Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-65

65. országos ülés 1910 deczember 21-én, szerdán. 229 akcziónak is. Mi ennek az oka ? Az, hogy a mezőgazdasági, munkabérek ezen 5 esztendő alatt átlagban czirka 60°/o-kal emelkedtek. Az természetes is, hogy ha a gazdának nagyobbak a jövedelmei, ha több a keresete, akkor a munkásait is jobban tudja fizetni. Tehát ez a Budapestről olyan előszeretettel szított agrárszoczialista agitáczió is a vámpolitika éveiben megszűnt. Hogy ez mennyire fáj bizonyos köröknek a fővárosban, arra ffiajd beszédem második felében vissza fogok térni. De nézzük csak azt, micsoda haszna volt az agrárius vámpolitikából az iparnak és kereskedelemnek is? A mikor a kisgazdának és a gazdának pénze van. akkor pénze és keresete van a vele gazdaságilag teljesen összefüggő falusi és vidéki kisiparosságnak. (TJgy van! balfelöl.) Ha a gazda uj házat épít magának, akkor azon keres az ács, az asztalos, a lakatos. Ha a gazda intenzivebben tud gazdálkodni, több keresethez jut akkor a bognár, a kovács. Kérdezzék meg a mezőgazdasági gépgyárakat, hogy az utolsó 5 esztendőben mekkorával növekedett a forgalmuk. És hogy ezen agrárius vámpolitika menynyire hasznára van a magyar iparnak, bizonyítja az, hogy a magyar iparnak az utolsó időkben való fellendülése — mert hála Istennek, fellendülés kétségtelenül tapasztalható, — szorosan összeesik azokkal az évekkel, a melyek alatt az agrárius vámpolitikának a hatását már érezni lehet. Chorin Ferencz ur a gyáriparosoknál körülbelül 3 milliárdra tette az ipari termelést Magyarországon. Ennek körülbelül tizedrésze, 300 millió megy el külföldre, 90%-át tehát ennek a nagy arányokban fejlődött magyar iparnak, illetve a magyar iparczikkeknek Magyarország fogyasztja el, tehát a vámpolitika következtében, lévén Magyarország 75%-ot képező földmives lakosságának nagyobb a fogyasztási képessége, fellendült a magyar ipar is. Azon egyoldalú és gyűlöletes támadások, a melyek ellenünk, agráriusok ellen a másik oldalról, az u. n. merkantilista oldalról,. naju*ólnapra felhangzanak, hogy mi egyoldalú osztályérdeket követünk, azt hiszem épen ezen nagyipari fejlődés következtében élüket veszthetnék! De folyton olvasom a radikális lapokban azt, hogy az egyoldalú, agrárius, sötét, középkori lovagok, bőrkabátos ezerholdasok, el akarnak nyomni Magyarországon minden becsületes polgári és ipari munkát. Hát, bocsánatot kérek, az a legsötétebbnek nevezett reakczionárius osztályparlament, a mely az előbbi képviselőház volt, ugy tudom, épen az szavazott meg aanagyar ipar fejlesztése czéljára, általános taps között, kétszáz milliót és az iparfejlesztési törvénynek a referense egy szűkebb vélemény-társam és hasonlóképen kikiáltott sötét reakczionárius, agrárius, Nagy Emil t. képviselőtársam volt, bizonyítékául annak, hogy mi ag-' ráriusok a legszűkebb látkörü, egyéni és osztályönzésnek vagyunk a hivei és politikusai! (Ugy van! balfelól.J Ez az általános gazdasági fellendülés tehát, a melyet feltétlenül és jóformán kizárólag az agrárius vámpolitikának eredményekónt lehet feljegyezni az utolsó öt esztendőben és a mely a magyarországi közgazdasági életet nemcsak a mezőgazdaság terén, de az ipari, kereskedelmi és forgalmi téren is óriásilag felemelte, természetszerűleg Bécsben nem tetszett. Eddig megszokták a bécsi körök azt, hogy a czechet állandóan Magyarország fizeti. Kereskedelmi mérlegünk Ausztriával szemben állandóan passzív volt. Az ipari vámok terheit, a melyek elsősorban védték meg Ausztria iparát, mi fizettük, és akármilyen banálisan hangzik is, de ezen agrárius vámok ideje előtt, Magyarország feltétlenül gyarmati helyzetben volt Ausztriával szemben. Ugyanis a leszorított mezőgazdasági terményárak mellett mesterségesen felemelt ipari árak állottak Ausztria rendelkezésére, tehát ő nem csak jutányosán adta el ipari terményeit, hanem olcsóbban tudta megszerezni Magyarország mezőgazdasági terményeit. (Igaz! TJgy van! a haloldalon.) Ennek a gazdálkodásnak épen az agráriusok vetettek véget Magyarországon, ós hogy ez Bécsben nem tetszett, az természetes. Két lépést tett meg tehát a bécsi politika, hogy ezen kedve ellen való helyzetet megváltoztassa. Az egyikre zseniálisan mutatott rá a múltkori felszólalásában Szterényi József volt államtitkár ur, a mikor felhívta figyelmünket arra, hogy a legelső lépést e tekintetben Lueger, volt néhai jó barátunk, a bécsi polgármester tette meg akkor, mikor a hátunk megett egyezkedni és alkudozni kezdett Romániával, és látogatást, tett Bukarestben. Tudvalevőleg ez nemzetiségi tekintetben reánknézve a legveszedelmesebb szomszédunk, látogatást tett pedig azon czélból, hogy Ausztriának, és elsősorban Bécsnek élelmezése részére megnyerje Romániának nyerstermelését. Természetes azonban, hogy Luegernek ez az akcziója az akkori kormány ébersége miatt nem sikerült. Künn tehát fegyvertársat nem sikerült kapni a bécsi politikának, jött tehát a bécsi politika, és — szégyen megvallani — keresett és talált fegyvertársakat itt Magyarországon, Magyarország székesfővárosában. (Igaz! TJgy van! a baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Meg kell állanom Budapest székesfővárosánál egy perezre. Az a szeretet, az a ragaszkodás, az a büszkeség, a melylyel Magyarországon minden ember évtizedek óta dédelgette Budapest székesfővárost, szinte páratlanul áll az egész világon. Gyönyörködtünk rohamos fejlődésében, büszkék voltunk rá, az egész magyar nemzet olyan volt a fővárossal szemben, mint a szerelmétől