Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-82

82. országos ülés 1911 január 21-én, szombaton. 133 érdemlegesen az érmeszerződésről mintha egyáltalában nem is léteznék, nem beszélt senki. (Halljuk ! Halljuk!) Erintette ugyan két szónok, de a szerződéssel magával nem foglalkozott senki. Már most érmeszerződést lehet kötni közös vámterület alapján, lehet önálló bank alapján, megengedem, hogy melyik a prius és melyik a posterius, az más kérdés, de egészen tiszta dolog, hogy akkor, a mikor a bank-aktában magában lesznek intézkedések, a melyek az érmeszerződés végrehajtását tartalmazzák, nézetem szerint a részletes vitánál, a mikor az általános vita során eldőlt az önálló bank, vagy közös bank ügye, a részletes vitánál, feltétlenül előzetesen kell tárgyalnunk az érmeszerződés kérdését, mert a bank-aktára rendkívül fontos befolyással bir és annak antecedens okiratát fogja képezni. Nem fogok eziránt inditványt benyújtani, a mint a t. elnök ur annak idején arra utalt, mert nekem nem feladatom önöket megóvni attól, hogy egy lehetetlen és végrehajthatatlan és a törvényhozás technikájával teljesen ellenkező törvényt megalkossanak. Viseljék érte a felelősséget. (Halljuk I a jobboldalon.) De méltóztassék megnézni, hogy mindjárt soron kezdjem, az érmeszerződés X. czikkét; majd jelezni fogom azokat, a melyek hatályon kivül vannak helyezve, de méltóztassék megtekinteni az órmeszerződés X. czikkét; abban mindjárt igen fontos és ránk nézve gazdasági kihatásában rendkivül súlyos konzekvencziákat tartalmazó intézkedés foglaltatik, és megállapíttatik az, hogy az egész pénzverési jog 30 és 70%-ban oszhk meg Magyarország és Ausztria között. Azt talán nem szükséges bizonyítgatnom, hogy a pénzverési jog nemcsak a felségjog szempontjából, hanem gazdasági szempontból is rendkivül fontos, nagy kihatású kérdés, hogy ugyanis mennyi perczent erejéig verethetjük az érmet mi, és mily perczent erejéig állithatjuk be költségvetésünkbe a pénzverésből származó hasznot. Ez igen fontos dolog, különösen oly országban, a mely úgyis csak sulyo? teheráldozatokkal kép?' költségvetésének egyensúlyát fentartani. És már most mi a múltja e 30— < ^%-os aránynak ? Az, hogy akkor, a mikor 1892-ben megalkottatott a törvény, akkor 30—70% volt a kvóta. Ennek nincs sem f gazdasági sem közjogi más alapja, abszolúte semmi más alapja nincs, mint az akkori kvóta. És most már legyenek kegyesek ezt regardirozni, hiszen ez nem az önálló bank és a közös jegybank kérdése. Igaz, hogy a kvóta azóta 36-2 lett, hiszen a kvóta ma már nem 30%, és ha 1892-ben a 30% alapján és a 70% alapján történt a pénzverési jog megosztása, miért nem veszi észre a t. többség azt, hogy 1911-ben ez az arány már nem felel meg az ország jogainak és érdekeinek ? |Üj* Hantos Eíemér: Már 1890-ben sem felelt meg ! Polónyi Géza : Akkor sem. Akkor is helytelen volt. Akkor is oly törvényhozás volt, a mely ugy látszik nem olvasta el az érmeszerződést. Bocsánatot kérek, közjogban nincs elévülés, bármikor észrevétetik ily dolog, javítható. Nekem az a ezélom, hogy a t. többséget figyelmeztessem, hogy akármennyire hive a közös banknak és akárki híve a közös banknak, a pénzverés felségjogból, a pénzverésből és az ezzel összefüggő egyéb kérdésekből reánk váró haszonnak 30—70%-os további megosztása ellenkezik a nemzet érdekével, ellenkezik az azóta megalkottatott törvényekkel, és én azt hiszem, hogy teljesen jogos egy olyan postulátumnak felállítása a magyar parlament részéről, hogy a mikor az osztrákok folytonosan több kvótát követelnek tőlünk, mi legalább az annak megfelelő recziprok jogokban a megfelelő százalékban részesedjünk. (Helyeslés a baloldalon.) Ez csak egy pontja ennek a kérdésnek, és azért hoztam fel, hogy méltóztassanak belátni, hogy ilyen szerződéseket ilyen alapon megkötni és elolvasás nélkül hagyni nem helyes. A XI. czikkelyt csak azért érintem, mert itt a váltópénzről van szó. Nekem biztos tudomásom van arról — a t. pénzügyminister ur is tudni fogja, — hogy a váltópénzzel űzött visszaélés különösen Dalmácziában nagy mértékben növekedik. Ott t. i. bosnyák, montenegrói és egyéb váltópénzek a határszéli forgalom természete következtében olyan nagy mértékben forognak, különösen az úgynevezett pára, hogy a ki valaha Dalmácziában járt, az tudja, hogy ott a párával fizetnek, holott a mi törvényünk értelmében az nem váltópénz és azt nem szabad használni. Ez természetszerűleg kiszorítja a legális váltópénzt azon a területen, és az osztrákok con amore használják ezt, mint a saját pénzüket, a mit különben egy még fontosabb alakjában egy későbbi részletnél fogok elmondani. Méltóztassék megnézni a XII. czikkét. Önöktől meghatalmazást kér a pénzügyminister ur, hogy az 1892 : XVIII. t.-czikke; mit Sang und Klang újból megköthesse az osztrákokkal. A XII. ezikkben ez foglaltatik (olvassa) : »Az 1868. évi VII. és az 1869. évi XII. t.-czikk alapján vert egyforintos ausztriai értékű ezüst értékpénzek, illetőleg az 1857. évi szeptember 19-én kelt csásaári nyilt parancs alapján vert két-, egy- és negyedforintos ausztriai értékű ezüst értékpénzek a monarchia mindkét államában egyelőre törvényes forgalomban maradnak*. Hát, t. képviselőház, már egy esztendő múlva, 1893-ban Ausztriában törvénynyel helyeztettek hatályon kivül ezek az érmék és bevonattak. Ne hagyják tehát magukat, t. képviselőház, arra felhasználni, hogy olyan érmékre szóló meghatalmazást akarnak megszavaztatni a törvényhozás által a pénzügyministernek, melyek régen forgalmon kivül. vannak helyezve. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) Méltóztassanak a XIII. czikkelyt és azután a XVIT. czikkét megnézni. Mit találnak" ott az urak ? Hogy olyan felhatalmazást adnának, ha nem figyelmeztetem erre a t. képviselőházat, hogy a pénzügyminister kössön szerződést az osztrákokkal, hogy az ausztriai értékre szóló papírpénz-