Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-75

75. országos ülés 1911 január Í3-án, pénteken. 479 kényelmetlenebb bilincseibe jutand az igazgatóságnak független tagja is.« Ezek. t. képviselőház, evidens dolgok. Választanak a főtanács fele tagjainak erejéig az osztrák részvényesek magyar kereskedőket. Semmi kifogásom ez ellen, nehogy félreértessem, távol van tőlem a kritika gondolata azon férfiakkal szemben, a kik most történetesen be választatnak, hanem intézményesen veszem a dolgot. (Halljuk ! Halljuk !) Ha csakugyan gazdasági összeütközés előtt állunk, a gazdasági érdekek élesebb különválása előtt vagyunk, t. i. Ausztria és Magyarország, akkor abban a részvénytársasági közös működésben Magyarországnak édes-kevés szava van. Ki fogja keresni a bank Magyarországon azokat az embereket és nem olyanokat fog kikeresni, a kik ellentétbe helyezkednek nyiltan a magyar érdekkel, (Igaz ! ügy van ! a hál- és a szélsőbaloldalon.) a kikkel szemben tehát a pénzügyminister a maga vétójogát indokoltan gyakorolhatja, hanem ki fog keresni gyengébb embereket, olyanokat, a kiktől elvárja és elvárhatja, hogy ezen imént felolvasott lélektani momentumok hatása alatt is, a magyar érdekek védelmében erélyesen nem fognak eljárni. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbáloldalon.) Ezt a biztosítékot Lónyay Menyhért már előre meglátta és arról előre megmondta a maga véleményét és ez igy is van. Ez rendes időkben nem bir sulylyal, mert ugy sincs szükség rá, nehéz és válságos időkben pedig papirosbiztositékoknál sokkal többet nem ér. (Helyeslés a bal- és a szélsőbáloldalon.) De hivatkoznak azután, t. képviselőház, a bankközösségnek barátai a szakértők legnagyobb részének, a kereskedelem, a bankvilág j élességeinek nézetére, a kik — nem tagadom a tényt — legnagyobb részben az Osztrák-Magyar Bank privilégiumának meghosszabbítása mellett nyilatkoztak. Erre az érvre is előre megfelelt már Lónyay Menyhért, (Halljuk! Halljuk!) a ki, a midőn a bankügyről irt munkájában egyenesen az önálló magyar bank mellett foglalt állást, megmondotta, t. i. a közös bankról szólva, hogy (olvassa) ; »Az első megoldási módról szólva, mindenekelőtt megjegyzem azt, hogy noha az Osztrák Nemzeti Bank szabadalma meghosszabbításának és a vele való kiegyezésnek eszméje a nagyközönségnél hazánkban nem népszerű, ezen eszmének legtöbb pártolója a kereskedői körökben található. Az országos bankankét-bizottság előtt adott nyilatkozatok többsége ezen eszme mellett emelt szót. A kereskedelmi kamarák is ez irányban nyilvániták óhajtásukat. Ezen én nem csodálkozom — mondja gr. Lónyai Menyhért. — Az Osztrák Nemzeti Bank évtizedeken keresztül, habár korlátolt, de mégis tekintélyes pénzforrást nyitott fiókjai által a magyar kereskedésnek; kereskedőink megszokták ennek használatát és tartanak az átmeneti korszak nehézségeitől. Félnek minden szakadástól, mely a bank és Magyarország között rögtön beállhatna. Mindamellett ezen körök is határozottan jelezték a kivánatokat, melyeknek biztositása mellett óhajtanák az egyezséget megkötni. Nem kételkedem, hogy e körök részéről jövőben is a megoldásnak ezen módja fog pártolásban részesülni... Nekem ugy tűnik fel a kereskedelmi kamarák és az abban képviseltek eljárása, mint a hosszú gyámsághoz szokott ifjúé, ki habár a törvényeskort elérte, önálló működésre nem érez magában elég bátorságot és midőn már közel bekövetkezni látja azon időszakot, mikor vagyonának kezelését maga vehetné át, nem mer ahhoz nyúlni, mihez; neki a törvény jogot ad és egész igyekezete oda irányul, miként biztosithatná maga számára a gondnok által kezelt vagyonból a lehető legnagyobb jövedelmet a nélkül, hogy az önállással járó gondokat és felelősséget elvonni kellene. Növeli e körök aggodalmát* — ez is igen jellemző — »és ennélfogva hajlandókká teszi őket mindenekelőtt az osztrák bankkal való kiegyezésre azon félelem — hogy nagy zavar és veszély támadna az esetben a magyarországi kereskedők körében, ha az o. n. bank a kiegyezés sikertelenségéről meggyőződve és mielőtt még a bank által nyújtott hitel helyettesitéséről az állam gondoskodott volna, nemcsak hitelezésének mérvét szorítaná meg, hanem fiókjainak működését is beállitaná«. Azután elősorolja gróf Lónyay Menyhért azokat az eszközöket, melyekkel ilyen átmeneti bajok ellen megküzdhetünk. Én nagy tisztelettel hajlok meg az úgynevezett szakértők és a gyakorlati élet embereinek véleménye elotr. Nagy súlyt is tulaj donitok neki, de nem túlságosat és nem kizárólagosat, (Helyeslés a baloldalon.) mert egy bizonyos konzervativizmus, a létezőhöz való ragaszkodás, az üzleti élet épen ezen legszolidabb elemeinek lélektanához tartozik (Igaz I Ugy van! a baloldalon.) és ha mi e szerint akármik elindulni, akkor soha ennek az országnak gazdasági életében a legszükségesebb radikális változtatásokat nem fogjuk eszközölhetni. (Igaz I Ügy van ! a baloldalon.) Méltóztassanak megengedni, de ezek a kérdések nemcsak a most létező üzletek, nemcsak a most már a virágzásnak bizonyos polczáig eljutott köröknek szükségletei és kívánalmai szerint itélendők meg, a melyeknek igen természetes lelki állapota az, hogy a quieta non moverét szeretnék fentartani, hanem, hogy nekünk még csak ezentúl keletkezendő üzletkörökről, (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) ezentúl beállítandó expanzió feltételei megteremtéséről kell beszélnünk, (Ügy van! a baloldalon.) nekünk olyan jövendőbeli fejlődés nevében kell cselekednünk, mely ma még nem juthat szóhoz és épen azért kell, hogy szóhoz jusson helyette a mi elhatározásunk. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hogy idézeteimet befejezzem, el akarom mondani még azt, hogy gróf Lónyay Menyhért, a mikor ezt a könyvet megírta, vagyis 1875-ben, (Za] a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! balfelől.) tulaj donképen a több bankrendszer hive volt. Művében azonban kifejti, hogy a mennyiben a nemzetben