Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-81

81. országos ülés 1911 január 20-án, pénteken. 101 volt szerencsém rámutatni — a régi rendelkezések egytől egyig, igen helyesen, a készfizetések felvételének időpontját egy olyan eklatanter arbitrárius kérdésnek tekintették, a melyre úgyszólván csak egy szakértői véleményt — egy expertise-t — kell adni; mint ilyent, nem tekintették törvényhozási cselekménynek, hanem csak a végrehajtó hatalom körébe valónak. Ennek megfelelően a kormányok hatáskörébe utalták azért, mert közgazdasági szempontból a tényleges felvétel tekintetében esetleg az utolsó pillanatig megfontolandók egyes kérdések, a melyek eldöntésére a törvényhozás szervezeténél fogva nem alkalmas ; itt ugyanis a kérdéseket vitatkozással intézzük el és igy megtörténhetik, hogy egyik képviselőtársunk igen kedvező viszonyok között tart egy beszédet, a viszonyok azonban akár egy nap alatt másképen alakulhatnak és akkor mindenki más-más pénzügyi viszonyok fenforgása mellett lenne kénytelen a javaslathoz szakértői véleményt adni. Ez a szerep tehát arbitrárius természeténél fogva kizárólag a végrehajtó hatalom körébe való. Az 5. §. tehát a régi állapothoz képest visszaesést mutat. Mert jobb volt a kérdést ugy elintézni, hogy a véleményezés a kormányhatóság jogkörébe utaltatott, a törvényhozás pedig csak a szankcziót adta meg rá ; közgazdaságilag helytelen és czélszerűtlen ezt az arbitrárius tevékenységet a törvényhozás jogkörébe utalni. Egy másik visszaesést látok a régi javaslattal szemben a következőkben: Az 1903. évi és attól visszamenő rendelkezésekben az volt az álláspont, hogy a készfizetések tényét a két kormány egj^etértőleg, azonban a bank meghaügatása nélkül fogja elrendelni; a bank a maga részéről nem is kívánta már szavát hallatni, mert ezt teljesen befejezett ténynek tekintette, annyira, hogy a tényleges állapotot meg is kezdette. Kérdem, közgazdasági szempontból milyen előnye lehet annak, hogy ma harmadik konpacziszczensnek bevonjuk azt a bankot is, hogy az ő propozicziójától tegyük a döntést függővé, mikor a régi rendelkezések szerint a szót se adtuk már meg neki, a mint hogy ez jog szerint többé őt meg sem illetheti. Ez ismét káros visszaesés a régi állapottal szemben. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) De rá kell mutatnom arra is, hogy mindig ugy beszélünk, hogy a bank a hitelező, az ország az adós. (Zaj. Elnök csenget.) Már pedig ennél a készfizetési kérdésnél egészen bizonyos, hogy az ország a hitelező és a bank az adós. Micsoda közgazdasági szempont teszi czélszerűvé azt, hogy ismét az adóst vegyüli be azon körülmény megállapításánál, hogy mikor lesz az ő tartozása esedékes ? En semmiféle rácziót nem látok ebben, a mikor a készfizetés a banknak tényleg fennálló kötelessége. Hogy tehetjük az adós kényétől-kedvétől függővé azt, hogy fizetési kötelezettsége milyen időpontban álljon be ? Azt mondottam és igazoltam, hogy az 5. §. először közjogi szempontból, másodszor közgazdasági szempontból lehetetlen. De a mi törvénytechnikai szempontból nézve az 5. §-ban foglaltatik, nemcsak lehetetlen rendelkezés, hanem ez a szakasz egyenesen az abszurdumok egész tömkelegét tartalmazza. Hogy ezt kimutathassam, méltóztassék mindenekelőtt megengedni, hogy felolvassam a törvényjavaslat 8. §-át (olvassa) : »Felhatalmaztatik a kormány, hogy a magyar szent korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok között az érme- és pénzrendszerre vonatkozólag az 1892. évi XVIII. törvényczikk alapján megkötött és a két kormány által 1910. év végére felmondott szerződést az ahhoz tartozó és az 1899. évi XXXIII. törvényczikk, az 1907. évi XI. törvényczikk és az 1907. évi XLVIII. törvényczikk alapján kötött pótszerződésekkel együtt azzal a módosítással megújíthassa, hogy az érme- és pénzrendszerre vonatkozó szerződés egyébként változatlanul érvényben maradó XX. czikkének első bekezdése helyébe a következő határozat lép<<: »A jelen szerződés hatálya bezárólag 1917. végéig tart.« A t. képviselőház valószínűleg nem tudja, hogy miért olvastam fel az egész szakaszt. Ebben kifejezetten meg van állajütva hogy a régi érmeegyezmény azon egyetlen egy mondat kivételével, a mely változást szenvedett teljes egészében megujittatik és a kormány felhatalmazást nyer annak megkötésére. Már most az előbb fejtegettem épen, hogy az 1892 : XVIII. t.-czikk a végrehajtó hatalomra bizza a készfizetések felvétele idejének meghatározását. Ez a régi rendelkezés tehát nem adta meg a banknak a hozzászólási jogot. Azonfelül ezek a régi rendelkezések a készfizetések felvételét függővé teszik az államjegyek bevonásától, a melyekről ugy beszélnek, mint valamely jövendőben bekövetkezendő feltételről. Azt hiszem, ebből máris kitűnik az, hogy e törvényjavaslat 5. és 8. §-aiba egymással homlokegyenes b ellentétben álló rendelkezések vétettek fel. Hogy egyebet ne mondjak, nézzük, mit mond az 5. §. az időpont tekintetében ? Ugyebár, csak általános rendelkezést tartalmaz ? A 8. §-szal meghosszabbitott érmeegyezmény világosan utal arra, hogy a készfizetések életbeléptetendők az államjegyek bevonása esetén. Az 5. §-ban a bank hozzászólási jogot kap, illetőleg az ő inicziativájából is függővé tétetik a kérdés rendezése. A 8. §. meghosszabbítja hatályában azt a régi érmeegyezményt, a hol a banknak a hozzá szólási joga már ki volt küszöbölve. De, t. ház, főleg nem méltóztatik látni, hogy milyen non sens — nem szabad rossz néven venni a kifejezést — az ma, hogy meghosszabbitunk egy olyan egyezményt, a melyben az államjegyek bevonásáról tényleg mint pro futuro bekövetkező feltételről van szó és azt kívánjuk ma törvénybe iktatni, hogy a készfizetések felveendők, ha majd az állami jegyek bevonattak. A régi egyezmény ma a 8. §-sza meghosszabbittatik. Hát törvénytechnikai szempontból kérdem, hogyan lehetséges ezt keresztül-