Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-86

86. országos ülés 1911 január 26-án, csütörtökön. 255 a mely mindenekelőtt a mi közjogi felfogásunkat igazolta, hogy őt nem kötelezi egy bizonyos határon túl egyoldalú megegyezés, a melyet Magyarország a maga királyával kötött; —ugyanaz, a mi ismétlődött 67-ben a kiegyezéskor is, — őt csak a szerződések kötik, a külföldi relácziók, ő tehát a viszonosság tekintetében egy jottányival sem megy túl azon a határon, a -melyet a harmadikkal kötött szerződés, mint kötelezettséget reá ró. Es itt — egyebektől eltekintve, nem akarok hosszadalmas lenni — különösen a vasúti tarifák kérdése játszott igen nagy szerepet. Mert hiszen bármennyit szavalnak itthon a mi szerencsés fekvésünkről, a mi közgazdasági nagy jövőnkről, mindig elfelejtenek egyet, hogy ellenkezőleg, mi a legszerencsétlenebb geográfiai fekvésben vagyunk, mert körülhatárol minket egész nyugati irányban és nyugati kivitelünk szempontjából Ausztria a maga vasutaival. Akkor kezdtek az osztrák vasutállamositások is komolyabb stádiumba léjjni. Vagyis azon alternativa előtt állottunk : vagy elfogadjuk a kvótaemelést, vagy kitesszük Magyarországot azon bizonyos vasgyürüvel, — méltóztatnak talán még emlékezni erre a terminus technicusra, a mely osztrák részről hangzott el — azzal a vasgyürüvel való össz?szoritásra, a melylyel osztrák részről fenyegettek. (Felkiáltások a jobboldalon : Borzasztó !) Megengedem, hogy a t. uraknak olyan gúnyosan borzasztó ; de engedj erek meg, a kérdés sokkal fontosabb, semhogy ilyen gúnyos közbeszólásokkal a felett napirendre lehetne térni, (ügy van ! ügy van !) Már most mit csinált a kormány ? Az előtt állottunk, hogy a két állam egymással a recziproczitás alapján állva, guerillaharcz fejlődött volna ki, ott nyugtalanitás, itt nyugtalanitás, mert hiszen mi is rendelkeztünk harczi fegyverekkel, mi is kiszedhettük volna az arzenálból a harczi fegyvereket és előállott volna az az állapot, hogy két politikailag, de, meggyőződésem szerint, gazdaságilag is egymásra utalt állam a legsúlyosabb harezban lett volna egymással, fogyasztotta volna kölcsönösen erőit, a helyett, hogy keresse a megegyezést, a mely egymás jogos gazdasági érdekeinek kielégítésével az egymás mellett békében való megélhetést lehetővé tette volna. Nem a harcztól való félelem, t. ház, hanem az akkori helyzet, a melyre Hegedüs Lóránt t. barátom jól emlékezhetik és a melyet pár szóval még magam is vázolni leszek bátor, súlyosbító hatással állította a kormányt szembe a nagy követeléssel és a kormány komolyan tanácsot ülve önmagával, akkor, a mikor a felett kellett dönteni, hogy mire. határozza el magát — mert nem kötötte le magát odáig véglegesen, bár megegyezés volt a részletekben, mindvégig fentartotta az e feletti elhatározás kérdésében szabadságát — a kormány ebben a helyzetben a kvótaemelés elfogadása mellett döntött. Döntött pedig azért, mert a mint a t. ház tagjai bizonyára emlékeznek, Magyarország 1873 óta olyan súlyos pénzügyi, gazdasági helyzetben nem volt, mint 1906-ban és 1907-ben. Az amerikai n agy válság éreztette a maga súlyos hatását Európaszerte. Anglia, Erancziaország, Németország siettek ellensúlyozni ennek a hatását, félmilliárd arany frank ment át akkor az uj világba, kisegítendő az ottani nagy gazdasági krízist. Ennek következménye az aranykivonás veszedelmének elhárítása czéljából az volt, hogy London felemelte a maga bankkamatlábát 7%-ra, Berlin 7%%-ra, mi 6%-ra, Páiis is 4%-ra. Méltóztatnak emlékezni ama tömegére a magyar papíroknak, a mely különösen Ausztriából és Francziaországbó! özönlött ide vissza a mi talán czáfolätául szolgál azok állításainak, a kik az önálló bank kérdésében azt vitatják, hogy ettől a visszaözönléstől nem félnek. Hiszen akkor összes nagy pénzintézeteink kénytelenek voltak nagy tőkéket tartalékban tartani a papírok visszavásárolhatására, és csak súlyosbította ezt a körülményt az, t. ház, hogy ErancziaoTSzág 110—120millió frank, penzióba adott váltót visszavont, mert hisz neki a maga czéljaira szüksége volt erre, a mint ugyancsak megvonatott bankok hiteles kijelölései szerint 110—120 millió korona hitel osztrák pénzintézetek részéről is. Méltóztassék csak visszaemlékezni, t. ház, nagy czégek, vidéki pénzintézetek, a melyek hitelképességéhez a kétségnek árnya sem fért, azon helyzet előtt állottak, hogy hitelüket megvonják. Tőkeerős vállalatok százai és százai voltak fenyegetve létükben ; és ha az Osztrák-Magyar Bank akkor hirtelen, rendkívüli segély gyanánt 100 millió korona hitel nyu tásával nem lép közbe és ha a budapesti nagy bankok is nem szövetkeznek abból a czélból, hogv üzletkörükön kívül álló ezreket és vállalatokát is anyagilag támogatnak, azoknak hóna alá nyúlnak, akkor egy irtózatos katasztrófa állott volna be, a melynek kútforrása az amerikai krízisen kívül, legalább osztrák vonatkozásban, az a bizonytalan helyzet is volt, a melyben a Idegyezési tárgyalások Magyarországon állottak. (Felkiáltások jobbjelóí : A tulipán !) T\ ház ! Arra a közbeszólásra, hogy a tulipán volt ennek oka, engedtessék meg nekem megjegyezni, hogy hiszen annak a mozgalomnak nem annyira gazdasági, mi t talán m

1 ább politikai czélja volt. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon. Zaj jobbjelóí.) Es legyen szabad megjegyeznem még azt is, — nekem, a ki nem vettem részt benne, hivatali állásomnál fogva nem. tehettem, mert mint tisztviselő, semmiféle politikával nem foglalkoztam — legyen szabad erre a közbeszólásra, nem a tulipánra való vonatkozásban, de általában azt a megjegyzést tennem, hogy igen sok más vonatkozásban fognak találkozni a t. urak azzal, hogy a feledékenységen kívül van Magyarországnak még egy remek tulajdonsága: a szalmaláng - lelkesedés. (Igaz! ügy van!) a mely bizonyos pillanatokban mindenre képes, de nagyon hamar azután a szalmaláng természete szerint ez a nemes láng is kialszik,