Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-81

96 81. országos ülés 1911 január 20-án, pénteken. Magában ebben a javaslatban a készfizetések felvételére vonatkozó határidő, mint emiitettem volt, igenis meg volt állapítva, de nem ugy, mint más államokban szokásos, bogy bizonyos fis batáridő tüzetett ki, sem pedig ugy, bogy törvényes zárbatáridő tüzetett ki, hanem meg volt mondva, bogy a mint az államjegyek bevonatnak, a készfizetés életbe lép, illetőleg a tényleges készfizetés elrendelése a kormányok megegyezése alapján keresztülvitetik. Már most arról volt szó, bogy ezt a keresztülvitelt magát a két kormány egyetértőleg ismét rendelettel eszközM. Méltóztassanak most nekem megengedni, bogy ennek a törvényjavaslatnak indokolását kézbevéve, annak fonalán haladva, néhány rövid reflexiót tehessek, egynehány megállapítást eszközölhessek. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ismét hozzáteszem, hogy készakarva nem a magyar képviselőház elé terjesztett törvényjavaslatot veszem fejtegetéseim alapjául, egyszerűen azért, mert a mint az a mi áldásos viszonyunkban történni szokott, minden ilyen javaslat Ausztriában sokkal mélyrehatóbb és bővebb indokolással van ellátva, mint a magyar javaslat. Ennek folytán legalább is kényelmesebbnek látszik, ha az ottani, mindenesetre bővebb indokolást vehetem alapul és arra alapithatom fejtegetéseimet. (Halljuk! Halljuk ! balfelől.) Tűz az indokolás nagyon érdekes közléseket tartalmaz. Elsősorban azzal kezdi, hogy milyen politikai és különösen financziális alakulatok várhatók a jövőben, s hogy az értékpolitikai és az általános gazdasági helyzet elég érettnek lesz tekinthető a készfizetések felvételéhez; csupán negative mondja azt, hogy milyen esetben nem tartja felveendőnek a készfizetést. Rámutat arra, hogy az a körülmény, hogy a bankjegyek 93%-a, illetőleg a 60 millió értékű deviza beszámításával 97%-a érczczel van fedezve, annyira kedvező, hogy a bank a fizetéseket nemcsak rendes viszonyok közt, de nagyobb pénzügyi megrázkódtatások, nagyobb feszültséggel biró idők esetén is képes lesz fentartani. Rámutat arra, hogy épen a banknak hoszszabb időn át folytatott helyes -pénzügyi politikája folytán a deviza-árfolyamok a legkedvezőbbekké alakultak és olyan stabilitást mutattak, a mely a messze jövőben is állandónak ígérkezik. Mindezen kérdéseket azért hangoztatom ilyen formában, mert később a jelen törvényjavaslat indokolására térve át, szembe kívánom állítani ezzel a mai helyzetet, illetőleg megczáfolni kívánom a törvényjavaslat indokolásának azt a részét, a mely szerint mindezen körülmények azóta sokkal kedvezőtlenebbekké alakultak. Akkoriban mindkét kormány felfogása szerint ezek a kérdések a legjobb formában jelentkeztek. Indokolja továbbá a készfizetések íátvételének szükségességét a kamatláb kérdésével is, a mely szintén bizonyos határozott irányú szoliditást mutat; a kamatláb magassága olyan volt, hogy annak várható alakulása is megengedhetővé tette azt, hogy a készfizetések nagyobb rázkódtatások nélkül felvétessenek. Egész határozottan megállapítja azt, hogy olyan periódusok várhatók, a melyekben a kamatláb emelkedő tendencziát nem fog követni. Igen fontos dolog ez, mert hiszen később látni fogjuk, hogy az indokolás azt a meg nem felelő tényt állítja, hogy azóta a kamatláb egy bizonyos emelkedő irányt követ, holott, a mint szerencsém lesz kimutatni, ez egyáltalában meg nem áll. Rámutat továbbá fizetési mérlegünk passzivitására, a mely különben akkor még nem állt olyan kedvezően, mint ma. Maga az osztrák indokolás inkább az osztrák fizetési mérlegre terjeszkedik ki és csak azzal kapcsolatban veszi számításba a mérleg Magyarországra vonatkozó részét, de mégis azt mondja, hogy bár a fizetési mérleggel esetleg járó pénzügyi zavarok és kellemetlenségek egy állam hitele szempontjából nagyobb, katasztrofális zavarokat is idézhetnek elő, mégis ennek daczára a bank annyira konszolidáltnak tekinthető, hogy egészen bizonyos, hogy azok az eshetőleges mélyreható gazdasági bajok sem lesznek devalváló hatással a mi pénzügyi viszonyainkra. Ezután az indokolás egy rezümét ad, a melyben igen élesen tükröződik vissza a két kormány akkori felfogása és a mely oda konkludál, hogy a készfizetések tényleges felvételét semmikép sem tartja elodázandónak, kivéve azt az egyetlen esetet, hogyha a katasztrofális zavarok, pl. valamely nagyobb háború vagy vámháboru, tényleg beállnának. Ezen egy esetet kivéve, a valutareform munkáját feltétlenül betetőzendőnek tartja, hogy így végre-valahára teljesen konszolidált pénzügyi viszonjrok közé kerüljünk. Ez az osztrák javaslat indokolásában szórólszóra bennfoglaltatik. Epén ezekből folyólag arra is utalás történik, hogy a kormányokra ezen javaslat két irányban hárít bizonyos felelősséget. Azt mondj a, hogy az oknélküli siettetés és a czéltalán elodázás — »unzeitige Beschleunigung« és »unnötbige Verzögerung«, ilyesvalamit mond — szempontjából hárít e javaslat mindkét kormányra nagyfokú felelősséget. Ezzel kapcsolatban meg keU állapitanom azt, hogy akkoriban az előkelőbb osztrák hírlapok, de különösen a szaklapok és a pénzügyi körök egyhangúlag konstatálták, hogy azidőszerint oktalan siettetésről többé egyáltalában beszélni nem lehet, mert hiszen az összes körülmények megértek arra, hogy ezt a kérdést teljesen és véglegesen rendezzük. Arra vonatkozólag pedig, hogy valahogy a kormány oknélküli késedelembe ne essék, a mennyiben ezen kérdésről szó lehet, ugy ezen szempontból mindegyik kormány igen nagy és alapos szemrehányásnak teheti ki magát, a mennyiben visszariadva ezen kérdés rendezésétől, hacsak véletlenül mélyreható zavarok be nem állanának: utalok ebben egy szaklapnak akkor megjelent czikkére. Azt megállapították, bogy igenis a természetes elemi óvatossági szabályok indokolják, hogy az utolsó pillanatig, a mig az tényleg meg nem