági elkülönítést 1907-ben a koaliczió sem tudta kicsikarni. És ezért vádolják főleg a túloldalról a mi pártunkat, és, sajnos, azok is, a kik ezt a politikát velünk együtt csinálták. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldálon.) Sümegi Vilmos: ííávay Lajos! Hock János: Sőt tovább megyek; mi csak a gőzt adtuk hozzá, ők ültek a masinánál, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ők vezették a gépet, a melylyel keresztülgázoltak az ország érdekein, mert csakugyan igy van. (Mozgás jobbfelöl.) Ugy jártunk bizony az alkotmánypárttal akkor, mint a gavallér az ő pénzes, vagyonos feleségével; kicsinyli, mésalliance-nak tartja, a maga körében tréfál is felette, és nem viszi el az uri társaságokba, de azért a pénzéből élni, urat játszani jó. (Élénk derültség és taps a szélsöbáloldálon.) Ezért, mikor bennünket támadnak meg arról az oldalról, mindig eszembe jut egy nagyon érdekes megfigyelés, a melyet szegény megboldogult Tóth Béla beszélt el egyszer nekem. (Halljak! Sálijuk!) A Budapesti Hírlapnál volt ő értékes munkatárs ós mikor a Kalap-utczában . . . Egy hang (jobbfelöl): A bankról halljunk valamit. (Nagy zaj balfelöl.) Hock János: Én mindenkinek a színvonalához nem alkalmazkodhatom. (Élénk derültség, éljenzés és taps a szélsöbáloldálon.) O mondotta, hogy egyszer a szerkesztőségben megjelent a szerkesztők réme, a feltaláló, ez az, a ki körülbelül minden naj> munkát ad az újságíróknak — és elmondotta, hogy egy jiokolgépet talált fel, egy szárazföldi torpedót. Ebben a pillanatban mindnyájan ott hagyták a kutyanyelvet és mentek az ajtó felé, mert rögtön kihúzta a masinát, a torpedót a kabátja alól. Azt mondta, hogy nincs megtöltve. Tóth Béla kérdésére azután, hogy mikép működik a torpedó, azt felelte: kérem, tegyük fel, hogy ezer lépésnyire áll tőlünk az ellenség. Ezt beigazítjuk, ez fut körülbelül olyan gyorsasággal, mint egy közönséges katona. Ha most ezt megindítom, ezer lépésnyire van az ellenség, a kanócz ott meggyújtja a dinamitot, a gép felrobban és irtózatos pusztítást visz véghez. Azt mondotta erre Tóth Béla: Értem, de ha ez olyan gyorsan fut, mint az ember és valaki ezt megindítja, akkor az ellentáborból egy másik katona eléje fut és 500 lépésnél megfordítja és akkor a saját táborukban tesz kárt. A feltaláló válasza ez volt: Erre nem gondoltam. (Derültség balfelöl. Zaj jobbfelöl.) Azokat a támadásokat, a melyeket a kiegyezés miatt ellenünk intéznek, visszafelé sülnek el. A kiegyezésért a felelősséget ne csupán mi ránk méltóztassék hárítani, mi csak a kórust adtuk hozzá, a primadonnák a t. alkotmánypárti képviselők voltak. (Élénk helyeslés és taps a szélsöbáloldálon.) A mikor pedig Hegedüs képviselőtársam nagyon magasra