Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.
Ülésnapok - 1910-82
140 82. országos ülés 1911 január 21-én, szombaton. önök pedig itt bankjegyparitással akarnak bennünket traktálni. Hantos Elemér: Ermeparitás! Polónyi Géza: Nagyon nagy közbeszólási viszketege van a t. képviselőtársamnak. (Derültség a baloldalon.) Majd azután szóljon közbe, midőn már demonstráltam, hogy ön, t. képviselőtársam — ne vegye zokon — vagy nem érti a javaslatot, vagy nem ért engem. Hantos Elemér: Valamelyik közülünk nem érti! (Zaj.) Polónyi Géza: Papiros-paritás egyszerűen azért nem lehetséges, mert a paritásnak alapja a valuta-ércz belső értékének összehasonlítása Ugyanazon érez más külföldi érczének belértékével. A bankjegynek azonban belértéke nincsen, és a nullának megvan az a rossz tulajdonsága, hogy összehasonlítás alapjául azért nem szolgálhat, mert akármilyen magas számmal sokszorozzuk, mindig nulla marad, és mentől több nullával osztják, annál közelebb jutunk a végtelenséghez. Szóval a nullát nem lehet parifikálni, a. nullának nincs pari-ja. Ennélfogva önök egy egészen hamis, helytelen terminológiával dolgoznak, mikor a törvényjavaslatot megszövegezték a pari szempontjából, a mit rögtön ki fogok mutatni. Mert az a ji>aritás, melyről önök beszélnek a törvényjavaslatban, egyáltalában a világon nem exisztál, inert a bankjegynek van kurzusértéke, mint hitelpénznek van árfolyama, de nincs paritása, és a bankjegynek belső értéke hiányából nem is lehet paritása. Ha méltóztatik elolvasni ennek a törvényjavaslatnak 1. §-át, a bankaktának I. czikkét, akkor méltóztatik látni, hogy milyen képtelenségről van itt szó. A t, kodifikátor urak ugyanis nem tudván hogyan megszerkeszteni a törvényjavaslatot, csináltak egy definicziót, mely abszolúte lehetetlen. T. i. a^ I. czikkben azt mondják (olvassa) •. »Az Osztrák-Magyar Bank köteles minden rendelkezésére álló eszközzel gondoskodni arról, hogy jegyeinek a külföldi váltók árfolyamában kifejezésre jutó értéke — erre a szóra fektetem a súlyt, hogy jegyeinek értéke, a mi nincs — a koronaérték törvényes pénzlába p>aritásának megfelelően állandóan biztosítva maradjon.* Hát ez fából vaskarika, mert — a mint voltam bátor megjegyezni, — a bank-valutának mint jiapiros-valutának nincs értéke, hanem van mint hitelpapírnak árfolyama. A hol pedig bankvaluta, tehát papirosvaluta alapján értékeltetnek a tőzsdén az árfolyamok, ott nincs paritása a korona-pénznek, mert nem a korona-pénz szerepel a vásáron, mint értékmérő, hanem a bankó, a kettőt tehát paritásba állítani egyszerű képtelenség. Ok t. i. »a bankjegyek értéke« helyett kellene, hogy mondják, hogy »a bankjegyek hitele* és »a koronaérték törvényes jDénzlába paritása* helyett azt kellene mondani »relácziőja«. Ha azonban méltóztatik ezt a javaslatot, így a mint van, megnézni, ez érdekes konkluzumra vezet. Tessék vele együtt kombinálni a bankakta 111. §-át és nyomban rájön az egész képviselőház, hogy itt mindenről van szó, csak a készfizetések biztosításáról nern, mert a bankakta 111. czikke csak addig kötelezi a bankot a paritás fentartására, és az u. n. vis major esetét kivéve csak akkor vonja meg a banktól a szabadalmat, a mig a készfizetések be nem következnek. T. i. a készfizetések felvétele esetén ez a törvényjavaslat egyenesen elejti azt, hogy a bank köteles lenne a devizával a paritást fontartani. Méltóztassék megnézni a 111. §.-t; ez igy van. Ebből igen sok és súlyos konzekvencziát lehet és fog kelleni levonni. De nem foglalkozom most ezzel a kérdéssel, hanem rátérek a dolog gazdasági részére és kimutatom a következőket. (Sálijuk!) Először is a devizáknak ennél az ügynél való szereplésével legyünk tisztában. Nagyon sok tévedést kellene itt eloszlatnom, de csak a lényegére utalok rá. Azt a nagy tévedést kell kiküszöbölnöm, hogy Magyarországnak a devizajjolitika egyáltalában érdekében áll és rá kell mutatnom arra, hogy itt az egész ország óriási nagy tévedésben van. Tessék megnézni a törvényjavaslathoz csatolt 9. tabellát és akkor rá fog jönni Magyarország, hogy az OsztrákMagyar Bank deviza-forgalma az 1909. esztendőben 6 milliárdot meghaladó összeget tett ki. Ha pedig kérdezzük, hogy mennyi esett ebből Magyarországra, akkor kapunk egy 600 milliós tételt, tehát a 6 milliárdot kitevő devizából Magyarországot csupán 600 millió, vagyis mindössze csak 10 % érdekelte. Ha most tudni akarom, hogy ez a deviza mennyi hasznot hozott, rájövök arra, hogy mindnyájan tévedésben voltunk. A deviza nem hasznos üzlet, ellenkezőleg, a deviza-politikára a bank nem ritkán a legnagyobb mértékben ráfizet. Hogy pedig mennyit hoz jövedelemként, tessék megnézni a 14. táblát és megtalálják azt, hogy ez a 6000 millió koronányi devizaforgalom négy millió korona haszonnal záródott. Ha most méltóztatik a négy milliót szembeállítani a 6000 millióval, méltóztatik ka,pni egy kvótát, a melyből kisül, hogy O' d ;6o°/o-ot hozott pénz, az esetre, ha ki tudnók pontosan számítani. De miután annak a hat milliárdnak évi forgalma van itt szembeállítva a jövedelemmel, én pedig nem tudhatom, hogy hány napig ós milyen összeg volt befektetve devizába, igy nem tudom számszerűleg kiszámítani, hogy mennyi a kamatjövedelem, a mely a devizából szármázik. Meg kell állajaitani, t. képviselőház, hogy nevetségesen csekély jövedelem az, a mely a devizából a bank mórlegébe bejut és ezért kellett ezt megállapítanom, mert a legnagyobb érdeke ennek az egész devizapolitikának Ausztria, a hol a 6000 millióból 5400 millió erejéig veszik igénybe a devizát és Magyarország hozzájárul ezekhez a terhekhez. Mert ha csak egyet
