Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-83

178 83. országos ülés IMI január %3-án, hétfőn. dákokban is kifejezésre jut — igen élénken vigyáz arra, hogy bankparitása a külföldön minden tekintetben biztosítva legyen. így, ha jól emlékszem, Mendelsohnnak hívják azt az urat, a ki Berlinben vigyáz arra hogy a rubel értéke 2 márka 16 pfennigen alul ne maradjon, és ha feljebb megy, akkor elad és ha leszáll, akkor vesz, s ez által tartja fenn a paritást. Most, t. ház, a javaslat egyik pontjával kívánok foglalkozni, nevezetesen az adómentes bankjegy kontingensével. Igaz, hogy pártunk egyik tagja 500 koronára történő restringálás iránt adott be határozati javaslatot, azonban egész őszintén megmondom, tekintettel arra, hogy én azt vitatom, hogy az Osztrák-Magyar Bank hivatása, sőt kötelessége a hiteligényeket kielégíteni, ne nehezítsük meg az adómentes bankjegy-kontingensnél ezt a kérdést, és ebben a tekintetben szívesen járulnék hozzá olyan javaslathoz, a mely azt czéíozná, hogy a mennyiben az adómentes bankjegykontingensen felül bocsáttatnék ki a bankjegyek, ne 5%-os jegyadóval terheljük az Osztrák-Magyar jegybankot, hanem a mindenkori kamatláb magasságával. Ezzel azután elérhetnők azt, hogy az Osztrák-Magyar Bank így a hiteligényeket tisztán a jegyadó szempontjából — a mi igazán nem lényeges kérdés egy ilyen intézetnél, már az állami nyereség-részesedés szempontjából sem — ennél a kontingensnél könnyebben ki tudná elégíteni. A mezőgazdasági hitel kielégitése érdekében szólott már Mezőssy t. képviselőtársam is és felemlítette az Országos központi hitelszövetkezetet. Tényleg, ez az Országos központi hitelszövetkezet lenne az, a mely bizonyos kisebb érdekköröket a jegybank utján ki tudna elégiteni. Azonban mit látunk 1 Azt látjuk, hogy az Országos hitelszövetkezet csaknem kizárólag ipari, még pedig helyesen kisipari érdekeket elégít ki. A mezőgazdasági hitel ebben a tekintetben alig jöhet szóba. De ezeket a kisipari hiteligényeket is sokszor csak nagy veszteség árán tudja kielégiteni — és a mint Baross János t. képviselőtársam mondja, — körülbelül 800.000 korona veszteséget okozott a legközelebbi években is. Én másfél millió koronáról tudok, a mely veszteséget ezek a szövetkezetek ugyan helyreállították, de egy ideig nem adtak osztalékot. Mit mutat ez '? Azt, hogy nálunk a magyar kisipart az osztrák kapitalizmus, még pedig önző kajütalizmus tönkre tette, (Ugy van! balfelól.) és most már nincs kisiparunk, de nincs e helyett az a kárpótlásunk sem, hogy legalább magyar nagyipart tudtunk volna létesiteni. (Igaz ! Ugy van ! balfelól.) T. képviselőház ! Az önálló magyar jegybank felállitásánál kénytelen vagyok hivatkozni Kornfeld Zsigmond véleményére, bár ő nem foglalt mellette állást, de tárgyilagosságánál fogva nem zárkózhatott el bizonyos tények konstatálásától. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék megengedni, hogy egész röviden felolvassam az ő véleményét ebben a tekintetben. Az előbb ugyanis foglalkoztam azzal, hogy a jegybanknak közvetlenebbnek, intimebbnek kellene lennie a magyar gazdasági viszonyokkal, a mit eddig nem tudtunk elérni. Mit mond erre vonatkozólag Kornfeld Zsigmond ? Sümegi Vilmos: Okos ember volt) Ábrahám Dezső : Azt mondja : »Nem tagadható, hogy a külön magyar jegybanknak sokkal intimebb is lenne a jellege a magyar gazdasági életre nézve, mint a minőre a közös bank szert tehet.« Majd azt mondja : »Továbbá az is kétségtelen, hogy bizonyos rendszabályok, a melyek esetleg egyedül Magyarországra nézve látszanak szükségeselmek és a melyek alkalmazása a kormány beleegyezésétől függ, könnyebben keresztülvihetők, ha a megállapitásoknál más fórumok kizáratnak«. Mit jelent ez ? Nem jelent egyebet, mint azt, hogy maga Kornfeld is kénytelen volt legalább ebben a tekintetben az önálló jegybank jóságát és jövendőbeli haszna vehetőségét elismerni. (Ügy van ! Ugy van ! balfelól.) Sümegi Vilmos: Meg is mondta számtalanszor ! Ábrahám Dezső : Ezek után nem kivánok tovább az Osztrák-Magyar Bank jelenlegi politikájával foglalkozni. Eátérek az aktuális kérdésekre, (Halljuk ! Halljuk ! balfelól.) nevezetesen a készfizetés felvételére és a fizetési mérleg kérdésére. Már 1903 márczius 31-ikén benyújtotta az igen t. pénzügyminister ur a készfizetések felvételéről, helyesebben, jó magyarosan, a készfizetésekről szóló törvényjavaslatot. Méltóztassék megengedni, hogy igen röviden, a javaslatnak indokolásából egy-két részt felolvashassak. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja az indokolás (olvassa) : »Habár azok a várakozások, a melyeket az 1899-iki törvényekben foglalt intézkedésekhez általában, különösen pedig a jegybankügy ujabb szabályozásához és nem egy rendszer teljes kiképzésére szükséges adminisztratív intézkedéshez kötöttünk, teljesen beváltak és habár az a bizalom, a melylyel a valuta érdekében eddig megtett intézkedéseink és jegybankunk állapota a nemzetközi megítélésben találkozik, a nagy áldozatok árán megkezdett és folytatott művelet sikeres volta mellett már eddig is bizonyít: kétségtelen, hogy a gazdasági élet minden ágára kiterjedő termékenyítő hatását a reform teljesen csak akkor fogja éreztetni, ha egészen végre lesz hajtva*. Es itt jönnek a készfizetések : >>Pénzünk értékének állandó biztosítására ugyanis más mód nincs, mint az aranyban való kötelező készfizetés és az eddigi eredmények is csakis arra vezethetők vissza, hogy a külföld, ugy képességünkben, mint akaratunkban bizik, hogy a megkezdett utón tovább fogunk haladni és végül létesiteni fogjuk azokat a törvényes biztosítékokat, a melyek a mai tényleges állapotot a közakarat által szentesitett garancziákkal állandóvá tenni hivatva vannak«. Ezt az indokolást Lukács László pénzügyminister ur nyújtotta be 1903 márczius 31-én. De méltóztassék megengedni, hogy ezt az indokolást tovább olvashassam (Halljuk! Halljuk!