Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-82

134 82. országos ülés 1911 január 21-én, szombaton. jegyek mindaddig, mig forgalmon kivül nem he­lyeztetnek, a monarchia mindkét államában min­den fizetésnél stb. fizetéskép elfogadandók. Méltóz­tatnak tudni, t. képviselőház, hogy ezek az állam­jegyek és az osztrák értékre szóló bankjegyek már 1903-ban hatályon kivül helyeztettek, behivattak, 1906 óta pedig már egyetlen egy államjegy sincs forgalomban, mert hiszen az már elévült. Most önök akarnak adni meghatalmazást egy olyan szerződés kötésére, hogy ezek a már régen forgal­mon kívül helyezett államjegyek tovább is for­galomban maradhassanak ? (Derültség bálfelöl.) Engedjék meg uraim, hogy figyelmeztessem önöket arra, hogy nem szabad egy törvényhozást ilyen módon komolyságában veszélyeztetni, (Helyeslés a baloldalon.) hogy folteszszük róla, hogy csakugyan megtörténhetik az, hogy senki sem olvassa ezt a törvényt és megadatik egy felhatalmazás, melynek alapján esetleg újból kibocsáthassák azokat az állam jegyeket, melyek már régen forgalmon kivül vannak helyezve. Mutathatnék több ilyen csodabogarat ebből az érmeszerződésből. (Halljuk ! Halljuk ! a bal­és a szélsőbáloldalon.) Rá akarok mutatni egy kérdésre, a mely ennél még fontosabb, mert hiszen itt egyéb nagy baj nem származhatik, mint hogy komprommittálva lett volna a törvényhozás, hogy adott egy meghatal­mazást a pénzügyministernek olyan dolgokra, a melyek már rég nem cxisztálnak. Itt van a levantei tallér kérdése. Ez már kissé zsebbevágó kérdés, és azt már zokon veszem, hogy a pénzügyminister ur ezt nem vette észre, A levan­tei tallér az osztrák kormánynak jogot ad arra, hogy határtalan mennyiségben verethessen levan­tei tallér czim alatt egy törvényes fizetési eszközt nem képező, de kereskedelmi érvénynyel biró olyan aranypénzt, a melyet ő tetszése szerinti mennyiségben hozhat forgalomba. Rosenberg Gyula : Ezüstöt és nem aranyat I Polónyi Géza : Igen, ezüst pénzt. Engedelmet kérek, mikor van egy valutatörvényünk, az 1892 • XVII. t.-czikk, a melynek 23. §-a világo­san előírja, hogy az ezüstforintosok is bevonan­dók, vagyis e szakasz a kurrans bevonását is el­rendelte—mert a mint ki fogom fejteni, valutatörvé­nyünk a tiszta aranyvaluta alapján állott, — akkor szabad-e nekünk az osztrák kormány számára megengedni azt, hogy ilyen súly és finomsági tar­talom meghatározása nélkül kibocsátott ezüst kereskedelmi érméket abundans mennyiségben verethessen és használhasson ? Tessék csak utána nézni, hogy több száz milliót bocsátott ki. Vájjon szabad-e ezt megengedni, mikor valutánkat az ezüst sántaságától is védelmezni akarjuk ? De eltekintve attól, hogy ez az osztrák kor­mány számára egy külön pénzverési jog, a mely 70%-on felül jut az ő számára, van ennek egy másik hátrányos oldala is. Az, hogy ezek az érmék érezfedezet gyanánt is felhasználtatnak. Ezek az érmék t. i. magában az érezfedezetben természe­tesen nem a névérték szerint, hanem a sulytarta­lom szerint — de nincs megmondva, hogy milyen finomsági tartalom szerint — számittatnak be az érczkészletbe. Az a véleményem tehát, hogy egy ország, a mely a saját valutáját félti, ilyen intéz­kedéseket helyesen nem tshet. De a miért az érmeszerződést különösen nem vagyok hajlandó megszavazni és elfogadni, az főleg annak 20. §-a. (Halljuk! Halljuk ! a bál- és a szélsőbaloldalon.) Nem is szólok bővebben arról, hogy ennek az érmeszerződésnek 19. és 20. czikke, — ha nem mondom is, hogy homlokegyenest ellenkezik, de mindenesetre, — olyan intézkedést tartalmaz, a mely lényegében más, mint az önök által kontemplált 5. §., a mely a most tárgyalt törvényjavaslatban van. Erről most nem szándé­kozom nyilatkozni, majd ha az 5. §. részletes tár­gyalása elkövetkezik, ráérünk e kérdéssel foglal­kozni. Most fontosabb dolgaim vannak (Halljuk! Halljuk !) Most előterjesztésemnek egy igen fontos rész­letéhez érek. Az érmeszerződési törvényjavaslat 20. czikke ugyanis azt mondja, hogy (olvassa) : »Ha a jelen szerződést annak lejárta előtt egy évvel a két szerződő fél egyike felmondaná, a mindkét részről szerződésszerű módon vert érmék további két évig még forgalomban maradnak. Ez ellen nincs kifogásom, ez természetes folyománya az érmeszerződésnek ; a mi ellen azonban nagy ki­fogásom van, az az, hogy a pénzlábat és pénz­rendszert is kötelesek vagyunk két évig tovább fentartani. Ez az egyetlenegy paragrafus elégséges ahhoz, hogy mi 1917-ben önálló valutával önálló jegyban­kot ne csinálhassunk, mert mi ezen törvény alap­ján 1917-ig leszünk lekötve a valutára és a joénz­lábra ugy, hogy 1917-ben sem leszünk azon hely­zetben, ha valutát akarunk változtatni, hogy mi önálló valuta alapján külön jegybankot csinál­junk. Rátérek arra, hogy megállapítsam, milyen valutája van tehát Magyarországnak, és milyen fontos és nagy érdekek forognak itt koczkán, hogy Magyarország a maga számára az önálló valuta jogát biztosítsa és hogy a mostani koronaérték­nek nevezett, tényleg azonban papirvaluta helyett Magyarország a valóságos arany valutára térjen át. (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Mielőtt a valuta kérdésével foglalkoznám, köteles vagyok az érmeszerződésnek egy különleges részére szíves figyelmüket felhívni, és ez a Bosz­niára vonatkozó rész. Nagyon érdekes terület. Ez az érmeszerződés kapcsolatban a törvényjavas­lat 3. §-ával tartalmazza a bankjegykibocsátás jogának Boszniára való kiterjesztését és "tartal­mazza az eddigi törvénybe iktatott intézkedések­nek fentartását. Nézzük, hogy mik ezek az intéz­kedések ? 1892-ben, mikor ez az érmeszerződés megköttetett, akkor ezeknek az intézkedéseknek jogosultságuk volt, a mely Boszniára nézve az ideiglenes kezelés állapotát állapította meg. Ma azonban, mikor promulgálva van Bosznia annexiója, mikor tehát a területi fenségjog kérdé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom