Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-75

75. országos ülés l'Jll nem tekintette volna czéljának a bankügynek az önálló magyar jegybank alapján való rendezését. Igaz, hogy akkor az akkori osztrák nemzeti bank a maga alakjában, külső megjelenésében, sőt — megengedem — működésében sem volt az, ami a mai Magyar-Osztrák Bank az ő módosított alapszabályaiban. Igaz és ezt elismerem, hogy azóta ennek a közös banknak szabályzatába sok olyan módosítást belehozni, mely közelebb hozta azt a magyar nemzeti és közgazdasági érdekekhez, de arra is mindjárt ki fogok terjeszkedni, hogy előre látva ezeknek a kedvező módosításoknak lehetőségét, előre sejtve, hogy azok miben állhatnak esetleg, a 67-es korszak első epochájának férfiai ezekről miként vélekedtek ? Van egy határvonal, a hol egy teljes visszafordulás áll be e tekintetben. Az 1875-iki fúzió kormánya egyhangúlag az önálló jegybank létesítését tartotta a bankkérdés helyes megoldási alapjának. Tanú erre Tisza Kálmán ministerelnök, a ki, midőn 1877 február 10-én az akkori kormány lemondását bejelentette, egyenesen megmondta, hogy minő szemjaontok vezették az ő elnöklete alatt álló, tudvalevőleg balközépi és Deák-párti elemeknek fúziójából eredt kormányt. (Olvassa) : >>Ismerve van a t. ház tagjai előtt, hogy a leköszönt kormánynak tagjai azon nézetet vallották és vallják, hogy teljesen kielégítő megoldás Magyarországra nézve a bankkérdésben csak akkor lesz, midőn lehetővé válik az önálló bank felállítása.« Ez volt tehát az akkori kormánynak elvi álláspontja. Azután folytatólag elmondja Tisza Kálmán akkori ministerelnök, hogy daczára a kormány ezen elvi álláspontjának, az a kormány kénytelen volt mérlegelni azt a súlyos pénzügyi és közgazdasági helyzetet, a mely akkor tényleg fennállott, és a mely semmikép sem hasonlítható a maihoz, mert tudvalevőleg az volt az az epocha, melyben óriási erőfeszítések árán kellett kibontakozni a krónikus deficzitekből, a rövid lejáratú államkölcsönökből, s ezért az akkori kormány, daczára ezen elvi álláspontjának, kereste egy szerinte nem kielégítő, de átmenetileg elfogadható megoldásnak lehetőségét az osztrák nemzeti bankkal egyetértőleg, és már akkor is követelte annak bizonyos mértékig való paritásos elrendezését. Lemondását azért adta be, mert az Osztrák-Magyar Bank főtanácsa, vagy az osztrák kormány — hogy melyik, arra most már nem emlékszem — szóval a vele szemben álló tényezők. . . Széll Kálmán : A bank ! Gr. Apponyi Albert: . . . nem akartak beleegyezni ebbe a paritásos szervezetbe, hanem azt követelték, hogy a főtanács tagjainak többsége intézményszerűleg osztrák legyen. Ebben az akkori kormány, igen helyesen, Magyarországnak nemcsak érdekeiben való megsértését, hanem lealázását is látta, és az akkori kormány, daczára a nagy pénzügyi és közgazdasági nehézségeknek . . . Széll Kálmán : Azért mondtunk le ! Gr. Apponyi Albert: ... — előbb azonban jött még egy közbeeső stádium — visszatért eredeti január 13-án, pénteken. 477 álláspontjára és a nagy financziális és közgazdasági nehézségek daczára — Tisza Kálmánt fogom megint idézni — az önálló magyar banknak létesítését kívánta (olvassa) : »Uy körülmények között, bár nem tagadva — mondja Tisza Kálmán — az ez utón ugy az államháztartásra, mint az egyesek hitelviszonyaira háramolható bajokat, kísérletet kell tennünk, hogy nem lehetne-e az önálló magyar bank létesítését kezünkbe venni.« Most következik Tisza Kálmán nyilatkozatának harmadik tétele (olvassa) : »Azonban oly nagyokvoltak az állam és Magyarország jólétén aggódő fejedelem aggályai, hogy azokat nekünk — meglehet, saját gyengeségünk miatt — elhárítanunk nem sikerült, ily viszonyok közt kötelezve éreztük magunkat lemondásunkat beadni.« T. képviselőház ! Ez a nagy fordulópont. Ettől a pillanattól kezdve, míg eddig a 67-es alajjon álló vezérférfiak — a mint később még rátérek ennek tüzetesebb bebizonyítására — a bank önállósítását vallották vezéreszméül és elvi álláspontul, — mondom — ettől a pillanattól és az azután beállott első tranzakcziótól kezdve, a melyet nem szükséges részleteiben előadnom — lassanként belopózott a 67-es politikai krédóba a bankügy közös rendezésének legalább nagy előnyben részesítése. Távol áll tőlem azoknak a férfiaknak, kik azóta és ujabban is a közös bank álláspontján állottak, csak a legkisebb mértékben is kétségbe vonni közgazdasági meggyőződésük őszinteségét és kellő megalapozását. De álhtom, hogy — a mint ez mindnyájunkkal történt — azok a politikai momentumok, a melyekre most czéloztam, talán öntudatlanul is ennek a közgazdasági meggyőződésnek ily módon való megalakulására és megrögzitésére befolyást gyakoroltak. Ez a kiindulási pontja az egész fejlődésnek, a 67-es kiegyezésnek és a 67-es álláspontnak Magyarországon, egészen ezen pontig. Az akkori szakirodalom, az akkori nyilatkozatok azt mutatják, hogy senkinek még csak kétsége sem volt az iránt, hogy a közgazdasági önállóság kérdéseiben — a mint az az 1867 : XII. t.-ez.-ben úgyis meg van alapozva — az ország teljes elfogulatlansággal dönthet a maga közgazdasági érdekei szerint. (Igaz! Ugy van! a hal- és a szélsőbaloldalon.) Ettől a pillanattól kezdve alakult azután ki — hogy ugy mondjam — a nemzet önállósági attribútumainak az 1867 : XII. t.-ez.-ben körülirt körén belül, az a benső kör, az u. n. kormányképességnek köre, (Ugy van I Ügy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) a melyhez a katonai kérdések érintetlensége mellett, a közgazdasági önállósághoz való hozzá nem nyúlás tartozott. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ily körülmények közt aztán mondja még valaki és prédikálja nekünk, hogy mi és egyedül mi, a kik Magyarország önállóságáért, a magyar nemzeti élet teljessége összes attribútumainak megszerzéseért küzdünk, zárjuk ki a politikát a mi elmélkedéseink köréből, a mikor az egész kér-