Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-75

478 75. országos ülés 1911 január 13-án, pénteken. cíés a politikai hatalmi faktoroknak súlyával nehezedik reánk és az egész országra. (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Áttérve most már magának a kérdésnek érdemére, legyen szabad egy axiómát odaállítani. (Halljuk ! Halljuk !) Azt az axiómát, hogy a közgazdasági berendezés kérdésében, mint a nemzeti életet érintő minden egyéb kérdésben és igy a bankkérdésben is. a vélelem, a preszumpczió', az önálló berendezés mellett szól. (Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Gondolom, ehhez kétség sem fér. Hiszen épugy, mint az egyénnél a szabad elhatározás és a szabad elhatározás lehetőségeinek fentartása a normális életkör, a melyben mozogni kell és annak korlátozása csak kivétel, csak különös kivételes körülmények által indokolt kivételes helyzet lehet, épugy nemzetekre nézve a normális léttörvény az, hogy minden ügyüket önállóan intézzék el. (ügy van ! balfelöl.) Nagyon természetes ez, mert csak akkor intézhetik el azokat teljesen saját viszonyaik, saját szükségleteik, saját életigényeik parancsa szerint. Hiába mondja ezzel szemben akárki, hogy az európai polgárosodás mai állapotában tulaj donképen az összes kérdések elvi alapjaira nézve már nincsenek nagy különbségek az egyes népek közt. Hiszen a magánjogi kódex is nagy vonásaiban ugyanazokon a jogi elveken alapszik, a kereskedelmi törvény még inkább, a perrendtartásban is stb., stb. Árnyalatokban van csak eltérés. Igen. de épen ezek az árnyalatok azok, a melyek az általános elveknek alkalmazásánál egy konkrét nemzeti életnek szükségleteit képezik. Épen igy, habár a bank és a jegybankelmélet ugyanaz minden nemzetre nézve, habár vannak a jegybank működésének bizonyos törvényei, melyek magának ennek az üzletágnak természetében rejlenek, különösen ha — a mint ma ez általánosan el van fogadva Európában — az egy bank, a központi bank alapjára állunk, melyek — mondom •— ennek az üzleti ágnak természetében rejlenek, de ezek az általános határvonalak azután a kivitelben oly nagy latitüdöt engednek egyes széna különbségekre, hogy épen ezekben az — hogy ugy mondjam — árnyalási különbségekben nyilvánul meg az, vájjon egy intézet egy nemzetre nézve hasznossá vagy hasznavehetetlenné, vagy épen károssá alakul. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Azt hiszem, hogy ezt az axiómát talán senki sem fogja tagadásba venni. A vélelem az önállóság mellett szól. Ebből az folyik, hogy a kik ezzel szemben a megkötöttséget, a kik ezzel szemben a közösséget ajánlják a nemzetnek, azokat terheli a bizonyitásnak kötelessége, (Elénk Jiélyeslés és taps balfelől.) azoknak kell bizonyitaniok azt, hogy miért nem lehet a magyar nemzetnek ezt az ő ügyét önállóan rendeznie, miért kell neki ezt az ügyét egy más állammal közösen rendeznie, és hogy vájjon azok a bajok, a melyek az ezen állásponton állók szerint az önálló berendezés folytán előállhatnak, nagyobbak-e azoknál a hiányosságoknál és azoknál a bajoknál, a melyek a közös, berendezést követik. (Igaz! ügy van! a bal- és a szélsőbáloldalon.) És meg kell állapitanom, hogy ennek a tételnek bebizonyításával eddig ugy a t. kormány, mint a túloldalnak egyetlen felszólalója, a t. előadó ur, adós maradt, (ügy van ! balfelől.) Állításokat hallottunk, de egyidejűleg azoknak azzal a szigorú bebizonyításával, a melyre szükség volna, hogy egy abnormis helyzetet fentartsunk, — pedig abnormis helyzet az, (Igaz! ügy van! balfelől.) ha lemond egy nemzet a jegybankügy önálló rendezéséről — mondom, ezzel a bizonyítással nem találkoztunk. Abnormis helyzet miért ? Mert az egybankrendszer mellett, az egy központi jegybank rendszere mellett ennek a központi jegybanknak rendkívül fontos funkcziója van a nem zet gazdasági életében. Ennek a jegybanknak hivatása, hogy a nemzet, az állam pénz- és hitelforgalmának szabályozója legyen, tehát az összes közgazdasági erők működésének közvetítőjét, a pénz- és hitelforgalmat ő szabályozza, annak ő szabjon törvényt. Nos, elég ezt a funkcziót odaállítani, hogy azután megállapíthassuk, hogy rendkívül koczkázatos dolog és rendkívül erősen megokolt elhatározásnak kell lenni arra, hogy egy nemzet ezt a fiinkezióját az ő gazdasági életének, egy idegen részvénytársaság kezébe tegye le. (Élénk helyeslés és taps balfelől.) Mondják, hogy vannak biztositékok. Megvan a biztosíték az Osztrák-Magyar Banknak u. n. dualisztikus szervezetében és a főtanács felének magyar állampolgári minőségében és a magyar kormánynak azon jogában, hogy a magyarországi főtanácsosok megerősítése is az ő kezébe van letéve. Ezekrői a biztosítékokról és ezeknek értékéről, még mielőtt ezek meglettek volna, már akkor, a mikor azok csak mint lehetőségek kontempláltattak, az 1867-es éra első epochajának legnagyobb szaktekintélye, Lónyay Menyhért a következőleg nyilatkozik (Halljuk! Halljuk ! a, bal- és a szélsőbaloldalon. Olvassa) : »A dolog természete szerint a domináló igazgatóság ott leend, hol részvényeseinek legnagyobb része lakik. A részvényesek többségétől nem lehet megtagadni azon jogot, hogy ők válaszszák a badapesti igazgatóságot; ennélfogva a választások folytán mindig túlnyomó befolyást fognak gyakorolni a Budapestre küldendők, vagy az ott lakók kczül választandó igazgatósági tagokra, még az esetben is, ha azok a pesti kereskedők legfüggetlencbb tagjaiból a részvényesek által választatnának. Az ily választás nemcsak megtiszteltetés, hanem részesévé teszi a megválasztottat azon nagy hatalom gyakorlásának, melylyel a monopóliummal biró bank fel van ruházva. Azt megtartani mindenki fog igyekezni s igy be fogna itt is következni az, a mit a közéletben folyton tapasztalunk, hogy a megválasztott a választók nagy többségének kedvét fogja hajhászni és igy a többségtől való függés leg-