Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.
Ülésnapok - 1910-73
73. országos ülés 1911 január 11-én, szerdán. 435 Általánosan ismert tény, de Kossuth Ferencz t. képviselőtársain ki is mutatta, hogy a bankrészvények túlnyomó része osztrák részvényesek kezében van. Nagyon könnyen elképzelhetem tehát magamnak azt a konstellácziót, a melyben az osztrákoknak konveniálhat a készfizetések felvétele oly időpontban, a melyben abba Magyarország gazdasági érdekeinek károsítása nélkül bele nem mehet. Mi akkor a teendő ? Egyszerűen a banknál, annak túlnyomó befolyásánál fogva az osztrák kormány kiviszi, hogy a bank e javaslatot terjeszsze be a két kormánynak és a magyar kormány akár azért, mert nincsen a helyzetről tájékozva, akár más indokoknál fogva, egyszerűen a ház elé terjeszti a javaslatot és ha a ház azt négy hét alatt le nem tárgyalja, akkor az törvényerőre emelkedik. (Felkiáltások a jobboldalon : De vissza is vethetik !) Az nem lehet! Rakovszky István: Hátha a vita tart még. (Zaj. Halljuk I Halljuk !) Rakovszky Béla : A törvényeknek nem az a rendeltetése, hogy mindig csak jóhiszemű emberekkel számoljon, hanem a törvényeket a rosszhiszemű emberekkel szemben is érvényre kell juttatni. Egy hang (a jobboldalon) : Ha a haza veszélyben van, fogjunk össze ! (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, t. képviselőház ! Rakovszky Béla: Ebben az esetben, mondom, a bankjavaslat törvényerőre fog emelkedni és igy az osztrákoknak módjuk van Magyarországot gazdaságilag egy-kettőre, kényük-kedvük szerint, a tönk szélére juttatni. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ebből a javaslatból két dolog világos, t. képviselőház. Az egyik az, hogy a kormány vagy azzal a szándékkal tárgyalt Bécsben, hogy a készfizetéseket tényleg felvétesse, hogy ez a szándéka őszinte és komoly volt, azonban arra nem volt meg a kellő tekintélye, nem volt meg a kellő súlya, hogy ezt az akaratát keresztül is vihesse. Ez az egyik lehetőség. A másik lehetőség az, hogy a kormány nem akarta a készfizetéseket felvétetni. Mindkét esetben, akár igy, akár ugy áll a dolog, sokkal jobb lett volna, hogyha a kormány egész őszintén és nyíltan megmondja, hogy miben áll a dolog, és hogyan áll a dolog. De, t. képviselőház, az ischli klauzulát átruházni a bankkérdésre (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és mindenféle eszközök felhasználásával tévútra vezetni akarni a nemzetet, ez nem helyénvaló dolog, ez nem illik, ezt nem szabad. (Igaz I Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azokra való tekintettel, a miket rövidesen felsorolni bátor voltam, kijelentem, hogy a néppárt nincsen abban a helyzetben, hogy hozzájáruljon olyan törvényjavaslathoz, a melyben ilyen alkotmányjogi és egyéb sérelmek foglaltatnak. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Elnök : T. ház ! A vita félbeszakításával következik most az interpellácziók előterjesztése. Előbb azonban indítványt leszek bátor tenni a t. háznak a ház legközelebbi ülésének idejére és napirendjére nézve. (Halljuk !) Javaslom, a t. háznak, hogy a legközelebbi ülés holnap reggel 10 órakor tartassék, és ennek napirendjére a ma félbeszakított tárgyalás folytatása tűzessék ki. (Helyeslés.) Ha a t. ház ehhez hozzájárul, akkor ezt a ház határozataként mondom ki. Most következnek az interpellácziók. Rudnyánszky György jegyző : Preszly Elemér! Preszly Elemér : T. ház ! A gyógypedagógiai tanárok státusrendezése ügyében leszek bátor a t. ház ügyeimét rövid időre igénybe venni és ezen tanári kar jogos igényeit, sérelmeit és panaszait harag és szenvedelem nélkül itt feltárni, kérve a mélyen t. közoktatásügyi minister urat, hogy azzal a jóindulattal, a melylyeltárczájának mindenegyes része iránt viseltetik, szívlelje meg az általam előadandókat is. (Halljuk !) Kétségtelen, hogy Magyarországon a gyógyjjedagógia hatalmasan fejlődött. Ám ezzel szemben a tanári kar, a tanári státus nem hogy fejlődött volna, javakban, czimben, nyugdíj jogosultságban, hanem ellenkezőleg, visszafejlesztetett, úgyhogy ma nehezebb viszonyok között van, mint évtizedekkel ezelőtt. Hogy Magyarországon a gyógypedagógia fejlődött, azt igazolja az az egyszerű tény, hogy Magyarországon az első siketnéma intézetet 1802ben állitották fel, de e nemes elhatározást a 80— 90-es évekig ujabb intézet létesítése nem követte, a 90-es években azonban — a mikor a jelbeszédről áttértek a német tanítási módszerre és a mióta a laikus publikum is jobban érdeklődik az ügy iránt, mert látja ezen oktatás kétségtelen eredményeit és azt, hogy a siketnéma intézet lelkes tanárai abból a szerencsétlen állati életet élő siketnémából embert, a társadalom munkás tagját nevelik, megtanítják iparra, sőt még beszélni is — különösen Wlassics közoktatásügyi ministersége idejében egyik intézetet a másik után állitották fel, ugy, hogy ma már nem vagyunk messze a mindnyájunk által óhajtott czéltól, hogy a siketnémáknál is be lehessen hozni a tankötelezettséget és hogy a tanköteles siketnémák valamennyien részesüljenek oktatásban. Ez idő szerint pl. van körülbelül 4000 tanköteles siketnéma és ezek közül 1200—1300 már oktatásban részesül. (Helyeslés.) Ebben a fejlődésben kétségtelenül érdeme van — és ezt elismerem — a siketnémaügy vezetőjének, Naray-Szabó államtitkár urnak is. Azonban hangsúlyoznom kell azt is, hogy mikor ő az intézményt magát kétségtelenül fejlesztette és ezáltal maga is emelkedett egészen az áUamtitkári állásig, ugyanakkor lelkes munkatársairól, a tanítói karról megfeledkezett. Hangsúlyozni kívánom, hogy bár az igen t. közoktatásügyi minister ur, mikor a gyógypedagógiai tanárok küldöttségét fogadta, azt mondta nekik, hogy van egy jó barátjuk, Náray-Szabó államtitkár, a ki az ő ügyüket szivén viseli, azonban a tényekből minden szen55*
